Őssejt terápiára gyűjtünk Benedeknek

0
262

Ne csak karácsonykor segíts…

Kérjük, hogy akinek módjában áll utalni a cikk cégén található számlaszámra, akár milyen csekély összeget, az tegye meg! Egy pozsonyi terápiás központban 2021 áprilisában végeznék el Benedeken az első őssejt terápiás beavatkozást, de egy kezelés 6500 euróba kerül, és  két-három ajánlott.

Benedek 2006. februárban született, és amikor a szülei hazavitték a kórházból, egy darabig úgy tűnt, minden rendben van. Majd bár látták, hogy nem úgy fejlődik, mint a nagyobb testvére kisbaba korában, a gyerekorvosuk mindig azt mondta, nem egyformák a kicsik, ne hasonlítgassanak, ne aggódjanak. Mígnem egy játszóházban beszélték rá az édesanyát, hogy vigye el a – főként autisztikus tünetekkel rendelkező – kisfiút kivizsgáltatni. Benedek már kétéves volt, amikor kiderült, hogy több baj van, de a legsúlyosabb a fülészeti problémája, amivel ezután többször megműtötték. Illetve 2008 óta rendszeresen, hetente többször járnak vele különböző egyéni fejlesztésekre. Hatévesen kezdett el beszélni. Olyan különleges egyéni terápián is részt vett, amit egy budaörsi vállalkozó finanszírozott és nagyon sokat javult tőle a gyerek.  Az anyuka Szeitl Andrea most úgy tudja, hogy kisebbik fia valószínűleg oxigén hiánnyal született.

Benedek jelenleg Budapesten a 12. kerületi Fekete István (többek között) gyógypedagógiai általános iskola tanulója. A bátyja Dominik 18 éves és harmadikos gimnazista, aki az édesapjával lakik, mert Andrea és férje évekkel ezelőtt elváltak.  Benedek maradt az anyukával, aki az ápolási díjból és alkalmi munkákból tartja el magukat. Saját megfogalmazása szerint átlagos körülmények között élnek, hiszen van Budaörsön otthonuk, jut ételre, ruhára és van autójuk. Ez utóbbi nélkül ugyanis megoldhatatlan lenne a napjaik megszervezése, hogy beérjenek az iskolába, időben eljussanak a fejlesztési foglalkozásokra, megoldhatóak legyenek a bevásárlások, a napi ügyek elintézése.

Amiért ez a cikk most készült, hogy Andrea sok pozitív jelzést kapott az őssejt terápiáról. Azt, hogy az őssejt kutatás az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő területe és már Magyarországon is végeznek ilyen beavatkozásokat, egyetlen orvos sem mondta nekik. Ám egy hasonló gondokkal küzdő ismerős ajánlotta a pozsonyi terápiás központot, ahol jelentkeztek és hamarosan, 2021 áprilisában el is végeznék az első beavatkozást Benedeknél. A Covid ellenére folyamatosan fogadják a betegeket és a budaörsi anyuka utána érdeklődve úgy tudja, jó eredményeket érnek el. Az ő fiánál elsősorban a hallás javítása a cél, de sok másban is javulhat az állapota. Egy kezelés 6500 euróba kerül, és az őssejt terápiából két-három ajánlott. Szeitl Andrea ezért pár napja felhívást tett ki a közösségi oldalára, hogy segítséget kérjen a szükséges pénz összegyűjtéséhez. Ő maga is többször adományozott már más beteg gyerekeknek, például Zente babának és Zsombornak, és adott rászoruló családoknak ruhákat, egyebeket. Egy ekkora összeg előteremtése azonban komoly kihívás számára.

Ahogy az eredeti Facebook bejegyzés megjelent, rögtön keresték ismerősök, voltak, akik a posztját osztották meg, de kiderült, hogy a megadott számlaszám nem fogadja az utalásokat. A fiú gyógyíttatására ugyanis az anyuka egy új számlát nyitott, hogy egyértelműen be tudjon majd az adományozóknak számolni a befolyt összegről és számlákkal annak felhasználásáról. Hétfőn, azaz ma reggel az édesanya újra járt a banknál és a problémát orvosolta. Ezért kérjük, hogy akinek módjában áll utalni, akár milyen csekély összeget, az tegye meg! A számlaszám: 11773425-05780673 IBAN HU 55 1177 3425 0578 0673 0000 0000 BIC kód OTPVHUHB.

Várjuk javaslataikat!

A Budaörsi Naplóban 2015 januárjában „Ne csak karácsonykor segíts!” – címmel hirdettük meg sorozatunkat, és minden hónapban feldolgoztunk egy-egy fontos társadalmi problémát.  2021-ben újra elindítottuk, hiszen ma talán a pandémiás helyzet miatt még fontosabb, mert még több ember került bajba. A cél, hogy minél több tájékoztatást, információt adjunk és nemcsak szakemberekkel beszélgetve, hanem egyéni sorsokat, illetve követendő példákat is bemutatva. A sorozathoz egész évben várjuk kérdéseiket, javaslataikat!

Sorozatunk eddigi cikkei:

https://budaorsinaplo.hu/mit-nyujt-az-onkormanyzat-a-raszoruloknak-ne-csak-karacsonykor-segits-1-b-resz/

https://budaorsinaplo.hu/ne-csak-karacsonykor-segits-1-resz-paska-gabi-van-e-penzunk-herdalni/

https://budaorsinaplo.hu/ne-csak-karacsonykor-segits-2021-ben-ujra-elinditjuk-sorozatunkat/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here