A lakótelepi panelekről

0
655

Kortárs épületek 6. rész

Kortárs házakról szóló sorozatunk végéhez közeledve a lakótelepről lesz most szó, hiszen az immár színes négy- és tízemeletes épületeknek hangsúlyos a szerepük a város arculatában.

A várost nyugat felől közelítve elsőként a lakótelep bukkan szem elé, illetve az autópálya melletti áruházak hangár jellegű tömbjei. A lakótelepi házak nem kifejezetten a kortárs építészet termékei, hiszen Budaörsön a panelek 1975-ben jelentek meg. Az áruházak viszont maiak, de nem igazán nevezhetők építészeti remekeknek.

A 16 tíz- és négyemeletes panelház és a Szabadság úton lévő téglaépület mellett két általános iskola (Bleyer, Herman) és három óvoda (Csillagfürt, Mákszem, Zippel-Zappel) szocreál épülete is része a területnek.

A lakótelep korszerűsítésének támogatásáról 2009-ben döntött a képviselő testület, amikor 23 épület nyert első körben az állami panelpályázaton, mely beruházás révén összesen 1700 lakás vált korszerűbbé és szebbé. Ezekben mintegy négyezren laknak. Volt ahol ez nyílászáró cserében, homlokzati hőszigetelésben, gépészeti felújításban vagy megújuló energiaforrás megvalósításában nyilvánult meg, illetve ezek kombinációiban. S ami a látkép szempontjából fontos: a korábbi szürke házak színesekké váltak.

Lehet-e szép egy lakótelep? Miért ne, ha rendezett, parkosított, virágos, és Budaörsön a lépcsőházak nagy többsége ma is, illetve ismét jól karbantartott.

„Visszatekintve a múltba, 1971-ben tudta meg a feleségem, aki a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozott, hogy Budaörsre lakótelepet fognak építeni és majd ott kapunk lakást” – mondta Takács Viktor közös képviselő, aki néhány érdekes és különös történetet is elmesélt a kezdetekről. „1973-ban kezdték a lakótelep területét rendezni, korábban szeméttelep állt azon a helyen, ahova később építkezni kezdtek” – emlékezett vissza. „1974-ben végezték annak a négyemeletes háznak az alapozását, amelyben úgy tudtuk, hogy feltehetően lakást fogunk kapni. Esett az eső, amikor kijöttem megnézni, hogy haladnak az építkezéssel. Azt láttam, hogy éppen egy vízzel teli gödörbe dobálják be a betont, ez volt az alapozás. Nagyon meglepődtem, hogyan lesz ebből ház, de aztán mégiscsak elkészült” – hangzott a megdöbbentő történet.

Takács Viktor saját emlékei szerint 1975. szeptember 20-án, 14 órakor költözött a Szivárvány utca 2. társasház negyedik emeletére. A ház átadásakor csak a vezetékes víz volt bekötve a házban, eltelt egy kis idő, mire bevezették a gázt is. „A bekötésnél az volt a gyakorlat, hogy a negyedik emeleten kinyitották a csapot és kiengedték a vezetékben lévő levegőt. Gyufával próbálgatták, hogy mikor kell abbahagyni. Nálunk úgy sikerült, hogy be is robbant kicsit a gáz, de nem lett nagy baj, csak az ablaküvegek remegtek belé” – mesélte a közös képviselő.

A Közösségi Ház létrejöttében is szerepet vállalt Takács Viktor, amikor a Hazafias Népfront számára közösségi célra megigényelte a 43. Sz. Állami Építőipari Vállalat elhanyagolt irodáját, hogy egy közösségi házat építhessenek, melynek meg is kapták az engedélyét és a szükséges pénzt is a megvalósítására. Azért is harcot vívott társaival, hogy hézagosan építsék be emeletes házakkal a területet, maradjon hely a növényeknek, parknak, vidéki zöld oázisnak.

A panellakások a világban már jóval hamarabb megjelentek, mint nálunk. A 19. század elején jött az ötlet, hogy különböző elemekből összerakható házakat gyártsanak – magyarázta Egedy Tamás városrehabilitációs szakértő egy tévéműsorban. Ezt a módszert kombinálták a század második felében megjelent vasbeton nevű anyaggal, amiből a századfordulóra szinte égig érő épületek emelkedtek az Egyesült Államokban. A lakótelepi ideológiát a húszas években tette hozzá a német Bauhaus.

Az előgyártás korszerűnek számított. A korabeli lakáshiány valós volt, az ötvenes évek semmittevése után cselekedni kellett, és a paneltechnológia egy valódi alternatívának tűnt nemcsak Magyarországon, hanem Európa számos országában- mondja a téma másik szakértője, Keller Márkus történész. A lakáspiaci és városszerkezeti felmérések után 1959-ben felépült az első, kohósalakos technológiával készült panelház Dunaújvárosban. Két évvel később, 1961-ben tizenöt éves tervet indítottak panellakások építésére, Budaörsre tehát ennek keretében 1975-ben került sor. Több technológiát is meghatároztak, és három házgyár terveit készítették elő. Az első panelházak is Magyarországon készültek, de egyrészt kísérletiek voltak, másrészt másfajta technikával készültek. A klasszikus panelházak korszaka 1965-től jött el, és a magyarországi házgyárak a szovjet, keletnémet és kisebb részben dán, vagyis a Larsen-Nielsen rendszerű technológiát használták, illetve később a szovjet technológiának azt a változatát, amelyet már magyar mérnökök fejlesztettek tovább. Ugyanakkor a nyugati vagy skandináv minták, technológiák kipróbálása, átvétele sem csupán Magyarországra volt jellemző. Az NDK-ban például a házgyári technológia fejlesztésekor a szovjet és a nálunk is kipróbált dán mellett a francia és finn minta is szerepet játszott. A különböző típusok között egyébként létezett különbség, de a közös alapok miatt a megépült házak alapvetően hasonlóak lettek.

