Védett házak Budaörsön 6. rész

0
1554

A régi Budaörsről azt mondták, hogy egy hosszú, egyutcás falu, és ez igaz is, hiszen a hegy felé található régi házak, a Kő-hegytől kissé távolabb eső területen is jellemzően pincés présház, ahol őseink nem laktak, hanem borászkodni jártak fel, illetve ma már azokból később kialakított lakóépületek. A Farkasréti út és környéke sorozatunk e havi témája.

 

A Farkasréti út 45. szám alatt egy hosszú, lapostetős épület áll, téglaboltozatos pincével. Nyílászárói fémtáblásak. Eredetileg 1846-ban építették, majd 1946-ban, a kitelepítések után, amikor a környéket felparcellázták – a MÁVAG (Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak) dolgozói igényelhettek, vásárolhattak itt telket – felújították a présházat, amely szintén a MÁVAG-hoz került. A betonfödémes épület jelenleg egy biogázzal foglalkozó cég székhelye.

 

 

Mellette a Suhajda cukrászda található a Farkasréti út 43. szám alatt. A szintén 1846-ban épült présházat az akkor már igen romos állapotból az új tulajdonos közel tíz éve renováltatta, melynek során sikerült az épület eredeti külalakját megtartani. A minimális változtatás keretében a Liliom utcai homlokzat kapott néhány kis ablakot, mely a funkcióváltás miatt szükséges, de nem zavarja az épület harmóniáját.

 

A 2007-es összeírást készítő Thury László régész szerint Budaörs egyik legszebb pincéje a Naphegy utca 1. A kőfalazatú présházból kőboltozatos pince nyílik. Az hódfarkú cserépfedésű, nyeregtetős épület fedélszerkezete szarufás-kakasülős, a tető gerincvonala az út tengelyére merőleges. Érdekessége, hogy a pincelejárata mellett törköly érlelő ciszterna van.

 

 

A Bokréta köz 7. egy 1875-ben épült, nagy, téglalap alaprajzú földszintes, lakóépületnek használt présház. Nyeregtetős, melynek gerincvonala merőleges az út tengelyére merőleges. Oromfalas utcai homlokzata van, melyen kőkeretes padlásajtó található, oldalt két kőkeretes pinceajtó van az épületen. Jelenleg igen lepusztult, jobb sorsra lenne érdemes.

 


A századforduló környékén épülhetett a Szakály Mátyás utca 8. kőfalazatú lakóház, melyhez pince nem tartozik. A kontyolt tetőidomú épület nyílászárói hagyományos kétrétegűek, ablaktábla nélküliek.

(Forrás: Budaörs – Helyi védett értékek 2007. évi törzskönyve)

 

Sorozatunk korábbi cikkei:

Bevezető ITT

Budapesti út régi házai ITT

A Templom tér régi házai ITT

A kőhegyi pincék 1. rész ITT

A kéhegyi pincék 2. rész ITT és ahhoz kapcsolódó cikkünk: A Budakeszi utca 11. története ITT

Korábbi cikkek a régi épületeinkről:

A “kastély”, régi udvarházról többek között ITT és ITT írtunk.

A Zichy majorról ITT írtunk.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here