Egy tévériport és a Zichy major közös története

0
1575

A Budaörsi Televízió „Dobogó” című műsora november 21-én rendhagyó volt, mert azt mutatta be, hogyan dolgozik egy tévéstáb. A stáb azonban nem profi tévésekből állt, hanem a Budaörsi Napló gyakornokai, valamint a lap főszerkesztője vállalkoztak arra, hogy elmesélik a Zichy major történetét. Ez igazi kihívás volt számunkra, ezért sok órás munka eredményéről számolhatok most be.

A gyakornokok a Budaörsi Napló 30 órás újságíróképzését végezték el, ahol megtanulták az alapvető újságírói műfajokat, és már némi gyakorlatot is szereztek az írott sajtó területén. A televíziós műsorkészítéshez azonban más és további ismeretek szükségesek. Kállai Lajos a Budaörs Televízió főszerkesztője és riportere Feigl Enikő (fenti képünkön) tájékoztatott bennünket arról, hogy mennyire felgyorsult a világ, és „ahogy nem írunk már hatoldalas cikkeket sem, mert az emberek egy-két rövid dologra kíváncsiak, egy tévéműsorban sem lehet perceknél hosszabb időre lekötni a nézők figyelmét”. Ennek megfelelően szituatív interjúkat kellett készítenünk, ami annyit jelent, hogy nem egyhelyben állva beszélgettünk az interjúalanyokkal, hanem sétálgatva, mozgásba hozva őket, hogy a látvány ne legyen unalmas. A rövid eligazítás után jött a mélyvíz…

A felvétel érdekessége, hogy bár a budaörsi médiában dolgozók ismerik egymást, egy projekten egyszerre, ennyien, még aligha dolgoztunk együtt.

Az interjú alanyok, akik vállalták, hogy részt vesznek ebben a kísérletben: Csík Edina a polgármesteri hivatal főépítésze, a BUM részéről Török Czene István az egyesület régi/új elnöke, Molnár-Göb Zoltán volt elnök, jelenleg a Budaörs Galéria tagja és felesége Páczelt Andrea festőművészek, Somogyi Ferenc szobrászművész, továbbá a Húsznegyven Fiatal Budaörsi Építészek Műhelye képviseletében Gerzsenyi Judit és a Zichy majorban élő utolsó lakó, Juci néni. Az újságírók: Borhegyi Éva, Eller Erzsébet, Orosházi Erzsébet, Pollák Judit, Tatai Diána.

A Zichy major története

A budaörsi Zichy major a Templom téren található egykori kastély, pontosabban udvarház gazdasági központja volt. A főépület története ismertebb, hiszen az Zichy gróf halála után felesége Bercsényi Zsuzsanna kezében maradt 1745-ben bekövetkezett haláláig, majd 1764-ben a Magyar Kamara tulajdonába került. A község csak jóval később, 1883-’84-ben vásárolta meg, és a Szent Vince Rend irgalmas nővérei 1884-ben leányiskolát alapítottak benne, amelyet 1948-ban államosítottak, és összevont fiú- és leányiskola lett belőle. Az oktatás 1980-ig zajlott az épületben, majd több mint húsz éven keresztül itt üzemelt a posta. Tőlük 2014-ben vásárolta meg újra közcélra az önkormányzat és kezdte el keresni az épület új funkcióját.

A major, a kastélytól déli irányban pár száz méterre található, mai nevén a Clementish utcában. A kastély pontos építési időpontjáról sajnos nincs konkrét adatunk” – mondta Csík Edina. – „A régi katonai felmérési térképek összehasonlítása alapján tudjuk azt mondani, hogy 1700-as évek vége felé már biztosan állt a major épületcsoportja. Volt itt juhakol, istálló, gazdasági épületek, cseléd lakások, az intéző háza, pálinkafőző stb. Ez az épületegyüttes keretes beépítésű volt, ami a mai napig megvan.” Az uradalom megszűnése után az épületekben lakásokat alakítottak ki, melyek egy részét az 1990-es években az önkormányzat megvásárolta. Kulturális célra a Budaörsi Művészek Egyesülete (BUM) fedezte fel.

