Ne csak karácsonykor segíts… 1. rész – Paska Gabi: Van-e pénzünk “herdálni”?

0
53

„A túléléshez sokkal több empátiára és összefogásra lenne szükség”

„A hivatalos szociális hálónak is megvannak a határai, a források végesek, a dolgozók száma korlátozott, emellett bőven elfér a magánúton történő segítségnyújtás, mert olyan sok helyen kell betömni a lyukakat, hogy még így sem elég” – mondta Paska Gabriella, akit az újra induló „Ne csak karácsonykor segíts” sorozatunk első riportalanyának választottunk. Kérjük, olvassák el a cikket, és kiderül, miért pont őt!

A Budaörsi Naplóban 2015 januárjában „Ne csak karácsonykor segíts!” – címmel hirdettük meg sorozatunkat, és minden hónapban feldolgoztunk egy-egy fontos társadalmi problémát. S bár korántsem sikerült bemutatunk minden olyan csoportot, akiket egy egészséges szemléletű társadalomban nem hagyhatunk magukra, a legfontosabbakat igen. A tapasztalat pedig akkor is az volt, hogy sokakban él a segítő szándék, de nem igazán tudják, miként tehetnék ezt meg hatékonyan, illetve hogy kinek is lehetne, kellene segíteni.

2021-ben ezért újra indítjuk ezt a sorozatot, minél több tájékoztatást, információt megosztva, és terveink szerint nemcsak szakembereket megszólaltatva, hanem egyéni sorsokat, illetve követendő példákat is bemutatva. Az első, akivel beszélgettünk: Paska Gabriella.

Gabi ünnepi menüt ajánlott fel egy budaörsi párnak karácsony előtt pár nappal az egyik Facebook csoportban, és amikor másnap a Templom tér közeli címre elment, teljesen ledöbbent, hogy Budaörs óvárosában milyen mélyszegénységben élnek emberek. A beteg nőt és az őt ápoló, alkalmi munkákat vállaló élettársát az ötven felett járó Gabi előbb jóval idősebbeknek gondolta önmagánál, majd kiderült, hogy valójában a gondjaik hagytak rajtuk nyomot, mert szinte kortársak. Edit és János (a valódi nevük nem ez, hiszen ez a cikk most nem róluk szól, hanem a segítőjükről) pár nap alatt rengeteg élelmet, meleg takarót, ruhákat kaptak és Gabi azt is elintézte, hogy egy vállalkozó annyira helyreállítsa a tetőt és a kéményt, hogy be lehessen tenni a házba egy kályhát. Igen, mindezt Gabinak, illetve Gabi szervezőkészségének köszönhetően, aki órák alatt maga mellé állított tucatnyi ismerőst és ismeretlent.

Mielőtt itt is rákérdezne valaki, mint az említett Facebook bejegyzés alatt, hogy jó, de hol van/volt az önkormányzat vagy más szociális szervezet, hamar kiderült, hogy a pár rendszeres segélyt kap. De, ami tudjuk, a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, ami meg 2008 óta törvényileg ugyanannyi, és a párnak jó ideje más jövedelme nincs.

Budaörsön a szociális segítségnyújtásban élen jár az önkormányzat, és számos egyéb szervezet van, ahova bárki fordulhat, ha támogatásra szoruló embert, családot ismer. Te miért nem ezt tetted, és miért vetted inkább a saját kezedbe Edit és János sorsát? – kérdeztük Gabit, akivel december utolsó napjaiban találkoztunk a Budaörsi Napló szerkesztőségében. „A hivatalos szociális hálónak is megvannak a határai, a források végesek, a dolgozók száma korlátozott, emellett bőven elfér a magánúton történő segítségnyújtás, mert olyan sok helyen kell betömni a lyukakat, hogy még így sem elég” – válaszolta. Hozzátéve, hogy „sajnos rossz tapasztalataim is vannak. Egyszerűen nem hittem a szememnek meg a fülemnek, amikor pár éve a gyermekeim péksége fölajánlott a Máltai Szeretetszolgálat központjában 100 kilogramm kenyeret és 300 péksüteményt jótékony célra, és elküldték őket azzal, hogy nem tudnak vele mit csinálni.” Ezért Budapest néhány nagy forgalmú csomópontján saját kezűleg osztották szét az ennivalót a rászorulók között. De nem is mindig az anyagi támogatás az, amit egy civil hozzátehet a hivatalos szociális szervek munkájához – folytatta Gabi -, mert néha már az segítség, ha lehet valakivel egy jót beszélgetni. Ezt pedig bárki megteheti, hogy törődik azzal, aki lelkileg van nehezebb helyzetben.

