Május az év legszebb hónapja Tibi szerint

0
1646

Sorozatunkban egy köztünk élő, igen aktív mozgássérült fiatalember életét követjük nyomon 2019-ben, hónapról hónapra. Debreczeni Tibor májusban is sok helyen járt. Egyebek között majálison a szüleivel és például ügyességi versenyen a napközi otthonos társaival.

Május az év legszebb hónapja, minden mező, erdő kizöldül és virágzik a pünkösdi rózsa Anyák napja tiszteletére. Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. Én is felköszöntöttem kézzel készült ajándékkal. Május első keddjén tartottunk a Budaörsi mozgássérült klub anyák napi ünnepségét. 

Régi szép emléket idézve május elsején elmentem szüleimmel majálisozni a Bikás parkba. Az idő elég jó volt, de azért rajtam elfért egy kiskabát. Ott egy keveset edzettem a felnőtt játszótéren, majd a sétáltam a szüleimmel kézen fogva, hogy ne csak a kocsiban üljek. A séta végén ettünk egy fagyit is.

Még nem volt vége a napnak este még elmentem a budaörsi fesztivál egyik eseményére, PostART-ba a Beck Zoltán (30Y) szerzői estjére. Sajnos nem fértem be a terembe, így az udvaron hallgattam meg a koncertet.

Péntek este ellátogattam a Kálvária térre a Muzsikáló terek rendezvényre. Ott többek között Paul Simon dalokat lehetett hallgatni a szép naplementében. Eljött a budaörsi fesztivál fő eseménye a szombati nap, sajnos megjött az eső is. Így nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Csak délben tudtam kimenni egy kicsit, akkor csendesedett el az eső és körbe néztem az árusok között.  Még este terveztem kimenni, meghallgatni a nagy koncerteket, nagyon vártam az Anna and the Barbies-t, de mikor indultam volna ismét eleredt az eső – így itthon maradtam.   

Új bemutató volt a budaörsi színházban, mindenképpen meg kellett néznem. Most is mint mindig kíváncsi voltam az új darabra, Az előadás címe Vacsora öt személyre. Most a PostART-ba költözött a színház, új helyszín, új élmény.

A Szentimrevárosi Egyesület nyári szünet előtti utolsó Guriga programja a budaörsi haditechnikai és légi bemutató volt. A HONVÉDELEM NAPJA rendezvényre elég nehézkes volt az eljutás, mert nagy volt a kocsi áradat és a tömeg. A Kelenföldi aluljáróban találkoztunk és onnan busszal mentünk a reptérre. Sajnos nem fértünk fel egy buszra, ezért a társaság egyik felének várnia kellett a következőre. Már zajlottak a programok mire mindenki megérkezett. A rendezvényen katonai bemutatók voltak. Helikopterek, repülők látványos légi műveleteket hajtottak végre. Grippenek húztak át felettünk, szemünkkel alig tudtunk követni őket. Szemtanúk voltunk, ahogy kiugrottak az ejtőernyősök a magasból és pont célba értek.  Ki voltak állítva a legújabb haditechnikai újdonságok: tankok, ágyúk, katonai ruhák. Sisakokat fel is lehetett próbálni. A napot fagyizással zártuk, megköszönve a Piarista Gimnázium közösségi szolgálatos diákjainak, hogy egész éven át megbízhatóan segítettek minket.  Én már 42 éve lakok Budaörsön és csak most jutottam ki először a budaörsi repülő napra. Eddig mindig csak a teraszon néztem a rendezvényt, de reméltem, hogy egyszer közelebbről is megnézem.  Minden álom megvalósulhat csak türelmesen kell várni.  

A napközi otthonban se maradtunk program nélkül, május negyedik szerdáján cirkuszba mentünk. Ez a hónap elég csapadékos volt, így most is esőbe kellet elindulni. Az előadás nagyon tetszett, esőbe is érdemes volt elmenni.   

Ebben az évbe sem maradt el Monoron a Máltai Szeretetszolgálat  akadálymentes akadályversenye. Már 9 éve rendszeresen részt veszünk rajta. Most 4 személyes csapattal neveztünk be. Eső miatt a sportpálya helyett a piacon tartották a rendezvényt, az legalább fedett volt. Ügyességi és szellemi feladatok voltak, én az utóbbiban vettem részt. 9 akadályt kellett végig csinálni, kellemesen elfáradva, kiéhezve fejeztük be a feladatokat. Utána következett az ebéd, hot-dogot kínáltak nekünk, mindenki jóízűen elfogyasztotta. Legvégén eredményhirdetés volt, minden csapat kapott egy kis ajándékot és egy oklevelet.

További fotók: ITT

A sorozat korábbi részei:

Április

Tibor eddig megjelent írásai közül a bemutatkozását és első beszámolóját majd a másodikat itt érdemes elolvasni.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here