Csenger-Zalán Zsolt és Budaörs – beszámolónk a mai sajtótájékoztatóról – frissítve!

0
917

Már csak idő kérdése volt, hogy Csenger-Zalán Zsolt mikorra hirdeti meg a budaörsi sajtótájékoztatót, hiszen az országos médiában pár napja megjelent, hogy az egyéni körzetekben mandátumot szerzett fideszes országgyűlési képviselők megkapták pártfeladatként, terjesszék a központi üzenetet a saját településeiken. Nálunk ez ma történt meg. A téma: „Szégyellje magát Vona Gábor és kérjen bocsánatot!”, mármint a nyugdíjasoktól.

Csütörtök délelőtt a városunkban több hasznos program is zajlott párhuzamosan: egy környezetvédelmi kiállítás megnyitója utána az anyatejes világnaphoz kötődő ünnepség, délután a városi tanévnyitó. Szóval jól meg kellett gondolniuk a tudósítóknak, belefér-e ebbe akárcsak negyedóra is arra, hogy a helyi országgyűlési képviselőnk személyesen elmondja az országos médiából már jól ismert, csontig lerágott szöveget, miszerint „Vona Gábor a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje 2017. július 22-én hivatalos facebook oldalán Nyugdíjas polgárháború lesz? című bejegyzésében minősíthetetlen és elfogadhatatlan jelzőkkel gúnyolta az időskorúak egy részét. Mindez több mint egy hónapja történt és Vona Gábor – bár erre már többször is felszólítást kapott – azóta sem kért bocsánatot az általa megsértett nyugdíjasoktól. Minden jóérzésű magyar ember – legyen idős vagy fiatal – felháborodott a bejegyzésen. Szégyellheti magát Vona Gábor és az általa képviselt Jobbik.” Nos, mi úgy döntöttünk, elmegyünk Csenger-Zalán Zsolt sajtótájékoztatóra, és megpróbáljuk arra felhasználni az alkalmat, hogy miután ő elmondta, amit kiszabtak neki, és amit a Fidesz telefonos kampányának köszönhetően már több ezren úgy is végighallgathattak, rákérdezünk néhány aktuális, budaörsi témára, amiben az előrelépéshez fontos lenne a városnak az ő segítsége. Persze nem volt illúziónk, hogy ezekre érdemi válaszokat kapunk tőle, de ne mi döntsünk erről előre, nélküle.

Így hát miután illedelmesen végighallhattuk, hogy „Tűrhetetlen és felháborító, hogy magyar honfitársainkat pusztán életkoruk alapján gúnyolódó jelzőkkel illessen bárki is saját hazájukban. (…) Ezúton is ismételten felszólítom Vona Gábort, hogy kövesse meg a megsértett nyugdíjasokat, és kérjen tőlük bocsánatot! Egyúttal arra kérem a Jobbik helyi szervezetének elnökét, Császárné Kollár Tímeát, hogy – ha már Vona Gábor nem teszi meg – pártelnöke helyett ő kérjen bocsánatot a tiszteletlen, gúnyolódó szavakért”, tehát miután ezt türelmesen és illedelmesen végighallgattuk, a következő párbeszéd zajlott még le lapunk munkatársa és körzetünk országgyűlési képviselője között:

  • A Budaörs kontra állam perben az állam ügyvédje önt is be akarta tanúként idéztetni, hogy elmondja a bíróság előtt a „szolidaritási adó” országgyűlési megszavazásának a körülményeit. Ez ugyan még nem történt meg, de most beszélne róla?
  • A perről nehezen tudok beszélni, mert sem a felperes, sem az alperes álláspontját nem ismerem, és egy folyó perről van szó. A per tárgyáról pedig nagyon sokszor elmondtam már, hogy én a szolidaritási hozzájárulást jó és igazságos eszköznek tartom arra, hogy az országban kiegyenlített legyen az oktatási színvonala. Hogy ne fordulhasson elő az, ami például Németországban, ahol a gazdag Bajor iskolákból a gyerekek 80 százaléka megy gimnáziumba, míg a brémai régióból csak a 2-3 százaléka. Tehát a szolidaritási hozzájárulással teljes mértékben egyetértek. A mértéke más kérdés, arról lehet vitatkozni. Ehhez én többször kértem a budaörsi polgármestertől adatokat, amit mind a mai napig nem kaptam meg, e nélkül azonban nagyon nehéz lenne Budaörs mellett érvelni a parlamenti frakcióban vagy a kormányzatnál. Amíg nincs egzakt szám, lehet vagdalkozni, pereskedni…, a per kimenetelét pedig majd meglátjuk, messze nincs még vége. De a bíróság ítéletét el fogom fogadni, akármi lesz az.
  • Első fokon született egy Budaörs számára kedvező részítélet. Bízzunk a januári folytatásban! Az egyéb elmondottakra pedig – bár szívesen tenném – nem reagálnék, mert messzire vezetne. Más: választókerületi elnökként mennyire elégedett a budaörsi fideszesek munkájával?
  • Egyetlen egy Fidesz csoport munkájával sem vagyok elégedett, annak ellenére, hogy mindenki nagyon jól dolgozik, hiszen a magyar emberek azt várják el a kormánypárttól, az ilyen vezető erőtől, mint a Fidesz, hogy a saját munkáját mindig jobban és jobban szervezze meg…
  • Egy kicsit konkrétabban: mit szól ahhoz, hogy a helyi Fidesz számára a pártjuk központi álláspontja az elsődleges, ha az – akár csak látszólag – ütközik a helyi érdekekkel?
  • Például?
  • Például a legutóbbi testületi ülésen nem szavazták meg, hogy a város szólítsa fel az állami iskolafenntartót a szükséges nyári felújítások teljesítésére. Ahol egyébként; ha már a Jobbik miatt vagyunk itt, a helyi képviselő azt hangsúlyozta, hogy az Érdi Tankerületi Központ részéről nem csak az anyagiak miatt döcögős az intézkedés, az emberi és szakmai hozzáállás sem megfelelő. „Ez nem pártpolitikai ügy. Örülnék, ha a képviselőtársak pártpolitikától függetlenül nyomnának gombot” – jegyezte meg.
  • Talán azért, mert szemben a polgármester úrral, a fideszesek tájékozódtak arról, hogy hol tart az ügy. Amikor ez a döntés megszületett, akkor még szó nem lehetett arról, hogy mit és mennyit kell erre fordítani. Arról nem beszélve, hogy a határozathoz mellékelt felsorolás jelentős része olyan kívánságokat tartalmaz, amelyekről ugyanez a testület már 2015-ben majd 2016-ban is határozott, hogy meg kellene csinálni, és nem csinálták meg, pedig akkor még abszolút önkormányzati fenntartásban voltak az iskolák. Most ezt követelni az államtól, hogy hirtelen csinálja meg, ez politikai akciónak tűnik. Amit a KLIK vállalt, a szükséges festéseket, javításokat, azt az ígéretet kaptam, hogy meglesznek, lehet, már el is készültek.