Egyetértünk. De ehhez egy nagy adag empátia kell. Paska Gabiban ez vajon hogy alakult ki? Az első gondoskodás, amire emlékszik, hogy kislány korában sínbe rakta egy kóbor cica törött lábát. Ez az élmény vezette őt az egészségügybe, és 1992 óta dolgozik onkológián. Véleménye szerint a hagyományos gyógyítás kevés, és sajnos a magyar egészségügy nem veszi figyelembe, hogy például egy daganatos beteg esetében nem elég a fizikális beavatkozás, a műtét, a sugár- és a kemoterápia, hanem a betegséget kiváltó okokat kell felderíteni és megszüntetni. De visszatérve a jótékonykodásra, ez igazából akkor kezdődött, amikor az óbudai nagy házukat eladták és panelba költöztek a saját két gyerekükkel, hogy finanszírozhassák egy ismeretlen kisgyerek gyógyításának a költségeit. Amiben a sikeres vállalkozó férje maradéktalanul partner volt, hiszen egymás között csak összekacsintottak: „Van-e pénzünk herdálni?” És „elherdálták” a pénzüket. Illetve létrehoztak egy alapítványt „Értetek vagyunk! A daganatos gyermekeinkért” néven, ami még ma is létezik, de már más néven és más vezeti. Akkor, tehát több mint húsz éve, Gabi megvette a 100 leggazdagabb magyar című kiadványt és sorban felkereste a benne szereplőket, de hitegetésen kívül mást nem kapott tőlük. „Én még ennyi érzéketlen emberrel nem találkoztam”- emlékezik vissza.

Gabi férje 2005-ben meghalt, és egyedül maradt három gyerekkel, akik 4, 12 és 13 évesek voltak. Hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, külföldre ment dolgozni és jelenleg is ingázik a munkahelye és Budaörs között.

Munka és gyerekek, illetve most már egy kisbaba unoka mellett pedig mindenkinek próbál segíteni, akit elé vet a sors. „Elég belenézni a szemükbe és szétnézni az otthonukban, ebből tudom, mekkora nagy a gáz.” Persze volt, hogy csalódnia kellett, például, amikor az alapítvány kifizette egy olyan nyugdíjasnak a gyógyszerét, aki utána egy Audi Q7-esbe szállt be. Gabit sokáig mardosta a harag, hogy vajon hány valódi rászorulótól vette el a pénzt.

Az, hogy karácsonykor mindig megajándékoznak idegeneket is, még „a paneles időkben” alakult ki, amikor december 23-án 30 literes fazékban főzött töltött káposztát és kiosztották. Szokássá vált a családjukban, hogy észrevegyék, ha valahol elkél a segítség. De van, hogy év közben is beugrik egy spontán ötlet, meg kell szervezni egy akciót, mint például tavaly nyáron, amikor leérett a már budaörsi kertjükben a cseresznye, és az – egy közösségi oldalon meghirdetett – ingyenes gyümölcsszedésen negyven család vett részt.

„Nem állítom, hogy néha nem jut eszembe, hogy a Peugeot-ból átüljek egy GLM Mercedesbe, de van annak a pénznek jobb helye is” – vallja. Végül is egy autó arra való, hogy üzembiztosan eljussunk vele A-ból B-be.

