Az új párunk és felnőtt gyerekeink – Vivien kiborulása

0
118

Hogyan találj társat…? 12. rész

A társkeresésről szóló sorozatunkban már szó volt arról, hogy idősebb korban mire figyeljünk e folyamat során, hogy sok örömet kapjunk. Olvashattak arról, hol és kikkel ismerkedhetünk meg, mire számíthatunk az első személyes találkozásig, sikeres és kevésbé sikeres történeteket is bemutattunk. Így jutottunk el a tizedik részben a pénzhez. Majd a múlt hónapban az egyik legfontosabb megközelítésből beszélgettünk interjúalanyainkkal: új párunk elfogadtatása a gyerekeinkkel. Ami azonban nem csak akkor vet fel kérdéseket, amikor még kicsik, hanem felnőtt korukban is. Vivien beszámolója a saját életéről nagyon megrázó és tanulságos.

Az anyám egy nárcisztikus szülő, mentálisan és verbálisan bántalmaz, amióta csak élek” – mondta legnagyobb döbbenetemre a 30+ éves Vivien, akivel azért kezdtünk el beszélgetni, mert nagyon keserűen szólt hozzá egy közösségi oldalon egy novellához, ami azt mesélte el, hogy egy fiatalos édesanya inkább lemondott volna az új párjáról és a boldogságáról a lánya kérésére, de végül a lány szerette az anyját annyira, hogy nem fogadott el tőle ilyen áldozatot. A véleményt nyilvánítók többsége úgy értékelte, „jó, hogy a lány észhez tért”, Vivien szerint azonban az anyának kellett volna inkább észhez térnie, és új párja helyett egyértelműen a lányát választania. Mert olyan, hogy az új társ és a lány jól kijöjjenek egymással, netán megkedveljék egymást, a valóságban nincs – állította a fiatal nő -, tehát az özvegy vagy elvált szülőnek minden esetben választania kell a gyerekei és a lehetséges új partner között.

Természetesen nem gondolom, hogy Viviennek ebben igaza lenne, de az tény, hogy nagyon sokszor tényleg nehéz megérteni a már felnőtt gyerekek gondolkodását, miért nem bízzák az apjuk vagy anyjuk józan belátására, hogy a temetés vagy válás után miként szeretnék folytatni a saját életüket. Féltékenység? Dénes felnőtt lánya esetében szinte biztosan ez lehet a háttérben, hiszen szinte szerelmes az őt egyedül felnevelő apjába, még az első gyermekét is azért szerette volna, hogy fiú legyen, mert a nagypapa kislegényre vágyott. Így amikor Anikó megjelent a színen, Viktória teljesen kiborult és bár apja és a barátnője már évek óta együtt vannak, nem hajlandó velük tartani a kapcsolatot, gyermekeit is tiltja tőlük. Vagy lehet valódi féltés is a háttérben, egy csalódástól? Az 50 felett járó Ibolya többször is pórul járt már, mert miközben ő szinte azonnal kitárta a szívét és bizony a pénztárcáját, a potenciális társjelöltek visszaéltek ezzel. Így felnőtt fia a negyedik (!) eset után csúnyán lehordta az anyját és kikötötte, hogy vagy ők, mármint a gyermeke és az unokái, vagy „a pasik”. Nyilván nem ez a megfelelő hozzáállás. Már csak azért sem, mert a megfelelő (!) új társ akár még azt a terhet is leveheti a felnőtt gyerekek válláról, hogy nekik kelljen folyamatosan figyelniük a magára maradt szülőre, akinek a lelki állapota nem stabil, és tudjuk jól, a depresszió és a stressz komoly testi tünetekkel és betegséggel járhat együtt.