A Kádár-rendszer célja nemcsak az volt, hogy gyorsan, sok lakóház épüljön fel, hanem az is, hogy a lehető legolcsóbban. Úgy gondolták, ennek az igénynek is megfelel a panel. Már nem volt szükség a drága, hozzáértő kőművesek munkájára, hiszen viszonylag rövid oktatás után bárkit be lehetett tanítani egy-egy munkafolyamatra.

Rinyai Steve István 1966 őszén került az első budapesti házgyárba szerkesztő-tervezőként. 1971-ig dolgozott a panelprogramban. Utolsó munkája az első két gyár tapasztalatai alapján a harmadik házgyár megtervezése volt. Ma Kanadában él. Szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor, ahogy mondja, Budapestet az ő segítségével újjáépítették.”Évekig túlóráztunk, hogy menjen a terv. Nagyon jól fizettek, még havi prémiumot is kaptunk. Ilyen keményen csak a nyugati országokban dolgoztam”- mondta az Origónak. (Forrás: Origo.hu / Tudomány)

A politikusok örültek az új módszernek, hiszen azt mondhatták, több tízezer lakást adtak át egyetlen év alatt. Ráadásul a korábbi otthonokhoz képest az összkomfortos lakások modernnek számítottak, így előrelépést jelentettek. Még úgy is, hogy kisebbek voltak, mint a régi nagypolgári lakások vagy a vidéken, falvakban élők házai. Egy panellakás ugyanis átlagosan 55 négyzetméter alapterületű. (Budaörsön a legújabb tömbökben már ennél kisebbek 38 négyzetméteresek és nagyobbak, 71 négyzetméteresek is készültek – a szerk.) Fontos volt, hogy a lakótelepeken mindenhol volt folyóvíz, fürdőszoba, távfűtés és több szoba, igaz, jellemzően egy nagyobb és egy vagy két kisebb Miközben a hatvanas évek közepén csak minden ötödik lakásban volt fürdőszoba- magyarázta Keller Márkus.

Bár az 1950-es évekbeli lakáshasználatról szóló szakirodalomban megjelent az egyedi igények alapján formálható ideális otthon, például az, hogy értelmiségi lakásba könyvtárszobát tervezzenek, ilyen sohasem valósult meg.

Keller Márkus elmondása szerint a szovjet típusú házgyárak, technológiai jellemzőik miatt, kevésbé variálható lakásokat „termeltek”, és a belmagasságuk is kisebb volt, mint a dán típusú technológiával épült lakásoké, ahol a szobák méretével jobban lehetett játszani, és így jobban használható alaprajzokat lehetett létrehozni. Az elkészült épületek homlokzata is másképp nézett ki, köszönhetően a szalagszerű elhelyezett ablakoknak. A „dán panelek” némileg izgalmasabb külsőt kaptak, de ami talán fontosabb, ezek az ablakok több fényt engedtek be a lakásokba. Ezek a szempontok a korabeli építészek számára is nyilvánvalóak voltak. Az állami vezetés az előnyök ellenére, valószínűleg politikai megfontolásból, a szovjet házgyárak átvétele mellett döntött. Ennek köszönhetően a magyarországi panelek többsége ezzel a technológiával épült. A technológia hibái, a standardizálás kényszerű túlfeszítettsége, a rugalmatlanság a tervezésben, öt-hat éven belül váltak nyilvánvalóvá. Az, hogy ennek ellenére a korabeli állami vezetés nem volt képes váltani, már egyértelműen a kudarc jele.

Visszatérve 2019-be és Budaörsre: a panellakások iránt igen élénk a kereslet. Reális áron a meghirdetés után 4-5 nappal el lehet őket adni. S hogy mi a reális? A kínálat (egy 71 négyzetméteres például 55 millió forint, a Nádasdűlő sétányon, egy 51 négyzetméteres a Patkó utcában 35 millió) és a kereslet (mintegy 10-15 százalékkal olcsóbb mint az említettek) között valahol félúton.

B. É. – E. E.

Sozatunk cikkei:

bevezető 1. rész ITT,

középületek 2 és 3. rész ITT és ITT,

kockaházak a domboldalon 4. rész ITT.

Házaink a mindennapokban 5. rész ITT.

 

Sorozatunk a régi, védett házakról: a záró kiállításról ITT írtunk, interjú a főépítésszel ITT, korábbi cikkeink:

Bevezető ITT

Budapesti út régi házai ITT

A Templom tér régi házai ITT

A kőhegyi pincék 1. rész ITT

A kőhegyi pincék 2. rész ITT és ahhoz kapcsolódó cikkünk: A Budakeszi utca 11. története ITT

A Farkasréti út és környéke ITT

Néhány különösen érdekes épület ITT

Korábbi cikkek a régi épületeinkről:

A “kastély”, régi udvarházról többek között ITT és ITT írtunk.

A Zichy majorról ITT írtunk.