Frissítve – Karácsonyi adománygyűjtés – hol, kinek és mit adjunk?

0
330
Nagyon közel már az advent, a karácsony, ezért egyre több felhívás jelenik meg, hogy cégek, civilszervezetek, oktatási intézmények vagy egyének adománygyűjtő akciókat szerveznek, és az így összejött tartós élelmiszert, játékokat, ruhaneműket és egyebeket eljuttatják a rászorulókhoz. A kérdés minden évben ugyanaz: mit adjunk oda ezzel a céllal és kinek, illetve a begyűjtők vajon tényleg azoknak adják tovább, akiknek mi magunk szeretnénk?

Évről évre gyűjtik az adományokat egyebek között a nagy áruházakban (Tesco, Auchan) a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára. (Erről például mi ITT és ITT írtunk.) Ezek idén is vannak, a névre kattintva található az aktuális felhívásuk. Évről évre lehet számítani Budaörsön a Kőszikla Baptista Gyülekezetre. (Róluk ITT olvashatják korábbi cikkünket és cikkünk végén az idei felhívást, a Frissítés után.) Kisiskolás gyerekek készítenek össze „cipős dobozokat” és csomagolják be játékaikat, könyveiket, tanszereket stb., életkorok szerint megcímezve másutt élő, kevésbé szerencsés társaiknak és juttatják el az iskolákon keresztül. Ez biztosan idén is így lesz a Hermanban, a Kesjárban, a Bleyerben és az Egyesben is. Egész évben gyűjtik az adományokat és viszik országszerte a szegényebb családoknak a Polgárok Házában az utolsó faházban, erről ITT találnak információkat. Egy tavalyi példamutató karácsonyi céges ajándékozásról ITT írtunk, lehet őket idén is követni.

Egy „új” szereplő 2022-ben Budaörsön a Van Helyed Alapítvány. Íme az aktuális felhívásuk: „Karácsonyi gyűjtést szervez Budaörsön a Van Helyed Alapítvány (melynek vezetője, Bódis Kriszta, szintén Budaörsön él). Az alábbiakban találjátok a listát arról, hogy mire van szükség. Az adományokat november 21-től várjuk a Majorban (Budaörs, Clementis László u.22.) nyitvatartási időben: H-Cs: 7:30–18:00, P: 7:30–21:00 Sz: 8:30–21:00, V: 8:30–18:00

  • tiszta, normál minőségű téli ruhaneműt újszülött kortól felnőtt korig
  • cipőt
  • konyhai használati tárgyakat, edényeket stb.
  • ágyneműt, törölközőt
  • játékot (hiánytalan, ép állapotú)
  • sporteszközt
  • tisztálkodószereket (tusfürdő, sampon, szappan stb)
  • tisztítószereket
  • wc papírt, betétet, pelenkát
Ha az alábbi listán szereplő, nagyobb tárgyat szeretnél leadni, kérlek jelezd előre Kiss Mónikánál a 36205290714-es számon vagy Gerzsenyi Juditnál a 36309811421-es telefonszámon, hogy biztosan legyen hely az átvételnél.
  • tárcsás/automata mosógépet
  • mikrohullámú sütőt
  • ágyat, kihúzható kanapét
  • gáztűzhelyt
  • hűtőszekrényt
  • porszívót
  • tv-t
  • hősugárzót
  • szőnyeget
  • babaágyat, babakocsit
  • Mikulás csomaghoz csokit, mandarint, mogyorót stb. és csomagolóanyagot (ha mást is visztek, ezeket kérlek külön csomagban adjátok le!)
Várjuk olyan támogatók jelentkezését, akik tudnak segíteni az adományok szállításában.
Ha pénzadománnyal szeretnél segíteni a fuvarozásban, akkor keresd a Majorban a gyűjtődobozt! Ha nem ismered a Van Helyed Alapítványt, itt mindent megtudhatsz róluk: http://vanhelyed.org/adomanygyujtes”
Tartalmas listájukhoz egy apró kiegészítés: figyelj  a csomagolásra is! Legyen szép, de gondolj a környezetvédelemre, legyél kreatív az újra felhasználható csomagolóanyagok előnyben részesítésével!

Frissítés!

A gyerekeknek nem maradhat el a karácsony ⎼ cipősdobozzal gyűjt a Kőszikla Gyülekezet

A Budaörsi Baptista Gyülekezet immáron tizedik éve gyűjt a rászoruló gyerekeknek karácsony ünnepén cipősdoboz formájában, és ez az ajándékozás idén sem marad el.

Bár egyre inkább kihívás volt az elmúlt években a járvány- és a romló gazdasági helyzet miatt a dobozokba való ajándék összegyűjtése, a Kőszikla Baptista Gyülekezet hittel bízik, hogy az idei ajándékozás, az eddigieknél is nagyobb öröm lesz a számukra.

Amibe mint eddig, úgy most is bevonná a helyi lakosság nagylelkűségét. Hogyan?

A gyerekeknek nem maradhat el a karácsony
Azzal mindenki egyetért, hogy a gyerekek nem szenvedhetnek hiányt az ünnepi csodából, akkor sem, ha idén mindannyiunknak különösen megterhelő a karácsonyi időszak anyagilag.

A Kőszikla Gyülekezet kéri, ha módunkban áll egy nálunk jóval nehezebb anyagi helyzetben lévő iskolás korú gyermeket támogatni, akkor álljunk be a karácsonyi cipősdoboz akcióba, a listában szereplő tételek beszerzésével vagy anyagi jellegű juttatással, amiből a gyülekezet vállalja az ajándékok beszerzését.
Hasonlóan az elmúlt évek gyakorlatához idén is a budaörsi és törökbálinti gyermekotthon lakóinak gyűjtenek, illetve idén az ukrán menekült iskoláskorúaknak is. Mi kerüljön az ajándék-cipősdobozba?

  • írószer (filctoll, ceruza, radír, füzet, stb.)
  • ruha (sapka, sál, kesztyű, meleg zokni, póló, ami befér a dobozba)
  • kisebb méretű könyv
  • édesség (keksz, csoki, cukorka)
  • logikai játék, ceruzaelem vagy minden olyan dolog, aminek egy iskolás gyerek örül

A Kőszikla Baptista Gyülekezet szeretettel várja az ajándékokat, melyeket kérik, ne csomagoljunk be, hogy lehetőségük legyen azokat kor és nem szerint igazságosan szétosztani. Továbbá, hogy kizárólag új holmikat tegyünk a nagyobb méretű és jó minőségű cipősdobozokba.

Kőszikla Baptista Gyülekezet számlaszáma: K&H 10403758 – 00026775 – 00000009 Közleménybe írjuk be: “cipősdoboz”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here