Önkormányzati választás 2024 – a menete

0
260

Bár hivatalosan az EP-, önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampánya csak 2024. április 20-án kezdődik meg, a gyakorlatban már zajlik. A Budaörsi Naplóban ezért elindítunk egy új cikksorozatot, amelyben először a jelenlegi budaörsi képviselő-testület tagjaival készítettünk rövid interjúkat, elsősorban az elmúlt négy és fél évben végzett munkájukról. A nulladik részben a választás menetével kapcsolatos legfontosabb információkat osztjuk meg.

A 2024-es magyarországi önkormányzati választást 2024. június 9-én tartják, az alaptörvény tizenegyedik módosítása értelmében az európai parlamenti választással egyidőben. A képviselőket és polgármestereket az alaptörvény értelmében kivételesen 4,5 évre (2024 őszétől 2029 tavaszáig) választjuk meg.

A tízezer lakos feletti településeket egyéni választókerületekre osztották fel, és a körzetben – ahol a jelöltséghez a lakosság 1%-ának ajánlása szükséges – a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz a képviselő. A képviselővé nem vált jelöltek szavazatait pártonként összeadják (feltéve, hogy a párt a körzetek legalább kétharmadában állított jelöltet), és a Sainte-Laguë-módszerrel kiosztják róla a törvényben meghatározott mandátumszámot. Csak az a lista kaphat mandátumot, amelyik a kompenzációs szavazatok számának (csak a listát állító pártokét összeadva) az 5%-át elérte. Az 5%-os küszöb két jelölő szervezet közös listájánál 10%-ra, három vagy több esetén pedig 15%-ra nő.

A 25 ezer feletti és 50 ezer alatti településeken, ilyen a 30 ezer lakosával Budaörs is, 10 egyéni körzetben választanak képviselőt, 4 fő kerülhet be kompenzációs listáról a képviselő-testületbe és a 15. a polgármester.

A polgármester választás egyfordulós, jelöltté váláshoz jogszabályokban megszabott számú ajánlás kell: a 10 000 lakost meghaladó, de 100 000 vagy annál kevesebb lakosú település esetén legalább 300 választópolgártól kell ehhez ajánlást szerezni. A polgármester a legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz.

A jelölő szervezetek március 12-től kérhetik nyilvántartásba vételüket a júniusi általános választásokra a területi választási bizottságoknál, valamint a Nemzeti Választási Bizottságnál.

A választási eljárásban használatos nyomtatványok elérhetőek a www.valasztas.hu/europai-parlamenti-valasztasok1 internetes aloldalon.

Az idei választások különlegessége, hogy az öt évvel ezelőtt megválasztott, jelenleg is hivatalban lévő önkormányzati képviselők és településvezetők megbízatása nem szűnik meg a mostani választással, az 2024. október 1-jéig tart.

A választással kapcsolatos legfontosabb határnapok a következők:

A választópolgárok számára 2024. április 4-étől válik elérhetővé a választásokkal kapcsolatos kérelmek benyújtása, úgy mint átjelentkezési kérelem, mozgóurna iránti kérelem, továbbá az EP-választás tekintetében külképviseleti szavazás iránti kérelem.
Az EP-, önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampánya 2024. április 20-án kezdődik meg. A jelölő szervezetek és a jelöltté válni kívánó választópolgárok ettől a naptól kezdve gyűjthetik a jelöltséghez szükséges ajánlásokat.

Az európai uniós állampolgárok 2024. május 24-én 16 óráig kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, amennyiben az Európai Parlament magyar képviselőire szeretnének szavazni.

A magukat a 13 magyarországi nemzetiség valamelyikéhez tartozónak valló választópolgárok 2024. május 31-én 16 óráig kérhetik felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe, hogy szavazhassanak a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán.

Azok a magyar állampolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel, legkésőbb 2024. május 15-én 16 óráig kérhetik névjegyzékbe vételüket, és sikeres regisztrációjukat követően levélben szavazhatnak.

A választással kapcsolatos valamennyi kérelem benyújtható a https://www.valasztas.hu/ugyintezes internetes aloldalon, illetve személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján bármelyik helyi választási irodában.

Budaörsi választási körzetek:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here