Fedezzük fel együtt a budaörsi tanösvényeket! – 2. rész

0
1687

A városunk nyugati határán magasodó, mintegy 250 méteres Törökugratón több tanösvény is található: ebben a részben a hegy csúcsára vezető Naprózsa Botanikai Tanösvényt mutatjuk be.

A Törökugrató csúcsára vezető Naprózsa Botanikai Tanösvény egy régi, hatalmasra vájt kőbánya elhagyott munkagödréből indul. A 750 méter hosszú út egy hosszú fémlépcsősorral kezdődik, amely a hegy gerincére visz, innen pedig meredek, sziklás talajon folytatódik az ösvény. Jobb oldalát szinte végig meredek sziklafal határolja, a kirándulókat korlát védi, de a terep még így is veszélyes lehet, a kisgyerekekre fokozottan kell ügyelni. A gyerekek érdeklődését könnyen le lehetne kötni a tanösvényen fellelhető ismeretterjesztő játékokkal, de ezek állapota jelenleg elkeserítő: az egyik ládában lévő csatajelenetet védő plexilapot összekarcolták, a növényeket, állatokat ábrázoló kirakón a képeket kiszívta a nap, ráadásul egyesek szemetesnek, sőt petárdatartónak is használták.

A Törökugrató a Budai-hegység része, nagyrészt triász mészkőből és dolomitból épül fel. A hegyben több kisebb-nagyobb mesterséges üreg található, amelyeket valószínűleg a második világháború idején készítettek. Az állapotuk nem stabil, ezért látogatásuk tilos és életveszélyes. A Törökugrató elnevezéséről több legenda is kering, amelyeket szintén elolvashatunk az egyik, még épen maradt ismeretterjesztő táblán. Az egyik legenda szerint, amelyet még én is hallottam gyerekkoromban, török lovasok menekültek fel a magyarok elől a hegyre, és amikor rájöttek, hogy kelepcébe kerültek, levetették magukat a hegy meredek északi oldalán lévő szakadékba. Egy másik történet szerint, amely az 1912-es Révai nagylexikonban is olvasható „Budavár bevétele alkalmával egy török parancsnok ugrott le, hogy a zsineghalált elkerülje”.

A hegy csúcsáról, amelyet szintén korlát vesz körbe, pazar kilátás nyílik: szép időben a környező hegyek, városunk és Budapest egy része is jól látható.

Fotók:Petőházi Emese

Hasznos tudnivaló, hogy amennyiben a tanösvényeken problémákat (pl.: a kihelyezett ismeretterjesztő eszközökkel kapcsolatosan) tapasztalnak, azt a BTG honlapján (www.btg.hu) feltüntetett telefonszámon (+23 421-010) jelezhetik az illetékeseknek. 

Kapcsolódó cikkünk:

Fedezzük fel együtt a budaörsi tanösvényeket! – 1. rész