Frissítve! Az önkormányzati választáson induló jelöltek május 6-án 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat

0
60

A Budaörsi Vállalkozók Egyesület is kérte a nyilvántartásba vételt

Bár sorra készülnek a június 9-i választásokhoz kapcsolódóan a választókörzetekben induló képviselőjelöltekről az interjúk, és elég intenzíven folyik a hivatalos jelöléshez az ajánlások gyűjtése a Budaörs Fejlődéséért Egyesület, a Fidesz-KDNP részéről és valamivel kevésbé intenzíven, de azért látszik a Mi Hazánk utcai standja, vannak – enyhén szólva – furcsaságok.

Például a Gazdakör és a Lakótelepért Egyesület eddig csak egy közös logót mutatott be, de a jelöltjeiket az elnökön, Kisberk Balázson kívül nem igen lehet sehol látni. Megkeresésünkre pedig még csak annyit válaszoltak, „hamarosan”. De hiszen a kampány már javában zajlik!

A Mi Hazánk listáján pedig olyanok is szerepelnek, akik azt üzenték, hogy nem szeretnének fotóval megjelenni sehol a médiában, de leginkább ne is tudja meg róluk senki, hogy képviselői helyre aspirálnak, nemhogy programot dolgoznának ki az adott körzetre.

A legfurcsább viszont ez a mai sajtóanyag: „Bár már lassan egy hete elkezdődött a választási kampány és az ajánlásgyűjtés, még mindig kérik nyilvántartásba vételüket jelölőszervezetek; a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 26-i pénteki ülésén újabb egyesületeket vett nyilvántartásba a június 9-ei választásokra. Mivel a bejelentések megfeleltek a követelményeknek, az NVB nyilvántartásba vette az önkormányzati választásra a Sárkányhajó Kulturális és Sport Egyesületet, a Budaörsi Vállalkozók Egyesületét, valamint a Regélő Hagyományőrző Egyesületet.” (Az NVB pénteki határozatai nem jogerősek, három napon belül lehet ellenük jogorvoslatot kérni a Kúriánál.) A másik kettőről nem tudjuk, hogy van-e közük Budaörshöz, a Budaörsi Vállalkozók Egyesülete azonban küldött már képviselőket a budaörsi képviselő-testületbe, mégpedig 2006-ban, és akkor az alpolgármestert is ők adták, Budavári György személyében. A ma már nyugdíjas és inkább csak a zenének és családjának élő egykori vállalkozó azonban teljesen visszavonult a politikától és kérdésünkre azt mondta, nem szeretne nyilatkozni, de nem is tudna mit, mert nem tartja már a kapcsolatot az egyesülettel.

Egyelőre nem tudjuk tehát, hogy a vállalkozók révén kikkel bővül a jelöltek kínálata, de amint kiderül, frissítjük cikkünket.

Mindenesetre eléggé elgondolkodtató, hogy ki, mennyire gondolja komolyan a jelöltetését, hiszen az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelöltek május 6-án 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat, az önkormányzati és nemzetiségi választásra pedig május 7-e, 16 óra a listaállítás határideje. És már április 27-e van!

FRISSÍTÉS! Cikkünk megjelenése után a  Budaörsi Vállalkozók Egyesülete elnöke Gergely István (képünkön egy hete a Zöld Szombaton az önkormányzati közösségi kertről tart előadást) arról tájékoztatta lapunkat, hogy ő maga indul az egyesület támogatásával polgármester-jelöltként, és mind a tíz egyéni körzetben lesz saját jelöltjük. Magáról az egyesületről bővebben itt található információ: Home – Budaörsi Vállalkozók Egyesülete (bve2002.hu) (2024. 04.27. /19.13)

Korábbi cikkeink a választáshoz kapcsolódóan:

Választások 2024 – Polgármester-jelölti „vita” (1. rész) – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 – Polgármester-jelölti „vita” 2. rész – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Új jelölt:

Választás 2024 – Kisfalviné Lauber Andrea: „Budaörs nemcsak egy lakóhely, hanem igazi otthon számomra” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 – jelöltek bemutatkozása: Magyar Ágnes (Mi Hazánk) – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

A jelenlegi képviselőkkel értékelő interjúk:

Választások 2024 (14. rész) Molnár Gábor: „Itt található a város kulturális, sport intézményeinek döntő többsége” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

álasztások 2024 (12. rész) Kisberk Balázs: “Budaörs csak egy piacnapot bír el” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (11. rész) – Hauser Péter: “Amit ígértem, sikerült túl is teljesíteni” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (10. rész) – Farkas Benedek: „Budaörs így számomra 2024-ben is a remény városa” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (9. rész) Laczik Zoltán: “Az egyik legégetőbb probléma a közlekedés” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (8. rész) Tóth Ferenc: „Az idén is sok minden történik Budaörs keleti részén” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (7. rész) Kapitány Gábor: „Kiemelt figyelmet fordítottam (…) a svábság és a történelmi egyházak támogatására” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (6. rész) – Stift Nándor: „A függetlenséget 1998 óta megőriztem” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (5. rész) – Löfler Dávid: Legyen évente több közmeghallgatás! – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (4. rész) Török István: „Nem lesz a város mostohagyereke Kamaraerdő” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (3. rész) Bíró Gyula: „A legfontosabb a város működésének zavartalan fenntartása” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (2. rész) Monostori – Kalovits Márk a Kőhegy és környéke képviselője – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

Választások 2024 (1. rész) Czuczor Gergely: „Szinte semmi nem épült az elmúlt 10 évben” – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here