Polgármesteri beszámoló: eddig 4,5 millió forint adomány érkezett

0
216

68-an vannak hatósági karanténban. Ezen a héten a gyerekeket és a felnőtteket összeadva már 893 ember étkeztetését biztosította az önkormányzat. (Felnőtt 539 fő, gyerek 354 fő.) Emellett gyógyszerbeszerzésben segítünk 118 főnek, bevásárolunk 50 embernek és mindkettőben segítünk 25 rászorulónak.

Kedves Budaörsiek!

Bár fokozatosan nő a koronavírus miatt megbetegedettek száma az országban, és sajnos az elhunytaké is, mégis az utóbbi héten úgy tűnt, hogy a társadalmi konfliktushelyzetek még ennél is gyorsabban ütemben sokasodnak.

Továbbra sem nyújt érezhető segítséget a kormány az állásukat, bevételi forrásaikat elvesztő százezreknek, akik lassan felélik utolsó tartalékaikat is.

A kórházakat érhetetlen és megmagyarázhatatlan sebességgel és mértékben ürítik ki. A legdurvább előrejelzések sem számolnak azzal, hogy harminchatezer kórházi ágyra lenne szükség, mégis erre készülve kiteszik a kórházból a betegek jelentős részét.  Az a legtragikusabb, hogy olyan súlyos beteg, gondozásra szoruló embereket, köztük sok veszélyeztetett korú és állapotú idős embert kényszerítenek haza, akiknek az ellátása otthoni körülmények között megoldhatatlan. A független sajtó és a közösségi média tele van megrázó történetek százaival. Azokat az orvosokat, akik megkérdőjelezték ezt a döntést, azonnali hatállyal leváltották.

A kétségbeesett helyzetbe került emberek gondjait az önkormányzatok csak korlátozottan tudják enyhíteni egy olyan időszakban, amikor csökkennek a bevételeink, és a kormány a meglévő forrásainkat is folyamatosan megcsapolja.

Természetesen, ahogyan eddig tettük, akár erőnkön felül is igyekszünk mindenkinek segíteni. Az éjjel-nappal elérhető zöldszámunkon, azaz a 06 80 180 001-es számon, továbbra is várjuk azoknak a hívását, akiknek bármiben segítségre van szükségük. De azokét is, akik bármiben segítségünkre szeretnének lenni.

Ezt a hetet, amint láthatták, alapvetően az országos események határozták meg. Nekünk persze a budaörsi helyzet a legfontosabb, így arról konkrét számokkal számolok be. Budaörsön az utolsó adatok szerint 68-an vannak hatósági karanténban, ellátásukról gondoskodunk. Ezen a héten a gyerekeket és a felnőtteket összeadva már 893 ember étkeztetését biztosította az önkormányzat. (Felnőtt 539 fő, gyerek 354 fő.) Emellett gyógyszerbeszerzésben segítünk 118 főnek, bevásárolunk 50 embernek és mindkettőben segítünk 25 rászorulónak.

Ahhoz, hogy a szociális és egészségügyi ellátó rendszerünket megbízhatóan fenn tudjuk tartani, szükségünk van az Önök segítségére is. Ezért továbbra is kérem a budaörsi magánszemélyeket, vállalkozásokat, hogy erejükhöz mérten segítsenek nekünk a járvány elleni küzdelemben és a rászorulók támogatásában!

Az adományok fogadására alszámlát nyitottunk, amelynek száma a város honlapján is megtalálható. A veszélyhelyzeti adomány alszámlánkra
(OTP 11784009-15390053-10160002) eddig 4,5 millió forint érkezett.

A pénzadományokon túlmenően más módon is jutott el hozzánk segítség. Egy vállalkozás 800 maszkot adományozott, melyeket az egészségügyben dolgozók kapnak meg. Egy másik cég két alkalommal is több ezer tojást osztott ki budaörsieknek. Ezen a héten egy Szabadság úti kereskedéstől két nagyteljesítményű permetezőgépet kaptunk, amelyek sokat segítenek a közterek fertőtlenítésében. Köszönjük nekik és mindazoknak, akik pénzzel vagy más módon segítik a budaörsieket ebben a nehéz időszakban!

Ennek a hétnek a krónikájához tartozik, hogy 41 polgármestertársammal nyílt levélben követeltük a miniszterelnöktől, hogy kezdjék el végre valamennyi idős otthonban az ott lakók és ott dolgozók tesztelését, illetve ezt terjesszék ki a szociális ágazatra is, mert csak így akadályozhatóak meg a tömeges fertőzések. Köztudott, hogy a járvány ezekben az intézményekben tombol a legkíméletlenebbül, mégis az volt a gyakorlat, hogy a kórházakból tesztelés nélkül küldik vissza a sokszor ott megfertőződött időseket.

Az utolsó pillanatban született felemás kormányzati döntés az érettségik ügyében is, amely nem találkozik sem a tanárok, sem a szülők és a diákok teljes egyetértésével. Sokak szerint túl kockázatos a járványhelyzetben tömegeket mozgatni, és órákon át egy helyiségben összezárva tartani. Míg mások szerint ilyen körülmények között nem lehetett normálisan készülni erre a nagy megmérettetésre, különösen a nehezebb helyzetben élők kerülhetnek megint behozhatatlan hátrányba. A szeptemberi érettségi lehetősége pedig a továbbtanulás éves halasztását eredményezi.

A kormány ismételten meghosszabbította a központi kijárási korlátozásokat. Saját és embertársaink élete, egészsége védelme érdekében nyomatékosan kérek mindenkit, hogy tartsa be a kijárási korlátozások előírásait és a járványügyi szabályokat!  A város közterületeit kiemelten és folyamatosan ellenőrzi a hatóság.

És hogy valami szívmelengetőt is mondjak: sokaknak szerezhetett örömteli pillanatokat, hogy városunkban is megjelent a MÁV szimfonikus zenekarának hangos-autója, amely komolyzenével szórakoztatta azokat, akik kinyitották ablakaikat. A zenehallgatás öröme egy kis vigaszt nyújtott ezekben az embert próbáló időkben.

Sok nehézség áll még előttünk, szükségünk van rá, hogy néha másra is gondoljunk, ne csak a gondokra, problémákra.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere

A beszédről a videó felvétel: ITT található.

Az eddigi polgármesteri beszámolók ITT és ITT olvasható, és  ITT, az első beszámoló ITT érhető el.