Támogató csoportok az interneten – Éva és Anikó története

0
94

Ne csak karácsonykor segíts…

A Budaörsi Naplóban 2015 januárjában „Ne csak karácsonykor segíts!” – címmel hirdettük meg sorozatunkat, és minden hónapban feldolgoztunk egy-egy fontos társadalmi problémát.  2021-ben újra elindítottuk, hiszen a pandémia miatt még fontosabb, mert még több ember került bajba. Ezúttal egy segítő csoportot működtető fiatal anyukáról és az általuk támogatott, unokáit nevelő nagymamáról mesélünk.

Sorozatunkban már volt szó olyan magánszemélyről, aki – bár saját anyagi helyzete sem kimagaslóan jó – úgy érzi teljesnek az életét, ha folyamatosan támogat másokat. Ebben a cikkben szintén egy ilyen történetet mutatunk be. Évike (ahogy az általa felkaroltak hívják) budaörsi otthonában home office-ban call centeresként dolgozik, és egyedül neveli négyéves kislányát. És hálás a sorsnak, hogy nyelvtudásával (a magyar mellett franciául, angolul és németül beszél) mindig boldogult annyira az életben, hogy ő maga ne szoruljon másokra. Sőt, évek óta áll kapcsolatban segítőként különböző alapítványokkal. Az idén év elején pedig létrehozta az interneten a saját családsegítő csoportját, „Segítő Angyalok – önzetlen segítségével” néven.

„Az érettségi után Franciaországba költöztem tanulni, ahonnan magyarként, francia ösztöndíjjal kerültem Ausztriába, ahol egy évig éltem, és onnan már dolgozni utaztam tovább Németországba – kezdi történetét Pongrácz Éva. – Voltak barátaim, kapcsolataim, de amikor négy éve megszületett a kislányom Alina, egyre jobban egyedül éreztem magam, ezért egyéves korában úgy döntöttem, jobb lesz, ha hazajövök Magyarországra, Budaörsre, ahol számíthatok a szüleimre és a húgomra, például ha vigyázni kell a kicsire. Honnan jött az adományozás? A családunkban nincs ennek hagyománya. Nem tudom miért, de belülről éreztem, érzem szükségét, hogy a keresetemből egy kisebb összeget mindig elkülönítsek jótékonysági célra. Sokáig egyszerűen csak átutaltam egy szimpatikus civilszervezetnek, de az olyan személytelen volt. Ezért beléptem egy ma már 1600 fős segítő csoportba, ahova több tagot magam is beszerveztem. Ám egy ideje úgy láttam, hogy a vezetőség nem igyekszik újabb, nehéz sorsú családokat bevonni, hanem évek óta ugyanazoknak adjuk a támogatást, magyarán mi tartjuk el őket a változás reménye nélkül, ami bevallom, nem igazán tetszett. Azt, hogy januárban saját csoportot hoztam létre az váltotta ki, amikor egy család fiatalabb tagjainak segítségként életrajzot írtam álláskereséshez, és amikor érdeklődtem, hogy sikerrel jártak-e, kiderült, hogy be se adták sehova.”

Éva saját csoportja még csak pár tucat tagot számlál, de e néhány hónap alatt az étel- és ruhaadományokon kívül egy komolyabb projekten is túl vannak. A vizet vezették be egy csökmői (Hajdú-Bihar megyében, Szeghalomtól található 12 kilométere) családnak.

Anikóékat egy alapítványon keresztül ismertem meg január végén, és február elején látogattam meg őket egy ajándékcsomaggal. Alina is velem volt, mert bár ilyen hosszú utakra nem szoktam magammal vinni, de aznap nem tudtam kire hagyni. Mire kipakoltam a kocsiból, a kislányom már jókedvűen bent beszélgetett a hét- és nyolcéves fiúkkal, Márióval és Krisztoferrel, Anikó unokáival, akiket a nagymama nevel. Nagyon egyszerű házban élnek Anikó párjával együtt négyen, és nagyon kedves, küzdő emberek. Az életükről azonban jobb, ha nem én mesélek, hanem őket kérdezed meg” – mondta kérdéseinkre válaszolva Éva.

„Most lett kész a vízbevezetés, aminek minden szervezését és a csekkek befizetését Évike intézte, az Isten áldja meg érte!” – vette át a szót Anikó, azaz Vadász Anikó Viola, az 58 éves nagymama. „Eddig műanyag kannákban hordtuk a főzéshez, mosáshoz, mosdáshoz a szomszéd utcából. A következő nagy lépés a fürdőszoba kialakítása lesz, ami Krisztofer betegsége miatt elengedhetetlen.”