Hogyan találtak rá annak idején a Zichy majorra a BUM tagjai, mint potenciális művészeti „szigetre”? – ezt Török Czene Istvántól kérdeztük. „Az egyesületünk 1996-ban alakult, talán 10 fővel, azóta már 30 fő felett vagyunk. Néhányan a régi kollegák közül ismerték ezt az épületegyüttest. Tudták, hogy milyen nagy belmagassággal rendelkezik, így adta magát hogy ez nagyon különleges és jó kiállítótér lehetne. A BUM tagjai szó szerint a saját kezükkel, főként önerőből dolgoztak az épület helyreállításán, előbb csak egy, majd több kiállító terem kialakításán. Alkotóház lett belőle, nyaranként pedig a gyerekek töltik meg élettel a heti váltásban zajló művészeti táborokat.”

Az életük nagyon fontos pontja a major, hiszen itt alkotnak, kiállítanak, dolgoznak. Részévé vált az életüknek, bár ők kicsit később csatlakoztak az egyesülethez – ezt már Molnár-Göb Zoltán és Páczelt Andrea osztotta meg velünk, akik a BUM-ból részlegesen önállóvá vált Budaörs Galéria alapítói. Szinte hazahúznak ide. A hatalmas, egyedi hangulatú beltér szerintük is remek lehetőséget nyújt a műalkotások szabad kibontakozására, ezt a jelenleg megtekinthető „Rítus”című kiállítás  is példázza.

Somogyi Ferencnek, a Rítus fő szervezőjének és a Budaörs Galéria harmadik tagjának nemcsak a már elkészült munkái láthatók itt, hanem néhány készülő is, hiszen helyben van a műhelye. Mint meséli, ez azért is jó, mert állandó nyitvatartás sajnos nincs, ám mivel a kiállító terem kulcsa nála van, így akár a váratlanul betérő vendégek is megnézhetik a képeket, szobrokat. Szerencsésebb azonban, ha valaki előre bejelentkezik, és „szükség esetén örömmel állok rendelkezésre, egy-egy tárlatvezetésre is” – ígéri.

A Majorba tehát a programokat jelenleg a BUM mellett a tőlük részlegesen önállóvá vált Budaörs Galéria művészei szervezik, illetve 2016-ban költözhetett be a HúszNegyven Fiatal Budaörsi Építészek Műhelye Egyesülete. Ők az idén ötödik Építészek Szürete programjaikat 2016-ban és 2017-ben már itt rendezhették meg, és ők nyitották meg a közelmúltban a Major Kávézót, ami az épületegyüttes másik tömbjében található Illyés gimnázium keramikus képzésének hallgatóinak és tanárainak is a törzshelye lett.

De vajon mit szóltak az új „lakókhoz” a régiek? „Az önkormányzat hozott egy döntést és ennek alapján meg kell osztozni a helyen” – felelte kérdésünkre Török Czene István. „Nagy levegőt veszek most, és elmondom, hogy korábban az a pincegaléria is rendelkezésünkre állt, ahol most a kávézó üzemel. Úgy gondolom, szerencsésebb lett volna a még kihasználatlan épületrészeket biztosítani számukra, de nem így történt, ezért igyekszünk a legjobb együttműködést kialakítani egymás között.”

Páczelt Andrea szerint sokan irigylik őket ezért a nagyteremért, más művészegyesületek tagjai is, hiszen a hely atmoszférája remek. És ők sem csak kiállításokat rendeznek itt, hanem például művésztelepet is, ahova vendégeket hívtak. Számukra ugyanis fontos a kortárs művészekkel való állandó kapcsolat, egymás munkáinak a megismerése. Ezért kifejezetten örültek a Húsznegyven létrejönnének és ide jövetelének, hiszen mindenkinek van az alkotás mellett más, „civil foglalkozása” is, és így közösen tudják tényleg kihasználni ezt a fantasztikus helyet.

