„Ne csak karácsonykor segíts!” – 2021-ben újra elindítjuk sorozatunkat

0
540

A Budaörsi Naplóban 2015 januárjában „Ne csak karácsonykor segíts!” – címmel hirdettük meg az akkor még üzemelő Budaörs Rádióval közös sorozatunkat, és minden hónapban feldolgoztunk egy-egy fontos társadalmi problémát.  2021-ben újra elindítjuk, hiszen ma talán a pandémiás helyzet miatt még fontosabb, mert még több ember került bajba. A sorozathoz várjuk kérdéseiket, javaslataikat!

Felemás az ember érzése a budaörsi Facebook csoportokban kialakuló beszélgetéseket és azok nyomán született összefogásokat olvasva. Egyrészt nagyon jó, hogy ha egy-egy konkrét bajba jutott családnak vagy személynek kér valaki segítséget, akár órák alatt annyi felajánlás érkezik, ami valóban sokat jelent a támogatásra szorulónak. Így volt ez például nemrég azon család esetében, amelyiknek leégett a háza, és így volt egy, az óvárosban élő, minimális jövedelemmel rendelkező pár esetében, akiknek meleg takarókra, ruhákra és ételre volt/van szükségük. Másrészt azonban szinte soha nem maradnak el az áldozatot hibáztató kommentek sem, és az önkormányzat felelősségét felvető hozzászólások. Ez utóbbi nem is lenne baj, ha sokan nem csupán feltételezések alapján ítélkeznének, és nem mindenféle utána járás nélkül írnának le tényként valamit, amit inkább csak feltételeznek.

A Budaörsi Naplóban 2015 januárjában „Ne csak karácsonykor segíts!” – címmel hirdettük meg az akkor még üzemelő Budaörs Rádióval közös sorozatunkat, és minden hónapban feldolgoztunk egy-egy fontos társadalmi problémát, a hajléktalanságtól az idősek és fogyatékkal élők gondozásán és a gyermekek, családok védelmén át az állatok védelméig. S bár korántsem sikerült bemutatunk minden olyan csoportot, akiket egy egészséges szemléletű társadalomban nem hagyhatunk magukra, a legfontosabbakat igen. A tapasztalat pedig akkor is az volt, hogy sokakban él a segítő szándék, de nem igazán tudják, miként tehetnék ezt meg hatékonyan, illetve hogy kinek is lehetne, kellene segíteni.

2021-ben ezért újra elindítjuk ezt a sorozatot, minél több tájékoztatást, információt megosztva, és terveink szerint nemcsak szakemberekkel beszélgetve, hanem egyéni sorsokat, illetve követendő példákat is bemutatva. Ehhez várjuk kérdéseiket, hogy kitől és mit szeretnének megtudni, továbbá a konkrét történetekhez javaslataikat, hogy kiket keressünk meg.

 

 

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here