Budaörs részletekben – megfejtések 1.

0
1447

Májusban indult el Budaörs részletekben című játékunk, amelyben hetente közzétesszük városunk egy-egy szép, izgalmas vagy elgondolkodtató részletét. Mivel a közösségi oldalon kommentelt megfejtések nem jutottak el minden érdeklődőhöz, ezért most pár mondatban és egy-egy kapcsolódó, régebbi cikkel bemutatjuk az eddig megjelent képeket, kezdjük hát az első tízzel!

A játék kezdőképe Budaörs egyik nevezetessége, a Kő-hegyre vezető lépcsősor volt, amely 2006 óta segíti a kirándulókat, akik a hegyen álló kápolnára, a szépen faragott szobrokra vagy éppen a város látképére kíváncsiak.

Ezt követte a Szentháromság szobor, amelynek képét az egyik olvasónk, Horváth Anetta küldte be. Az impozáns alkotás szintén a Kő-hegyen található.

Az egyik legkedveltebb fotón a Vackor Óvoda kertjében ücsörgő maci látható.

A negyedik képet, amely egy gyönyörű, régi kapudíszt mutat be, kolléganőnk, Borhegyi Éva fotózta a Budapesti út egyik régi házának kapuján.

A következő képen egy tarisznya és egy vándorkalap látható. Az alkotás a Baross utca és az Ady Endre utca sarkán álló ház falán található, nem messze a városi könyvtártól.

A hatodik az egyik személyes kedvencem, mert az egykori óvodám ablakdísze látható rajta. Az intézmény, amelyet a templom közelében, a Szabadság utca 18-as szám alatt találunk, ma Mindszenty József nevét viseli, de volt már községháza, tanácsháza, sőt uradalmi kocsma is.

A hetedikként bemutatott kaspó a lakótelepi Mákszem Óvoda előtt parkban található, és főként tavasszal és nyáron lenyűgöző, amikor csak úgy ömlik belőle a kék virágzuhatag.

A színpompás sárkány városunk egyik legforgalmasabb csomópontjánál, az Illyés Gyula Gimnázium sarkánál lévő körforgalomnál látható. A gyönyörű, kerámiákból készült alkotást két művész vezetésével több száz önkéntes készítette. 2012-ben adták át, így már több mint öt éve pompázik az intézmény előtt.

A mókás macska a Kőhíd utca 16-os számú házánál mosolyog a járókelőkre.

A tizedikként bemutatott fotót Fábián Zsuzsanna nevű olvasónk küldte be, aki a fő utca egyik házának a talpazatán látta meg ezt a gyönyörű csigalenyomatot. Pontos lelőhelyet mi sem tudunk, így hát nincs más hátra, sétára fel!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here