Nem a fák fáznak, vidd el a sálat róluk nyugodtan!

0
859

Sálakkal, pulóverekkel, sőt egy-egy helyen meleg kabáttal tekerték körbe Budaörs óvárosában, főként a Városi Ifjúsági Klub környékén tegnap a „Kortárs segítő” csoport tinédzser tagjai a fákat.

Októberben írtunk arról, hogy ugyanők úgynevezett mosolycetlikkel szereztek a járókelőknek kellemes pillanatokat. Mindkét ötlet Amerikából indult, és tavaly érkezett Magyarországra, idén Budaörsre is ez a mostani jótékonysági akció, melynek lényege, hogy a kitett sálakat bárki elviheti ingyen, aki fázik.

A hajléktalanokon és más rászorulókon szeretnének így segíteni. (Igen, olvasónk jól emlékeznek, Budaörsön egy éve a padokra és szabadtéren, például a városháza előtti fogasokra tettek ki hasonló céllal kabátokat, pulóvereket, azt egy helyi pártszervezet kezdeményezésére. Ők azóta egész évben és most karácsony előtt is inkább az irodájukba várják a rászorulókat, hogy válogassanak az összegyűlt adományokból. )

“Kérlek, vigyél magaddal, hogyha fázol! Melegedj fel! Minden jót neked!” – ilyesmi feliratokat csatoltak a fára csavart sálakhoz. Amiket tehát bátran le lehet venni és december 22-ig újabbakat is tehetünk melléjük. S ha 22-én estig marad olyan a fán, amit senki nem visz magával, azokat az akciót szervező fiatalok összeszedik majd – mondta lapunk kérdéseire válaszolva Bakai Gyöngyi, a csoport vezetője.

Fotó: Borhegyi Éva