 „Én úgy érzem – és tapasztalom is -, hogy a jóisten egyik kedvence vagyok. Lehet, hogy a hitemet próbára teszi, amikor elhúzza az utolsó pillanatig a megoldást, de akkor megadja. Ha azt mondaná valaki, hogy holnap meg kell halnom, akkor is úgy vélném, már megérte élni. Annyi mindenben volt részem, hogy senkivel nem cserélném el. A tizenhat év özvegységgel és két év daganatos betegséggel való küzdelemmel együtt sem. Imádom az életemet.”

Ez ugyan szép végszó lenne, de arra még kíváncsiak voltunk, hogy érzi magát Paska Gabi Budaörsön, ahova 2016-ban költöztek, a Törökugratóhoz. Kicsit csalódott – tudtuk meg. Ugyanis azt gondolta, hogy mivel ez egy kisebb város, és ahol laknak, annak is egy kisebb városrésze, sokkal szorosabb közösség tud kialakulni. De ez egyelőre nem történt meg. És sajnos, amilyen gyorsan összeáll egy segítőkész csapat, olyan gyorsan jelenik meg az irigység és a rosszindulat is. Véleménye szerint Budaörsön nagyon érződik a különbség az úgynevezett felsőréteg és a középréteg között. Szó szerint és átvitt értelemben is a nagy BMW-s dzsipes index nélkül letolja az útról a kis opelest. „Holott, a mai világban a túléléshez sokkal több empátiára és összefogásra lenne szükség” – állítja. „Mert nagyon nagy bajban van az emberiség.”

Az eseti és egyedi támogatási akciókon kívül Gabinak van egy konkrét célja, amit a járvány után szeretne megvalósítani: olyan klubot szervezne, ahol előbb a saját példáján keresztül, majd a résztvevők példáin keresztül mutatnák be, miként lehet képes bárki, bármire. Ő például, mint egyedülálló anya egzisztenciát teremtve felnevelt három gyereket, akik közül kettő egyetemet végzett, a harmadiknál pedig folyamatban van. „Pedig nem vagyok különb senki másnál!” – vallja. Csak pozitívan áll hozzá mindenhez. Amikor még a panelházban laktak, egyszer arról beszélgettek a postaládáknál az emberek, hogy milyen magas a fűtésszámla és fogalmuk sincs, hogyan fogják kifizetni. Tényleg magas volt. Ő meg azt állapította meg, hogy abban a hónapban legalább annyival többet kell keresnie. „Nem a hiánnyal kell foglalkoznunk, hanem a teendőkkel, ahogyan a kisgyereknek sem azt kell mondani, hogy ne dobja a földre a ruháját, hanem föl kell kínálni másik alternatívát: akaszd a fogasra a ruhád. Ez felnőtt korban ugyanúgy érvényes. Az ember folyton gondolkodik. És nem a negatív gondolatokat kell táplálni, hanem a pozitívakat.”

Mielőtt bárki legyintene, hogy könnyű Gabinak, az olvassa el újra azt a részt, ahol az életét értékeli, és tegyük még hozzá, a koronavírus az ő családját is megtalálta. Felnőtt fiának hat napig tartó nagyon magas láza volt, de nem engedte, hogy kórházba vigyék, hanem otthon ápolta, amihez szükség esetére lélegeztető gépet is bérelt, de szerencsére nem kellett használniuk.

S végül: mit kíván saját magának a közeli és távolabbi jövőre? „Lehetőséget arra, hogy továbbra is nyitott szemmel járhassak és legyen meg az a bölcsességem, amivel megértem a ki nem mondott szavak jelentését. És képes legyek tenni a dolgomat. Illetve egészséget szeretnék, és akkor minden egyben van. De tudom, hogy minden úgy történik majd, ahogyan történnie kell.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here