“1945” – filmvetítés volt a városházán diákoknak

0
687

“Engem mindig is izgatott, hogy miként lehetett a második világháború, a holokauszt után Magyarországon újra kezdeni az életet” – Török Ferenc  az 1945 című, többszörös díjnyertes film rendezője mondta ezt kérdésekre válaszolva tegnap délután, a budaörsi városházán, mintegy kétszáz diák előtt. Vele volt a forgatókönyvet író Szántó T. Gábor is.

 

Főként középiskolásokkal volt tegnap délután tele a budaörsi városháza nagyterme, ami erre a két és fél órára mozi teremmé alakult át. Török Ferenc rendező 1945 című filmjét Tölgyesi Katalin hozta el a “Soa fájdalma” című oktató-kutató programja keretében Budaörsre, de nemcsak a filmet, hanem magát a rendezőt és az írót Szántó T. Gábort is. (Az ugyancsak e program keretében látható „Irgalmas” című kiállítás a városháza aulájában egy hónap után éppen ma zár be.)

Az 1945 a hazai mozikba tavaly április 20-án került, de a kritikusok már a bemutató előtti vetítéseken igen pozitívan fogadták, és Török Ferenc immár kultikussá vált Moszkva tér című filmje után a legmeghatározóbbnak nevezték, illetve a berlini nemzetközi fesztivál után további számos rangos fesztiválon díjazták. A történetet Szántó T. Gábor eredetileg egy elbeszélésben írta meg, ami arról szól, hogy a második világháború végén egy vidéki faluban lagzira készülnek, a helyi kiskirály, a jegyző (Rudolf Péter) fia házasodik. Ám a reggeli vonattal két zsidó férfi érkezik.

A film az elbeszélésnél már sokkal bővebben bontja ki a szereplőket és egy család illetve egy kis falu személyes történetének a nézőpontjából a történelmi tanulságot. Magának a filmnek az ismertetésébe, netalán kritikájába azonban ennél mélyebben azért sem szeretnék belemenni, mert mint írtam, nálam hivatottabbak tavaly megtették, másrészt, mert aki még nem látta, az nézze meg, anélkül, hogy előre lelőnénk a lényeget.

Térjünk inkább vissza a tegnapi budaörsi vetítésre és az azt követő beszélgetésre, amit Tölgyesi Katalin vezetett. Első kérdése az íróhoz a forgatókönyv keletkezésére vonatkozott. „Minden nagy munka mögött véletlenek is vannak – kezdte Szántó T. Gábor -, a mienkben az, hogy egymással szembeni lakásban laktunk a 2000-es évek elején és látásból ismertük egymást. S amikor megmutattam Ferinek az elbeszélést 2004-2005-ben, akkor ő már olvasta ezt egy lapban, de újra elolvasta és azt mondta, hogy látja benne a film lehetőségét. Így kezdtünk el dolgozni a forgatókönyvön.”

Mi volt az a gondolat, ami elindította a rendezőt? – fordult Katalin immár Török Ferenchez. „Először az, hogy nagyon vizuális, balladaszerű az írás, és hogy nagyon szerettem volna egy fekete-fehér filmet csinálni. És ott volt egy másik szempont, a történelmi hiány, hogy a vészkorszak utáni időkről nem nagyon lehetett tanulni, nem volt konszenzus ennek a megítélésében. Engem mindig is izgatott, hogy miként lehetett a második világháború, a holokauszt után Magyarországon újra kezdeni az életet.” Továbbá ez a történet egy nagyon jó drámai alapszituáció és azért sem tipikus, mert falun játszódik – sorolta még a rendező. Hozzátéve, hogy „Gábornak volt egy olyan küldetéstudatos igazsága ebben a történetben, ami el lett mondva a filmben is.”

Majd Szántó T. Gábortól megtudtuk, hogy írásainak sajátossága „a kisebbségi nézőpont, ami nemcsak etnikai lehet, hanem akár egy gyereké, vagy egy transzneműségére ráébredő vallási főiskola hallgatójáé, vagy egy pedagógusa által kulccsal erotikus játékba bevont diák nézőpontja, tehát mindenképpen egy elnyomott nézőpontú, kisebbségi szemléletű elbeszélés. Ebben a filmben ilyen a két visszatérő zsidó, illetve a jegyző fia.”

