Wittinghoff Tamás: „Soha ilyen évet, mint amilyen 2020 volt”

0
554

„Ma már egy egész kontinens figyeli döbbenten Orbán Viktor érthetetlen politikai manővereit”

Az év végéhez közeledvén megkértünk néhány, városunk életében aktívan szerepet vállaló polgárt, mondják el, mennyire hozta őket, illetve az általuk képviselt szervezetet nehéz helyzetbe a koronavírus járvány és annak következményei. A sorozatot Wittinghoff Tamás polgármester évértékelőjével zárjuk.

Soha ilyen évet, mint amilyen 2020 volt – mondják sokan, akiket személyes veszteség ért, akiknek elegük van a korlátozásokból, akik, bár megértik a szükségességét, mégis nehezen viselik az elzártságot és vágyakoznak már a normális életre. Rengetegen érezzük ugyanezt ezzel az évvel kapcsolatban, amit döntő módon határozott meg a koronavírus járvány és az arra adott jó és rossz válaszok.

A tavaszi első hullám szinte teljesen váratlanul érkezett, ennek ellenére, az időben meghozott intézkedések – bár az iskolabezárásokat a társadalomnak kellett kikényszerítenie – elegendőek voltak arra, hogy viszonylag kis veszteséggel vészeljük át azt az időszakot. Budaörs is jól vizsgázott, fegyelmezettek voltunk és rengeteg önkéntes dolgozott azon, hogy a rászorulók semmiben ne szenvedjenek hiányt. Bár napok alatt egyértelművé vált, hogy ilyen válsághelyzetben az önkormányzatok tudnak a leghatékonyabban segíteni, mindenki megdöbbenésére, a kormányzat a támogatás helyett újabb pénzelvonásokba kezdett. Véglegesen elvették például a gépjárműadó bevételeket az önkormányzatoktól. A fővárosban pedig – a világon példátlanul – ingyenessé tették a parkolást, ami csak a zsúfoltságot, a légszennyezést növelte meg, és persze a főváros bevételeit csökkentette. Valójában a rendkívüli helyzetet is arra használta fel a kormány, hogy tovább gyengítse az önkormányzatokat.

A nyári enyhülés után, ahogy az kiszámítható volt, a korábbinál nagyobb erővel tért vissza a járvány. Most azonban már jobban visszaütött a kormány felkészületlensége és tétovázása. A későn meghozott korlátozó szabályok tömegessé tették a megbetegedéseket, miközben a hosszú évek óta elhanyagolt és alulfinanszírozott egészségügy alig képes megbirkózni a rázúduló betegtömeggel.

A járvány egész ideje alatt rendkívül nehéz volt tárgyilagosan megítélni a helyzetet, mert a kormány érthetetlen módon titkolta és elzárta az adatokat még az önkormányzatok elől is, nehezítve a közös védekezést. Sajnos, ősszel sem hagyott alább az önkormányzatok elleni hadjárat, heteken át azzal riogatták a településeket, hogy elveszik tőlük az iparűzési adót, ami Budaörs esetében a bevételeink 80-90 százalékát jelenti.

Ma már egy egész kontinens figyeli döbbenten Orbán Viktor érthetetlen politikai manővereit, hiszen az EU költségvetésének megvétózásával 25 uniós országot fenyegetett meg azzal, hogy csak késve férnek hozzá ahhoz a közös pénzügyi alaphoz, amely a tönkrement gazdaságokat segítené talpra állítani. A mi miniszterelnökünk eközben arról beszél, hogy nekünk nincs is szükségünk az Unió pénzére.

Ebben a zavaros politikai helyzetben különösen felértékelődött azoknak a hétköznapi embereknek a hősies helytállása, akik felfogták a vírushelyzet valódi veszélyeit. Az oktatásban, az egészségügyben, a szociális szférában, a szolgáltató szektorban, a közigazgatásban dolgozók mindannyian az egészségüket kockáztatják nap, mint nap, hogy az ország működőképes maradjon. A legnagyobb elismerés és köszönet illeti őket országszerte, és itt Budaörsön is!

A sok nehézség ellenére, idén is tovább gyarapodott a városunk. Befejezés előtt a Zombori utcai idősotthon bővítése. Megújultak a negyvenéves távhővezetékek a lakótelepen. Elkészült az új buszvégállomás, amely azonnal egy nemzetközi építészeti díjat is elnyert. Szeptemberben 331 millió forintnyi beruházás megvalósításáról döntöttünk, aminek köszönhetően utak, parkolók, játszóterek újulhatnak meg.Jó hír az is, hogy – a mi lobbi tevékenységünknek is köszönhetően – megkezdődik az elővárosi vasút tervezése, amely Budaörsöt is érinti.

Rengeteg apró, de fontos sikerünk is volt idén. A budaörsi Illyés gimnázium a negyedik legjobb vidéki iskola lett. Több tanulójuk ért el kiváló eredményeket az országos tanulmányi versenyeken. Rangos díjjal jutalmazták a Budaörsi Tanodavezetőjét, Lakatos Györgyöt. Egyszóval, az év végi számvetéskor bőven vannak olyan jó dolgok is, amikre büszkén emlékezhetünk. Sajnos már most látszik, sem a karácsonyunk, sem a szilveszterünk nem lesz olyan, mint, amit megszoktunk. Mégis erősnek és optimistának kell lennünk.Gondolom mással is előfordul, hogy egy-egy filmet nézve fura érzése támad, rácsodálkozik arra, hogy emberek kezet fognak, megölelik egymást, netán vidám társaságban beszélgetnek és borozgatnak. Kívánom, hogy 2021 már legyen ilyen, amilyet megszoktunk, amit szeretünk, s ami most átkozottul hiányzik mindannyiunknak. De, addig is vigyázzunk magunkra és egymásra.

Békés ünnepeket kívánok a Napló valamennyi olvasójának!

(Megjelent a Budaörsi Napló 2020 decemberi számában)

A sorozat korábbi cikkei:

Lölfler Dávid fideszes, helyi képviselő visszatekintése 2020-ra

Betlehem Bors Baltazár: Megszületni 2020-ban

 

Dr. Gamal Eldin Mohamed: „Merítsenek erőt családjuk, barátaik szeretetéből”

Az ARTalakulás Galéria impozáns kiállítással kezdte az évet

Kisberk Balázs: “Tudok olyan gazdákról, akik félelmükben leölték az állataikat”

Bakai Gyöngyi: „Most aztán nagyon kell a kreativitás”

“A természet nem hagyta magát, ontotta virágait”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here