Néhány különösen érdekes régi épület

0
3169

Védett házak Budaörsön 7. rész

 

Bár jóval több a budaörsi helyi védelemmel ellátott épület, mint amennyit eddig bemutattunk, de valamikor le kell zárni a sorozatot. Ezúttal a válogatás szempontja nem egy-egy városrész volt, hanem néhány különösen érdekes épületnek szenteljük a rovatot.

Az Ady Endre utca 1. szám alatt álló L alakú sarokház teteje hódfarkú cserépfedésű, a Baross utca oldalon félnyeregtetős, a másik utcával párhuzamos nyeregtetős. A 19. század közepén épült, nyílászárói hagyományos kétrétegűek, melyek egyúttal hangsúlyos díszei is az épületnek. A „Kalmár-féle pékház” elnevezése utal arra, hogy egykor pékség működött benne, a hetvenes években bontották el a nagy kemencéjét.

 

A Clementis László utcaképe még majdnem teljesen régi házakból áll, csak az Ébner köz sarkán lévő modern épület töri meg a sort. A régiek egyike a 8. szám alatt lévő ház, amely a 19. század végén épült. Most felújítás alatt áll, reméljük eredeti stílusában láthatjuk viszont, ha elkészül.

 

 

 

 

 

A 2007-es lajstromot kiegészítendő, 2012-ben az önkormányzata felhívást tett közzé a lakosság körében, hogy aki történeti szempontból fontos épületet védelemre méltónak talál, jelezze azt a városvezetésnek. Ennek a bővítésnek eredményeként jó néhány kamaraerdei építmény került a helyi védett értékek közé. Ilyen a Kamaraerdei út 59-61. szám alatt álló úgynevezett Józsa-lak, melyet a századforduló környékén építettek.

 

 

 

 

 

Szintén Kamaraerdőn, a Zombori utca 4. alatt található az a manzárdtetős villa, amely a 20. század elején készült. Évtizedek óta elhanyagoltan áll, építői munkáját dicséri, hogy még nem dőlt össze. Vaskerítése is figyelemre méltó.

 

 

 

 

 

 

S ha már Kamaraerdő, meg kell említeni az egykori Árvaházat a Beregszászi u. 38-40. alatt.(Erről többek között itt írtunk: https://archiv.budaorsinaplo.hu/2013/08/29/buda-eors-egykori-arvahazanak-tortenete-i-resz/)

Visszatérve az óvárosba, csak 2017-ben vették fel a védett épületek listájára az Uzsoki köz 52. alatt álló, a Vackor óvodával szemközt lévő házat, amely a homlokzatán hirdetett évszám szerint 1914-ben épült. Az utcára merőlegesen álló nyeregtetős épület hagyományos parasztporta jellegű, pórfödémes, azaz látható gerendás szerkezete.

 

 

 

 

 

 

 

(Felhasznált forrás: Budaörs helyi védett értékek 2007. évi törzskönyve és Budaörs város 2017. évi Településképi Arculati Kézikönyve)

 

Sorozatunk korábbi cikkei:

Bevezető ITT

Budapesti út régi házai ITT

A Templom tér régi házai ITT

A kőhegyi pincék 1. rész ITT

A kőhegyi pincék 2. rész ITT és ahhoz kapcsolódó cikkünk: A Budakeszi utca 11. története ITT

A Farkasréti út és környéke ITT

Korábbi cikkek a régi épületeinkről:

A “kastély”, régi udvarházról többek között ITT és ITT írtunk.

A Zichy majorról ITT írtunk.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here