Budaörsi kápolnák: a Kálvária kápolna

0
1901

A Kálvária-domb és a lábánál áll kis kápolna egyike városunk legkedveltebb nevezetességeinek, amelynek homlokzatát és színes üvegablakát is többen felismertek Budaörs részletekben című játékunkban.

 

A Kálvária kápolna homlokzatán két dátum olvasható: 1817, mivel ebben az évben építtette Kreisz Jakab, valamint 2002, amely az újjáépítésének éve. Az épület mellett álló Kálvária-dombon 1821-ben kezdték el a keresztút építését, a tizennégy stáció megalkotása harminc éven keresztül zajlott.  A domb tetejére egy fakeresztet állítottak Szűz Mária és János apostol szobraival. A második világháború utáni időszak nem volt kegyes a kápolnával: az építőköveit széthordták és csak a fakereszt maradt meg.

A stációk és a fakereszt a város lakosságának összefogása segítségével 2000 óta ismét láthatók a dombon. A kápolna 2002-es újjáépítése Orbán Tibor építész tervei, valamint az eredeti épületről készült fotók és rajzok alapján zajlott. Homlokzatán városunk szőlőindával ölelt keresztes pecsétje látható, oldalfalait színes üvegablakok díszítik. Alig tíz évvel később, 2011-ben Szűz Mária és János apostol szobrai is visszakerültek az őket megillető helyre a domb tetejére, a kereszt mellé.

Húsvéti cikksorozatunk előző részei: Starentanz kápolna, Csulits-kápolna és Szeplőtelen fogantatás kápolna.

Felhasznált forrás: Grósz András és Filipszky István: Budaörs Lexikon

Képek: Kótány Katica

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here