Újbuda szerint a BKK újra megvizsgálja a Kamaraerdei úti buszfordulót – FRISSÍTVE!

0
1301
A Kamaraerdei úti buszfordulónál 2018. február 8-án bekövetkező baleset fordította a szélesebb körű figyelmet a szerencsétlen helyen elhelyezkedő buszmegállóra. A  kamaraerdeiek többek között a 2017 decemberi lakossági fórumon hozták szóba, amire a körzet képviselője Kisfalvi Péter és a budaörsi önkormányzati hivatal illetékese Lőrincz Mihály azzal reagált, hogy keresik a megoldást. Csakhogy a helyi lakosság megkeresésére a 11. kerület városgazdálkodási igazgatósága már évekkel korábban, 2014-ben javaslatot tett a buszok befordítására a könnyebb és biztonságosabb közlekedés érdekében. A közlekedési vállalat, a BKK akkor még elhatárolódott ettől a megoldástól, ám a közelmúltban változtatott álláspontján. Megkeresésünkre ugyanis arról tájékoztattak, hogy kisebb forgalomtechnikai korrekciók elvégzése után intézkedni fognak a megálló áthelyezéséről. Levelükben viszont azt írták, ehhez a 11. kerület jóváhagyása is kell. Tehát néhány napja úgy tűnt, a megoldás kulcsa visszakerült a 11. kerülethez. Tőlük most kaptunk választ a nekik feltett kérdéseinkre, és ezt írták:
 
„A Városgazdálkodási Igazgatóság Közlekedési Osztályának álláspontja a Kamaraerdei úti buszfordulóval kapcsolatban a következő:
A Kamaraerdei úton a Torockó utcai buszforduló környezetében gyalogátkelőhely kijelölésének lehetőségét Budaörs, a forgalomtechnikai kezelő, a gyalogátkelőhelyeket engedélyező hatóság, valamint a XI. kerület részvételével pár évvel ezelőtt tartott helyszíni egyeztetésen megvizsgáltuk, ahol elhangzott, hogy a jelenlegi helyszíni adottságok figyelembevételével biztonságosan gyalogátkelő nem létesíthető. Kizáró okok között szerepelt a megfelelő láthatási távolság hiánya, mivel két ellenkező ívű kanyar között helyezkedik el a Kamaraerdei úton a centrum irányú 87-es és 287-es buszok megállója.
A helyszíni szemlén javaslatként elhangzott, hogy a megállóhelyek áthelyezésével – a centrum irányú buszoknak a Torockó utcai csomópontban lévő buszfordulóba történő bevezetésével és a kifelé irányú busznak a forduló után új buszöböl kiépítésével a gyalogosoknak nem kellene keresztezni a Kamaraerdei utat. Ehhez a Kamaraerdei út budaörsi oldalán járda létesítésére és a buszforduló és az új öböl számára többlet közterületi igényre van szükség, melyet a XI. kerület a szabályozási tervében biztosít.
Az út kezelője a tömegközlekedési érintettség miatt a Budapest Közút Zrt., ezért velük, a  BKK Zrt.,  a Budaörsi Önkormányzat és kerületünk között folyamatosak az egyeztetések, a probléma minél előbb történő megoldására. A BKK Zrt. munkatársai a megállóhelyi elrendezés javításának lehetőségét újra megvizsgálják.”
 
Vagyis mikor lesz ebből valamilyen megoldás? – kérdeztük meg ezek után újra a budaörsi önkormányzatot.
Ahonnan igen gyorsan, még ma megkaptuk a választ, Lőrincz Mihály műszaki ügyosztály vezetőtől: „Szerintem mindenki ugyanazt mondja lehetséges megoldásként, csak mindenkinek más a szerepe. Ahhoz, hogy a befelé menő buszok bemenjenek a jelenlegi megállóba, szükséges egy balra kanyarodó sáv kiépítése. Ehhez kell a plusz terület és a XI. kerület szabályozási tervének módosítása. Azt írják, hogy ezt biztosítják, de tudtommal június körül kerül be a testületük elé a szabályozási terv módosítása. Én erre értettem a jóváhagyást az ATV riportban. A Kamaraerdei úti járda építés bent van a budaörsi költségvetésben, egyelőre céltartalékban, de mikorra meglesz a közterület biztosítása Újbudától, addigra rendelkezésre fog állni. Még egy gondolat: senki nem beszél a kivitelezés költségeiről. Amennyiben elhárulnak az adminisztratív akadályok, meg kell terveztetni és meg kell építeni. A mi elképzelésünk a közös teherviselés, de erről konkrét megállapodás még nincs.”
 
 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here