A BSC-s atléták évzáró vacsorája

0
1514

Palágyi Gergely a jó hírrel kezdte a BSC atlétika szakosztályának tegnapi évzáró vacsoráján a visszatekintést, mely szerint a felnőtt versenyzők és az utánpótlást jelentő „kicsik” létszáma elérte az optimális szintet. S bár a futás, ugrás, dobás egyéni versenyszámok, a csapatversenyben sincs szégyenkezni valójuk, hiszen országosan ismét, ahogy a múlt évben is, a tizedikek lettek, miközben az idén a Magyar Atlétika Szövetség szabályzata még megengedte, hogy egy csapat több szakosztály közös nevezéséből álljon össze, a BSC azonban önmagában mérette meg magát. Itt a szakosztályvezető azt is megemlítette, hogy egy-egy atléta esetében a világversenyekre való kijutás lehet a cél, de csapatban ez még nem elegendő az előbbre lépéshez.

A nem jó hír, hogy egyre nagyobb gondot okoz a rendszeres edzésekhez megfelelő helyet találni. Sajnos nemcsak itt Budaörsön nincs megfelelő atlétikai pálya, de már Budapesten is egyre kevesebb helyet lehet találni és bérelni. Különösen igaz ez a dobókra, hiszen a sportpályákat úgy építik meg, hogy bár kívül van egy rekortán futópálya, azt egy füves vagy műfüves futballpályát vesz körbe, ahol sem a gerely sem a súly vagy kalapács nem érhet földet.

Majd következett az est lényege, az egyéni teljesítmények elismerése. A BSC jelenlegi legeredményesebb atlétája (akit januárban bővebben is bemutatunk majd olvasóinknak – a szerk.) Jankovics Dániel, magasugró, aki a juniorok között első és az idén a felnőtt magyar bajnokságon ezüstérmes lett. Edzője Palágyi Gergely, csakúgy mint Hargitai Vandának, aki az Országos Bajnokságon hármasugrásban elért bronzéremért kapott most szakosztályi plakettet.

A lányok közül kiemelkedő Síer Zsófia legjobb eredménye idén 400 gáton a felnőtt OB-n ezüstérem. A 22 éves lány lapunknak elmesélte, hogy mintegy tíz éve atletizál, ami magától értetődőnek tűnt, amikor barátnőjével a középiskolában minden iskolai majd városi futóversenyt toronymagasan megnyertek. Edzője neki is Palágyi Gergely, ahogy a 17 éves Kalovits Balázsnak, aki 60 méteres síkfutásban lett korosztályos magyar bajnok. Ő családi hatásra atletizál, hiszen a szülei és testvére is ezt tették előtte.

A 13 éves Csontos Márton dobó, edzője Gulyás Norbert, mindketten megérdemelték az ünnepi kézfogást. S hogy ebben a sportágban mennyire fontos egy jó pillanat, azt Marci története is alátámasztja: a korosztályos Országos Bajnokságon az ötödik dobás után még csak a nyolcadik helyen állt, amikor hatodikkal megszerezte a bronzérmet.

A négyszer 200-as futóváltó fiatal tagjainak (Czagány Botond, Nagy Viktor, Pintér Balázs és Tóth András) a kitüntetése után szót kapott az évzárón megjelent Somlyó Gergely is, a Budaörsi Sport Club elnöke. Emlékeztetett rá, hogy egy nappal korábban volt az egyesület évzárója, ahol 14 sportolót ismertek el, köztük két atlétát. Hangsúlyozta, hogy nagyon sok sportegyesület van Budaörsön, melyektől a BSC elsősorban abban különbözik, hogy vállaltan verseny- és nem szabadidős sportegyesület. A kettő közül egyik sem fontosabb a másiknál – tette hozzá -, de az értékeléskor ez szempont. A sportolóknak pedig azt kívánta, hogy jövőre mindenki fejlődjön önmagához képest. Végül külön megköszönte a szakosztályvezetőnek  a munkáját, aki amellett, hogy edzéseket tart, rengeteg szervezési és adminisztrációs feladatot is vállal.

Az évzárón ott voltak a „kicsik” is, ahogy Palágyi Gergely fogalmazott, tehát azok a 7-14 éves gyerekek, akik a saját korcsoportjukban már most remekül szerepelnek, és akik láthatták „a nagyokat”, példaképeiket. (Az eredményeket ismertetve azért tegyük hozzá, hogy a szakosztály csak néhány éve, 2011-ben alakult és 2013-ban csatlakozott a BSC-hez.)

Többek között a BSC atlétika szakosztályának eddigi legeredményesebb sportolóját, a tízpróbázó Szabó Attilát, aki 2012-ben ott volt a londoni olimpián. Mint lapunknak elmesélte, az aktív versenyzéssel végleg felhagyott, de a mozgás, főként a konditermekben továbbra is része az életének. „Az edzőség? Nem, az távol áll tőlem” – felelte kérdésünkre.

A kellemes – és a Mici Vendéglőnek köszönhetően bőséges, négyfogásos – vacsora után Palágyi Gergely minden megjelentnek (köztük a két önkormányzati képviselőnek) megköszönte, hogy eljött. Mi pedig köszönjük a meghívást és bízunk benne, hogy 2018-ban még több BSC-s atlétikai éremről tudósíthatunk majd!