Kende Sándorra emlékeztek a Krúdy körösök

0
334

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör 2022. november 21-én Kende Sándor író egykori lakóhelyénél a budaörsi Ifjúság utcában koszorúzással, majd a PostArt-on ünnepi műsorral emlékezett meg Kende Sándor íróról, a kör alapítójáról, továbbá a névadó Krúdy Gyuláról és a 40 éves irodalmi kör most kiadott antológiájáról is. Kanizsa József extitkár rendezte az eseményt és saját 80. születésnapját is megünnepelték a részt vevők.

A koszorúzáson Kende Sándor özvegye Regényi Ildikó és Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester bensőséges szavakkal méltatta az írót Kende Sándort.

A polgármester kitért Kende Sándor életútjára (az 1918-ban Budapesten született Kende Sándor író élete utolsó tíz évét töltötte Budaörsön, 1982-től és életének legtermékenyebb időszakában élt itt, az Ifjúság utca 40-ben. Ahol a váratlan halál 1992-ben, utolsó könyvének, „Itt felejtett engem az Isten” című regényének a befejezése utáni órákban érte) és arra, hogy az általa alapított irodalmi kör már 40 éves és éppen kétszer annyi idős Kanizsa József extitkár. A mostani elnök Németh Nyiba Sándor is arról beszélt, hogy meg kell becsülni az őseinket.

A PostArt-on, ahol az est folytatódott, főként az irodalmi kör tagjai vettek részt, de néhány irodalom szerető érdeklődő is kíváncsi volt az előadásra. Itt Bordás István nyugalmazott kulturális főtanácsos nyitotta meg az estet, visszaemlékezve a kezdetekre.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here