Tibi a Pesti Vigadó történetéről, ahol a Gurigákkal járt

0
323

Sorozatunkban egy köztünk élő, igen aktív mozgássérült fiatalember életét követtük nyomon 2019-ben, hónapról hónapra. Debreczeni Tibor számára a november is kisebb utazással kezdődött szülővárosába Hajdúnánásra, a Guriga csoporttal most a Pesti Vigadóban jártak  és családi ünnepséget is tartottak. Olvassák el beszámolóját!

 

November első napjai az emlékezésről szóltak. Elsején mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. Ezt követő november másodikán a halottak napja, fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává. Szüleimmel mi is elmentünk a szülővárosunkba, Hajdúnánásra a temetőbe, sajnos a nagyszüleim már ott nyugszanak. A sírokra koszorút helyeztünk és meggyújtottunk egy-egy mécsest. Megálltunk előtte és én visszagondoltam az együtt töltött napokra. Kisgyermek koromban a fél nyarat a nagymamáknál voltam, miközben meglátogattak az unokatestvéreim és jó nagyokat játszottunk- szép emlék. Meglátogattuk az anyukám húgának családját, hiszen ritkán találkozunk velük. Elbeszélgettünk a finom ebéd közben. Délután az én kívánságomra meglátogattuk a keresztanyukámat, finom sült húsokkal várt minket. Mind a két helyen a kedvenc ételemmel vártak, rántott velővel. Már sötétedett, amikor indultunk hazafelé, mert már vártak itthon a háziállatok.

November második hetében elkapott az őszi nátha, ezért itthon maradtam azon a héten, hogy kúráljam magam. 16-ára meg kellett gyógyulni, mert akkor volt a SZIE Guriga csoport következő programja, amit nem akartam kihagyni. Eszter most is nagyon jó helyre vitt el minket, a Pesti Vigadóba. Az ég felhős volt, de novemberhez képest meleg idő volt. Fél 10-kor találkoztunk a szokásos helyen, a Körtéren a metró liftnél. Metróval mentünk a Fővám térig és onnan végig sétáltunk a híres Váci utcán. Már várt minket a csodálatos Vigadó épületében a tárlatvezető. Sok mindent megtudtunk tőle. A Vigadó elődjét Redoute-t 1849 rombolták le. Az újjáépítéssel 1859-ben Feszl Frigyest bízták meg, az elkészült épületet végül 1865-ben adták át. A megnyitó után sok rendezvényt tartottak. A bálok közül feltétlenül figyelmet érdemel a legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi István emléke előtt tisztelgő Széchenyi-bál. 1867-ben, a királykoronázás tiszteletére rendezett banketten Ferenc József is részt vett, és itt született meg Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest. Fellépett többek között Liszt Ferenc. A Vigadó 2014 óta áll újra az eredeti pompájában. Ahogy beléptünk az épületbe egy szép festmény fogadott minket, mely Lotz Károly alkotása, Árgyélus királyfi és Tündér Ilona történetét idézi meg. Majd megnéztük a nagy báltermet. Már be volt rendezve, mert este nagy rendezvényt tartottak, 600 főre volt megterítve. Még megnéztük a Makovecz termet, 160 fő befogadására képes. Ahogy tovább mentünk, az idővonalat néztük meg: a Vigadó történetét évszámokban, képekben. A tárlatvezetés végén kimentünk a teraszra, ott csodálatos panoráma fogadott minket. Be lehetett látni az egész budai oldalt és a várat. Volt egy kiállítás is, ha már ott voltunk azt is megnéztük. Agnus Dei kiállítás a neve, a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve került megrendezésre. Megint egy élménnyel gazdagabbak lettünk, köszönjük a szervezőnek és a piarista segítőknek. Legközelebb februárban találkozunk. Még a napnak nem volt vége, mikor hazaértem, a szüleim már készültek az esti összejövetelre. Már lehetett érezni az esti vacsora illatát. Az előző héten családi körben, most pedig barátokkal ünnepeltük az anyukám névnapját és az apu születésnapját. Az ünnepi menü birkagulyás, utána sült kacsa kukoricakásával, legvégén az anyu legfinomabb süteményével, zserbóval zárult. A baráti társasággal már több mint 40 éve ismerkedtünk meg, évente 4-5 alkalommal találkozunk. Egyre több unoka születik, ezért nem mindig tud összejönni a nagy csapat. Főleg nyáron van erre alkalom a Balatonnál. Most csak a nagyszülők jöttek el, jókat beszélgettek a régi szép emlékekről. Időnként felcsendült egy-egy szép magyar nóta is. Már hajnalodott, mikor ágyba kerültünk.

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok minden olvasómnak!

A sorozat cikkei:

Októberről ITT.

Az ősz jó oldalai ITT

Ilyen volt az augusztus ITT

A júliusi beszámoló ITT található.

Júniusról ITT,

május ITT,

április ITT,

Tibi  bemutatkozását és első beszámolóját majd a másodikat itt érdemes elolvasni.