Visszatérve Vivienhez: „Ha megvertek az iskolában, anyám akkor azt mondta, hogy én vagyok a hibás, mert biztos kiprovokáltam. Nem engedte, hogy abba a gimnáziumba és főiskolára jelentkezzek, ahova menni akartam. Sose tanult velem, nem jött el a fellépéseimre, kiállításaimra, nem támogatott az álmaimban, nem dicsért. Ha főzni vagy sütni akartam, nem segített. Tiltott emberektől. Az apai nagyapámat anyám miatt nem ismerhettem meg, mert tiltott tőle minket édesapámmal. Apámtól, szemben anyámmal, sok szeretet kaptam, igaz, nem egyszer csak lopva ölelt meg, nehogy veszekedés legyen belőle a szüleim között. Kicsit olyanok voltunk, mint a testvérek, amikor az anyám nem kavart vagy uszított minket egymás ellen nagyon jól kijöttünk, mindent együtt csináltunk és a tűztől is óvott-védett. A sors gonoszsága, hogy aput 2016-ban baleset érte, 56 éves volt. Az anyám 45. Valószínűleg ki akart szakadni otthonról, amikor 17 évesen hozzáment az apámhoz. Engem 21 évesen szült meg. Én 2016-ra már felköltöztem a falunkból a fővárosba, és anyám sms-ben közölte velem, hogy apám a sürgősségin van a szomszéd városban, de ne hívjam, mert úgysem beszélhetek vele. Fél óra múlva az apám szívinfarktusban meghalt, nem volt időm elbúcsúzni tőle. Beültem a kocsiba, rohantam haza anyámhoz, aki pár órával később közölte, hogy nem akar egyedül maradni, neki lesz valakije. Az apám temetésére mélyen dekoltált, színes ruhában jött el, hiába kértem, hogy vegyen fel másikat. A temetéssel kapcsolatban más kívánságaimat se teljesítette, mindent a saját feje után intézett. Mindezek ellenére sajnáltam, mert özvegy lett, meg mégis az anyám, ezért sokáig nem mentem vissza Pestre, és utána is gyakrabban jártam haza, mint előtte, és mindent megtettem, hogy jóba legyünk. Elvittem étterembe, cukrászdába, moziba, fürdőbe, programokat szerveztem, táskákat, telefont, ruhát, kávéfőzőt vettem neki, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben” – mesélte a fiatal nő. Majd hamarosan meghalt az anyai nagyapja is, és egy évvel az édesapja halála után az édesanyja regisztrált a társkereső oldalakra és ismerkedett. Ezt az időszakot Vivien így látja: „Elkezdett facebookozni, férfiakkal találkozni, flörtölni, elment minden kirándulásra, amit a település szervezett, belépett mindenféle egyesületbe. Majd 2018 augusztusában közölte velem, hogy hónapok óta van egy új kapcsolata, és azt a férfit sokkal jobban szereti, mint az apámat, szerelmes bele, és kirándulnak meg programjaik vannak, és a férfival kapott egy új anyát is. Ekkor már több alkalommal jártak közösen külföldön, a tudtomon kívül. És ha bármi történt volna vele akkor, én nem is értesültem volna róla, hiszen azt sem tudtam, merre jár?! – fakadt ki a lány.

Beszélgetésünk idejéig, tehát 2022. július végéig Vivien még soha nem találkozott és nem beszélt az édesanyja új párjával. Pontosabban: „Egy hónapja megláttam őket a Tescóban, szépen andalogtak egymás mellett és úgy vásárolgattak, mint egy család. Először arrébb mentem, hogy észre se vegyenek, majd ideges lettem, nagyon hevesen kezdett verni a szívem és jelenetet rendeztem… Ezután eltekertem a házunkba és szétvertem anyám összes virágját, illetve a pasijától kapott cuccait a földhöz vágtam. (…) Nem vagyok erre büszke, de miután megtettem, azt éreztem, mintha levettek volna a hátamról 100 kg súlyt és megkönnyebbültem. Több mint 30 éves szemétségért és gonoszságért vettem revansot .”

