Dr. Gamal Eldin Mohamed: „Merítsenek erőt családjuk, barátaik szeretetéből”

0
748

Az év végéhez közeledvén, megkértünk néhány, városunk életében aktívan szerepet vállaló polgárt, mondják el, mennyire hozta őket, illetve az általuk képviselt szervezetet nehéz helyzetbe a koronavírus járvány és annak következményei. Ezúttal  Prof. Dr. Gamal Eldin Mohamed, a Budaörsi Egészségügyi Központ orvos igazgatója értékelőjét tesszük közzé.

A világ és az ország működését idén alapjában határozta meg a koronavírus-járvány. Március 11-én a kormány veszélyhelyzetet hirdetett, és bár nyáron volt egy lazább időszakunk, az élet azóta sem tért vissza a megszokott kerékvágásba.

A járvány természetéről kezdetben nagyon keveset tudtunk – fél év múltán már arról beszélünk, hogy hónapokon belül megkezdődhet az emberek tömeges oltása. Mindez fantasztikus eredmény, a tudomány és a döntéshozók világméretű összefogása kellett hozzá. Eközben a központi intézkedések folyamatosan keresik annak lehetőségét, miképpen lehet a járványt kordában tartani úgy, hogy közben a gazdaság működőképes maradjon.

Ami az én szakterületemet, az egészségügyet illeti, mondani sem kell: kollégáinknak – orvosoknak, asszisztenseknek, adminisztratív dolgozóknak, de még a betegirányítóknak is – új kihívásokkal kellett és kell megbirkózniuk. Intézményünkben számos tapasztalt kolléga gyógyít, ám az idősebbeket a járvány tavaszi első hullámában egészségük védelmében ki kellett vonni az ellátásból. A fiatalabbakra zúdult a munka dandárja, és ők folyamatosan helyt is állnak: ha kell, hosszabb időben rendelnek, sokszor egyszerre végeznek személyes vizsgálatot nehéz védőfelszerelésben és folytatnak telefonos konzultációt azokkal, akiknek nem feltétlenül szükséges felkeresniük a szakrendelést – mindezt felelősséggel, magas színvonalon, odafigyelve, emberségesen.

Az adminisztratív dolgozókra és az intézményvezetésre is komoly munka hárul. A járvány miatt sűrűn változó hatósági intézkedéseknek kell megfelelni. Büszkék lehetünk rá, hogy a rendkívüli helyzetben alkalmazott eszközöket és védőfelszereléseket jó minőségben, kellő mennyiségben, időben sikerült beszereznünk. Egynapos sebészeti részlegünk tavasszal leállt, nyáron ismét működött, tevékenységét most újra fel kellett függesztenünk a betegek biztonsága érdekében. Remélem, már nem kell sokat várnunk, hogy újból megnyisson.

Hagyomány intézményünkben, hogy karácsony előtt vacsorát rendezünk, amire meghívást kap az intézmény teljes munkatársi gárdája. Ilyenkor szoktuk megköszönni a kollégák munkáját, megünnepeljük a Hehl István-díj kitüntetettjeit és mindazokat, akik tudásukkal, helytállásukkal szolgálják a budaörsi betegeket. Idén ez a vacsora, mondanom sem kell, elmarad. Hiányozni fognak a kézszorítások. Szeretném ezért megragadni ezt az alkalmat is, hogy köszönetet mondjak mindenkinek, aki az elmúlt évben is tisztességgel, áldozatkészen látta el feladatát az intézményben.

És persze köszönet illeti a budaörsi pácienseket is azért a rengeteg türelemért és fegyelmezettségért, amit a rendkívüli helyzetben tanúsítanak. Nem kecsegtethetem őket azzal, hogy derűs telünk lesz. Merítsenek erőt családjuk, barátaik szeretetéből, az óvó rendszabályok betartásával éljenek minél aktívabb életet, testi és lelki egészségüket ebben a nehéz időszakban is próbálják megőrizni.

Betegeinknek jobbulást, a Budaörsi Napló minden olvasójának meghitt ünnepi időszakot, boldog új évet kívánok!

Prof. Dr. Gamal Eldin Mohamed, a Budaörsi Egészségügyi Központ orvos igazgatója, a budaörsi egynapos sebészet vezetője

A sorozat cikkei:

Az ARTalakulás Galéria impozáns kiállítással kezdte az évet

“A természet nem hagyta magát, ontotta virágait”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here