A dramaturgiának az a trükkje, hogy félreértés adódik, és a zsidók küldetése teljesen másról szól, mint amit hisznek a falubeliek” – fűzte tovább a gondolatot ismét a rendező. „Keresztezik egymás útját és a mindennapi élet véletlenjeiből születik a tragédia.

Természetesen a hallgatóság is kérdezhetett. Egy fiatal lány például azt szerette volna megtudni, hogy az elbeszéléshez képest a film történetét mennyire alakította, hogy a rendező kit választott ki az adott szerepre. Nagyon – tudtuk meg Török Ferenctől -, például a jegyző figurája azért emelkedett főszereplővé, mert Rudolf Péternek nagyon sok ötlete volt és hajlandó volt meghízni, meg levágatni a haját.

Hogy szabad-e, érdemes-e kiragadni egy filmet elemezve egy-egy jelenetet, egy-egy képet vagy mondatot? Természetesen igen, és ezt a tegnapi beszélgetés résztvevői is megtették. Ahhoz azonban, hogy olvasóink értsék, mit és miért tartottak fontosnak, előtte mindenképpen meg kell nézniük a teljes alkotást. Utána pedig nagy valószínűséggel mindenkinek meglesz a saját jelképes jelenete, mondata.

Ahogy arra is mindenki a saját világnézete szerint felelhet, amit a vetítésen jelenlévő Vágó Csaba polgármesteri kabinetvezető kérdezett, előrebocsátva, hogy kicsit provokatív lesz: „Ez egy történelmi film, de miért érezték aktuálisnak most megcsinálni?” A válasz azonban nem csapta le a napi politika iránt fogékonyak számára magas labdát. „Húh, hát amikor elkezdtük, akkor másként volt aktuális, mint ma. Ez a történet és általában egy történelmi tárgyú fikció mindig aktuális. Sajnos a világ nem javul, és nem azt látjuk, hogy sokat tanulnánk a saját bűneinkből, vagy az emberiség vagy az előző generációk bűneiből. Amikor elkezdtünk vele foglalkozni, akkor jelent meg a Magyar Gárda, a náci egyenruha, nálunk tíz évvel fiatalabb embereken. S bármennyire is borzalmas volt a kommunizmus, mi azért úgy nőttünk fel, hogy nem masíroztak nácik az utcán. Tehát a liberális demokráciával sok jó, pozitív dolog történt, de egyszer csak 2000-ben ott álltunk, hogy itt most megbolondultak a fiatalok és azt gondolják, hogy a várban náci egyenruhában kell masírozni és ezt mutatja a tévé. És ami azóta történik, az már a ti életetek része is” – fordult a jelenlévő diákokhoz a rendező -, “tehát nyilvánvalóan az a jó, ha ezekről a történelmi traumákról nem hallgatunk, és egy ilyen filmnek van egy olyan jó tulajdonsága, hogy apropót szolgáltat a közbeszédre. Nem azért megyünk el vele például iskolákba, hogy ezt provokáljuk, de önmagában is elindult, például az interneten a közösségi oldalon erről egy társadalmi dialógus, és ez nagyon fontos.”

S hogy miért készült a film ilyen sokáig? Bár már 2005-ben megvolt a forgatókönyv vázlata, többszöri pályázati nekifutás után 2015-ben kapták meg a lehetőséget, hogy azon a nyáron leforgathassák. Kalocsán a jegenyesornál, Szentendrén a Skanzenben és Fejér megye egy kis falujának a vasútállomásán.

Akik pedig a fent említetteken (és nem említett nagyszerű színészeken) kívül még a nevüket és főként a munkájukat adták ahhoz, hogy igazán magas színvonalú mű legyen a végeredmény: Ragályi Elemér operatőr és Szemző Tibor zeneszerző, akinek a zörejei egyetlen percre sem hagyják a nézőt nyugodni.

A másfél órás film és a bő egy órás beszélgetés végére a diákok talán harmada már elment. A kabátok keresgélése közben tehát véletlenszerűen kérdeztem meg a kitartóbbak közül két lányt, hogy mit visznek innen haza magukkal. „Nagyon tetszett a film, amikor a kiscipőket temette el a két zsidó férfi, majdnem sírtam” – mondta egyikük. „Ugyan már, én nem láttam rajtad!” – nevetett rá a barátnője. Felém fordulva azonban komolyra váltott: „Örülök, hogy eljöttem, nekem is tetszett, de azért még végig kell gondolnom, hogy miért is.”

Tehát aki szeretné megnézni az 1945 című 2017-ben készült magyar filmet, ITT megtalálja.