„Az édesanyáknak fontos az elismerés” – az Anyatej Világnapja Budaörsön

0
1598

Augusztus 31-én délelőtt tartották meg az Anyatej Világnapja alkalmából, a Budaörsi Védőnői Szolgálat és Budaörs Város Önkormányzata által szervezett ünnepséget a polgármesteri hivatal dísztermében, amelyen közel kétszáz büszke édesanya vett részt. Többeket nem csak a kisbabája, illetve a nagyobbacska csemetéje, de a gyermekek édesapja is elkísért.

A szoptatás az édesanyától sok erőt, energiát, türelmet és odafigyelést kíván, ezért rendezi meg a Budaörsi Védőnői Szolgálat évről évre, idén immár tizenkettedik alkalommal ezt a rendezvényt, amelyre a legalább hat hónapon keresztül szoptató édesanyákat és családjaikat hívják meg. Az Anyatej Világnapja valójában augusztus elsején van, a mostani, augusztus végi időponttal a szervezők a családoknak szeretnének kedvezni, hiszen ekkorra már szinte mindenki visszatért a nyaralásból. Ezen a napon az édesanyák kerülnek a középpontba, őket ünneplik és a saját védőnőik – hiszen ők jól ismerik az adott családot –apró ajándékot is átadnak számukra: idén egy szép cserepes virággal gazdagodott minden család otthona. Szép gesztus az az oklevél is, amelyen a következő pár sor áll: „Az anyatej több, mint táplálék, a szoptatás több, mint anyatejes táplálás”, amellyel a szervezők azt kívánták hangsúlyozni, hogy a szoptatás nem pusztán a táplálékbevitel eszköze, hanem életforma, hiszen nemcsak a gyermek fejlődésére, de a család egészére hatással van. A polgármester által aláírt okleveleket a védőnők adják át az édesanyáknak.

„A gyermeknevelés szépségét és nehézségét én is testközelből tudtam megtapasztalni” – mondta a megnyitón Wittinghoff Tamás, városunk polgármestere, többgyermekes édesapa, aki köszöntötte a jelen lévő édesanyákat, és kiemelte, hogy a gyermekeik egészségéért, jóllétéért nap mint nap kemény erőfeszítéseket tesznek.

„Az a célunk, hogy elismerést adjunk az édesanyáknak” – nyilatkozta lapunknak Kovács Mónika területi védőnő, aki kiemelte, hogy az édesanyák számára nagyon fontos az ünnepélyes keretek között átadott elismerő oklevél, és nagy becsben tartják, sőt a családlátogatásaik során azt is tapasztalják, hogy többen bekereteztetik és kifüggesztik a falra.

Természetesen a jelen lévő gyerekek sem unatkoztak a mai napon, hiszen részt vehettek a Mese Maci bábos kalandjai nevű zenés-dalos előadáson, de volt játszóház, arcfestés, zenebona és tombola is. Az édesanyák pedig pár szabad percükben körbenézhettek a kiállítók standjainál, ahol személyre szóló tanácsokat kaphattak a bemutatott termékekkel (például bőrápolás, gyerekcipő, fejlesztőjátékok) és szolgáltatásokkal (például élményközpont, nyelvtanulás) kapcsolatban, így egy igazán tartalmas és vidám délelőttöt tölthettek el együtt.

Fotók: Petőházi Emese

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here