Gerzsenyi Judit a „Húszenegyvenesek” képviseletében azt hangsúlyozta, hogy második éve vannak a Zichy majorban. A kiállítótereket havi váltásban használják a BUM-mal, de a kávézó az övék, amit – és ez volt az épület tulajdonosának, az önkormányzatnak is a célja – azért alakítottak ki, mert a kiállítások időszakosak, a megnyitók után már kevesen jönnek vissza, viszont a kávézóba mindig érdemes beülni. A helyiséghez azzal a feltétellel juthattak hozzá, hogy saját maguknak kell rendbe hozni. „Az egyesület már félig-meddig belefolyt a város kulturális életébe.”

Bár a helyiségek a közelmúltban padlófűtést kaptak, hogy a radiátorok ne vegyenek el területet a kiállításra szolgáló falakból, illetve ne rontsák az esztétikai élményt, az épületek állandó karbantartást igényelnek. Erről Csík Edina is azt mondja, hogy elsősorban az önkormányzat feladata. Az idén nyáron teljes tetőrekonstrukcióra is sor került, és végre nem kell már azért aggódni, hogy beázik és tönkre mennek a kiállított alkotások.

A jövő? „A BUM már 21 évet megélt, és ezzel a város talán egyik legrégebbi egyesülete. Remélhetőleg még legalább ennyi vagy még több idő vár ránk, és ugyanezzel a lendülettel folyik tovább a munka. Az idén a BUM vezetését kicsit újra szerveztük, annak érdekében, hogy a társaság még összetartóbb lehessen. Szeretnék egyre több közös kiállításon részt venni. Bízom benne, hogy egy szép jövő előtt állunk még” – mondta Török Czene István. Aki reméli, hogy a terület rehabilitációja előbb-utóbb megvalósul, természetesen a major építészeti és műemlék jellegének, a korábbi boltíves kialakítás megtartásával. Addig is mindent megtesznek, hogy a művészek rendszeresen megjelenhessenek itt az alkotásaikkal és folytatják az eddigi sikeres nyári művészeti táborokat, mert látják, hogy erre mindig nagy az igény.”

A területre, pontosabban a Templom tér rehabilitációjára már három éve elkészült egy projektcsomag – ezt már Csík Edinától hallhattuk -, aminek a része a Zichy major művészeti központtá alakítása. Ebben a tervben szerepel többek között egy sétáló utca, egy biopiac és kisebb üzletek, illetve további vendéglátó helyiségek kialakítása. A megvalósításhoz részben az anyagi fedezetet kell előteremteni, másrészt az önkormányzatnak meg kell vásárolni azt a három lakást, ami a Zichy majorban még magántulajdonban van.

Sikerült elcsípni az egyik utolsó lakót, Juci nénit, aki 34 éve él itt. Kérdésünkre elmondta: egyáltalán nem zavarja, hogy a művészek „ideszoktak” a majorba, és az sem, hogy nyaranta 3 hónapon át gyerekzsivaj hallatszik a szomszéd épületből. Örömmel újságolta, hogy az eseményekre meg szokták hívni, és mindig meg is nézi a kiállításokat. (Arra, hogy elköltözne-e máshova, nem adott publikus választ.)

Írta: Pollák Judit, fotók Borhegyi Éva

Ha a cikk elején nem kattintott rá a Budaörsi Televízió „Dobogó” című műsorára, ITT is megteheti!

A Budaörsi Napló következő, 30 órás újságíró képzése 2018. január közepén indul, amire már most érdemes jelentkezni (e-mail: bnaplo@t-online.hu) hiszen egy csoport maximum 5 főből áll.