Mivel a sajtótájékoztatón Csenger-Zalán Zsolt személyesen megszólította Császárné Kollár Tímeát, természetesen megkérdeztük, hogy kíván-e reagálni. Mivel országos ügy volt a téma, egy központi reagálást küldött: „Nem a Jobbik, hanem a Fidesz nézi le az időseket. Nem Vona Gábornak kell bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól, hanem a Fidesznek, amiért szétverte az idősek egészségügyi ellátását, elvett 3000 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyont, de legfőképp azért, mert a megalázóan alacsony bérekkel elüldözi Magyarországról a nyugdíjasok gyermekeit, unokáit. A Fidesz a mai napig nem kért bocsánatot a nyugdíjasokat nyomdafestéket nem tűrő stílusban becsmérlő szolnoki polgármester vagy a szépkorúakat nyuggernek nevező Kubatov Gábor miatt. Ráadásul az időseket uszító, manipulatív kampányt vélhetően éppen az a Habony Árpád irányítja, akit jogerősen elítéltek egy nyugdíjas házaspár bántalmazása miatt. A Fidesztől az idősek a tisztességes nyugdíjak helyett csak uszító, a magánszférát sem kímélő telefonokat kapnak. A kormánypárt félre akarja vezetni őket, árkokat ás és társadalmi csoportokat ugraszt egymás ellen. A Jobbik e helyett azt ajánlja: Orbán Viktor ne futamodjon meg Vona Gábortól, legyen benne bátorság és fogadja el az idős emberek problémáiról szóló nyilvános, hazugságvizsgálós tévévitára kihívást, ne nevezze komolytalannak a nyugdíjasok valódi gondjait! Jobbik Magyarországért Mozgalom”. Amennyiben Császárné Kollár Tímea az egyéni megszólításra is válaszol, frissítjük cikkünket!

Megérkezett a képviselő asszony válasza (2017. 08. 31. 20:54)

“Csenger-Zalán Zsolt, Pest megye 2. számú választókerületének kormánypárti országgyűlési képviselője a mai napon sajtótájékoztatót tartott, amely csupán egy a sok közül, ugyanis országszerte azt kapták feladatul a Fidesz-KDNP képviselői, hogy ilyen ócska és hazug kampányfogással éljenek. Az sem önálló gondolat volt, hogy engem, mint a Jobbik helyi szervezetének elnökét arra szólított fel, hogy határolódjak el Vona Gábortól, a párt elnökétől, helyette én kérjek bocsánatot az általa leírtakért, ugyanis mindenhol ugyanabból a központi kottából játszanak a fideszes képviselők, sorra szólítják fel területi vezetőinket, önkormányzati képviselőinket ugyanerre.

Ennek a felhívásnak nem tehetek eleget, mivel Vona Gábor nem sértette meg a nyugdíjasokat, ezt a valótlanságot a Fidesz hazugsággyára terjesztette, elterelve a figyelmet többek között a korrupcióról, a tömeges kivándorlásról, az egészségügy katasztrofális helyzetéről, vagy éppen a nyugdíjkorhatár hamarosan bekövetkező emeléséről.  Az ügy tisztázására itt olvashatják Vona Gábor teljes bejegyzését, amelyet a választók többsége nem ismer, továbbá megtekinthetik azt a videót is, melynek hatására ez a bejegyzés íródott.

Én szólíthatnám fel Csenger-Zalán Zsolt képviselő urat arra, hogy kérjen bocsánatot, többek között azokért az aljasságokért, amelyeket a Jobbik az alábbi közleményében felsorol, de nem teszem. Nem teszem, mert ha meg is tenné a képviselő úr, akkor is hiteltelen lenne, tehát felesleges. Ha ugyanis zavarná, hogy egy ilyen erkölcstelen gyűlöletkampány egyik epizódszerepét bízták rá, akkor ezt a sajtótájékoztatót nem tartotta volna meg. Megtartotta.

Császárné Kollár Tímea”