Budaörs az egyik legzöldebb kisváros az országban

0
5817

Az országos sajtóban közelmúltban megjelent állításokkal ellentétben, melyek szerint Budaörsön veszélyben vannak az erdők, a település közel 40 hektár közcélú zöldfelülettel, benne gondozott közparkokkal, sportudvarral, szabadidőparkkal, valamint körülbelül 20 hektár önkormányzati tulajdonú közcélú parkerdővel büszkélkedhet.

 

Az elmúlt évtizedben meg-többszöröződtek az önkormányzat zöldterületei, miután 2003-ban megvásárolt egy 11,3 hektáros területet a Törökugratón, ahol így – a lakópark építési tervek helyett – erdei tanösvényt alakított ki, illetve megvette a volt savanyító 2,7 hektáros területét is.

Kiváló adottság: a város közepén egy hegy magasodik

A tanösvény-rendszer három eleme épült eddig ki: a Törökugrató Parkerdő Tanösvény, a Kövirózsa Tanösvény és a Naprózsa Tanösvény. A teljes kiépítést követően összeköttetés valósul meg a déli hegylábtól a Törökugrató legmagasabb pontján keresztül a Törökugrató északi hegylábáig, ahol a tanösvény állomásai mellett játszótér, valamint erdei tornapálya is létrejött.

Ezen projekttel városunk a Biodiverzitás Fővárosa című versenyen 2011. évben különdíjban részesült.

2003-ban az önkormányzat megvásárolt több mint tíz hektár területet a Hosszúréti-patak mellett. Folytatva a városi zöldterületek fejlesztését, így összesen már 8,5 hektárnyi park szolgálja a budaörsieket a Hosszúréti-patak mentén.

Elismerésre született

Pest Megye Önkormány-zatának 2007. évi Kulturált Települési Környezet Díj Pályázatán Budaörs Város Önkormányzata sikeres településkép-alakító és közterületi kapcsolatokat fejlesztő akciósorozatáért az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság dicséretében részesült. Ezt követően 2009-ben Pest Megye Önkormányzata a városnak ítélte a Kulturált Települési Környezeti Díjat településkép-alakító és közterületi kapcsolatokat fejlesztő 2009. évi akciósorozatáért.

2011-ben a Törökugrató tanösvény rendszer projekttel Városunk a Biodiverzitás Fővárosa című versenyen különdíjban részesült.

Folytatva az elismerések és remélhetőleg nem bezárva az elismerések sorát Budaörs a Virágos Magyarország versenyen, 2016. évben ’Az év települése’ díjban részesült.

Forrás: Wittinghoff Tamás polgármester előadása a “Tiszta, Virágos Budaörsért” pályázat ünnepélyes díjátadóján