A gyerekek Anikó lányával és annak párjával, a gyerekek édesapjával együtt csecsemőként kerültek a nagymamához, ám a felnőttek enyhén szólva nem jöttek ki egymással. Előbb a (nagymama szerint) igen erőszakos és bántalmazó apa költözött el, majd amikor a kicsik 1,5 illetve 2,5 évesek voltak, az anyjuk is „elszökött”. A nagymamát azonban újabb két csapás érte. Krisztoferről kórházról kórházra járva Debrecenben kiderült, hogy valami súlyosan megtámadta az immunrendszerét és magas a vérnyomása, beteg a tüdeje, a veséje, a belső szervei, ezért nem érheti semmilyen fertőzés, közösségbe nem járhat, és rendkívül drága, havi félmillió forintba kerülő gyógyszereket kell szednie. (A gyógyszereket szintén egy alapítvány keretében egy ismeretlen jótevő finanszírozza – jegyezte meg Anikó.) És öt évvel ezelőtt a házuk is leégett…

„Kamatmentes kölcsönből vettük ezt a szoba-konyhás parasztházat, amiben most lakunk és további hitelekből kezdtük felújítani, korszerűsíteni. Az önkormányzattól nem kapunk segítséget, hiszen ez egy szegény kisfalu. Pedig én ugye a gyerekek miatt nem igen tudok itthonról kimozdulni, és bár a párom dolgozik, ő is beteg. Ennek ellenére például az ebédért is fizetnünk kellett az iskolában, egy füzetet nem kaptunk ingyen.” Első osztályosok a fiúk, de már mindketten magántanulók, Krisztofer betegsége miatt. Máriónak azért kellett a járványügyi korlátozások feloldása után újra itthon maradni, mert amíg bejárt, Krisztofer állapota romlott és az orvosok szerint nagy volt a veszély, hogy a kisebb fiú hazahoz valamit a bátyjára. A tanulást úgy oldják meg, hogy a pótnagypapa viszi be a kész leckéket hetente egyszer az iskolába és hozza el az új feladatokat, amiket a nagymama készít el e gyerekekkel.

Vadász Anikó Viola, az 58 éves nagymama és a két kis unoka történetéről eddig még nem olvashattak cikket, nem láthattak róluk riportfilmet, de reméljük, hogy ez az írás más médiumok kíváncsiságát is felkelti és ez által további támogatókra találhatnak. Mi azonban térjünk vissza Évikéhez, illetve a „Segítő Angyalok – önzetlen segítségével” csoporthoz. „Nem a tagság létszámának a növelése a fő célom, de természetesen minden újabb ember, új adomány új reménység valakinek. Amit szeretnék elérni, hogy ha kevesebben is leszünk, de a hozzám hasonló gondolkodásúak megtalálása” – beszél a tervekről Pongrácz Éva. – „A hatékony segítségnek ugyanis szerintem két fontos feltétele van. Az elsőről már beszéltem, hogy közvetlen, emberi kapcsolatba kerüljünk azokkal, akik éppen rászorulók, bajba kerültek; illetve a segítők összefogása egy-egy konkrét célért. Például Anikóéknál a vizet valószínűleg egyedül is be tudtam volna vezettetni, de így, hogy mások is hozzájárultak, hamarabb sikerült. Továbbá a napokban tervezem, hogy meglátogatok egy másik, a figyelmembe ajánlott családot, mert hosszabb távon, ahogy a csoport bővül, a támogatottak körét is bővíteni szeretném, nem elfeledkezve természetesen Anikóékról sem.”

 

Sorozatunk korábbi cikkei:

A család- és gyermekjóléti szolgálatot ne féljenek felkeresni!

 

Őssejt terápiára gyűjtünk Benedeknek

Ismét lehet válogatni az adományokból

https://budaorsinaplo.hu/mit-nyujt-az-onkormanyzat-a-raszoruloknak-ne-csak-karacsonykor-segits-1-b-resz/

https://budaorsinaplo.hu/ne-csak-karacsonykor-segits-1-resz-paska-gabi-van-e-penzunk-herdalni/

https://budaorsinaplo.hu/ne-csak-karacsonykor-segits-2021-ben-ujra-elinditjuk-sorozatunkat/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here