Régi, védett épületeink 5. rész
Sajnos már csak töredéke van meg az egykori présházaknak, melyek a Kő-hegyet és környékét borították, de sorozatunkba így is csak két részletben férnek el. Az első pusztítási hullám a második világháború után érte őket, amikor „Budapest újjáépítéséhez” építőanyagnak vagy egyéb indokkal bontották le a kitelepítés miatt gazdátlanná vált épületeket. A második hullám pedig nagyjából a hetvenes években kezdődött és az óta is tart, az utóbbi néhány évben felgyorsult irammal.
Bár sorozatunkban jellemzően a 2007-ben összeírt helyi jelentőségű védett épületeket vesszük sorra, Kiss Ferenc olvasónk azonban egy 1864-ben épült, de védetté nem nyilvánított épületre hívta fel a figyelmet. A Budakeszi utca 11. alatti házhoz a hátsó falával az Írnok-hegy lábához nőtt, és éppen százéves volt, amikor hozzátoldották a kiugró részt. Vendéglátónk ekkor nősült. Az, hogy a ház ilyen jó állapotban van, Kiss Ferenc szerint éppen annak köszönhető, hogy nem nyilváníttatták védettnek, így egyszerűbb volt felújítani.
A házban egykor kádárműhely üzemelt. „A kádármester az anyai nagymamám Martin Andrásné született Báder Julianna testvére volt. A hordó deszkáinak égetéséhez használt tűz összekormozta a falat, ez ma is látszik a pince és a ház közötti átjáróban. Három éve cseréltük ki a palatetőt és azért van rajta zsindely, mert az jóval könnyebb. Cseréptető jobban illett volna, de nem bírta volna el a födém” – magyarázta a tulajdonos.
A ház hátuljából tizenhat méteres pince nyílik, helyi kőből kifalazva. 1944 telén rengetegen itt húzták meg magukat, mintegy harminc fekhely sorakozott a falak mentén. „Anyám mesélte, hogy volt olyan pince, ahol az orosz katonák belefulladtak a borba, mert belelőttek a hordókba, ittak, mint a gödény és elfeküdtek a földön” – folytatta a ház gazdája a mesélést. „Apámnak már csak 3-4 hordója volt, mi pedig már nem készítünk bort.”
Bár Kisbudaörs, ahogy a térképek ezt a részt jelzik, elsősorban pincefalu volt, akadt néhány lakás is, ahol szegényebb családok éltek. „Emlékszem, amikor elkezdték ezeket a házakat bontani az ötvenes években, először Pestre hordták be a tetőanyagot, a fagerendákat, azon a címen, hogy a főváros újjáépítéséhez kell. Emellett a Vörös Csillag Tsz. is megszerzett magának néhány pincét, és azokra csákánnyal a pinceajtó és a kis ablak közé egy nagy T betűt kapartak, úgy jelölték, hogy azt a téesz fogja bontani. Máig előttem van a jelenet” – mondta tovább Kiss Ferenc. Így volt, ahol csak a pincelukak maradtak meg, ajtó nélkül. Ezekbe Magyarország minden területéről jöttek és beköltöztek.
„A tanácsnál egy ismerősöm mindig mondogatta, hogy Budaörs egy kis Magyarország, nincs olyan település, ahonnan ne költözött volna valaki Budaörsre” – folytatta a történetét Kiss Ferenc. „Sőt, Nagy-Magyarországnak, hiszen erdélyiek és délvidékiek is betelepültek. Amikor ugyanis 1946-’47-ben Budaörs őslakosságának a 92%-át kitelepítették, az itt maradtak házak és pincék ebek harmincadjára jutottak. Elvileg az államra szálltak, de a kevésbé értékesekbe az költözött be, aki akart. A többség rendes ember, de ismerek olyat, aki korábban Simontornyán már kapott egy a kitelepítettektől maradt svábházat, ahol a spejzban ott lógott a sonka a februári disznóvágás után, és a pincében ott volt a sok bor. Majd amikor elfogyott, jött tovább és Vecsésen is kapott egy ugyanolyan házat. És ezzel még dicsekedett. Majd miután ott is elfogyott minden, akkor jött Budaörsre és itt maradt. Nem ment tovább, mert mire ideért, az olyanok, mint ő, felélték a tele spejzt, tele pincét”.
Hogy ezzel az ismerőssel végül is mi lett, azt nem tudtuk meg, de Kiss Ferencék háza áll, és ő maga él benne, mint gyerekkorában. „A kitelepítést úgy úsztuk meg, hogy apámnak éppen agyhártyagyulladása volt, amiről kapott egy papírt, hogy nem szállítható. Így maradtak a szüleim itt, meg hát én is” – adott rá magyarázatot.
Sorozatunk korábbi cikkei:
Bevezető ITT
Budapesti út régi házai ITT
A Templom tér régi házai ITT
A kőhegyi pincék 1. rész ITT
Kapcsolódó cikkek:
A “kastély”, régi udvarházról többek között ITT és ITT írtunk.
A Zichy majorról ITT írtunk.