Vivien saját párkapcsolata is nagyon megsínyli az édesanyjával való megromlott (vagy sosem volt jó) viszonyát, hiszen kérdésemre, hogy mi lett a tinédzserkori szerelmével, akitől akkor az anyja eltiltotta, így felelt: „Ő az egyetlen akire számíthatok, ha baj van. De se veled se nélküled kapcsolatban vagyunk, mert szegénynek nagyon nehéz velem, hiába próbálkozik, mindig elmarom. Így nem vagyok még sem feleség, sem anya, mert azt hiszen átvettem anyám stílusát, és én is olyan lettem a párommal, mint az anyám volt az apámmal és velem.”

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, most Vivien anyukájának és párjának kellene megszólalni, de még név nélkül sem vállalták. Értelemszerűen a lány nevét is megváltoztattuk. Annyit azonban az anya elmondott, hogy szerinte éppen elég évet áldozott már fel az életéből az elhunyt férjének és a lányának, és ami még hátra van, azt szeretné az új társával harmóniában leélni. Igazságtalannak érzi Vivien vádjait, és nem tartja sem önzőnek, sem gonosznak magát, de főként mint anya, tökéletesnek sem, hiszen azt elismeri, hogy soha nem tudott igazán a férje és a lánya „titkos” kettősébe harmadiknak beférkőzni. Az anya új párja pedig annyit jegyzett meg, hogy már letett arról, hogy egyáltalán szóba álljon vele a kedvese lánya, és a véletlen találkozás az áruházban, Vivien kiborulása, illetve a lakásban végzett pusztítás meg is ijesztette. Még hozzátette, hogy a lányra való tekintettel nem költöztek még hivatalosan össze az anyával, illetve nem terveznek házasságot sem, hiszen az csak olaj lenne a tűzre.

Mit gondol a fentiekről egy szakember, lehet-e ennyi információ alapján akár a lánynak, az anyjának vagy az új társnak, vagy bárkinek, aki csak egy kicsit is magára ismer valamelyikükben, tanácsot adni? – fordultunk a sorozatunkban korábban már megszólaltatott terapeutákhoz, de ahogy egyikük fogalmazott, ez olyan lenne, mintha úgy kellene színházi előadásról kritikát írnia, hogy nem látta, csak meséltek neki róla.  Ezért általánosságban csak annyit szögezzünk le, hogy Viviennek nem az édesanyja új párjának az elfogadása jelenti a valódi problémát, hanem az a rengeteg sérelem, ami gyermekkora óta összegyűlt benne az anyjával szemben, és amit talán felnagyított szeretett édesapja elvesztése. Valószínű, hogy a fájdalom és a harag keveréke miatt torzító üvegen keresztül látja a valóságot. Ilyen esetben az édesanya új partnerének az első fontos lépése a konfliktusok csökkentése érdekében, ha felismeri a helyzetet, hogy valójában nem ő az utált személy. S ha van annyira intelligens, mintegy mediátorként segíti rendezni az anya és lánya kapcsolatát, vagy esetleg külső szemlélőként megpróbál kimaradni a vitákból. Vivien viszont, kicsit lehiggadva a váratlan találkozás utáni sokk után, mérlegelheti, hogy mivel édesanyjának fontos az új párja és vélhetően hallgat is rá, mégis csak érdemes lenne a férfit megismerni, „maga mellé állítani” és bevonni a helyzet rendezésébe. A legnehezebb helyzetben értelemszerűen az édesanya van, akinek joga van a saját boldogságához, és akár ahhoz is, hogy megszakítsa a kapcsolatot az immár felnőtt lányával. De egy igazi anya képes lehet erre? Igen, ez költői kérdés volt.

És erről eszembe jut Mariann, aki megint egy másik szemszögből segít megérteni, hogy milyen nehéz lehet akár felnőtt gyermekként is jól reagálni arra, ha valamelyik szülő új társat talál. Az ő gyermekei ugyanis, legalábbis ahogy a hatvanéves, elvált nő látja, túlságosan is elfogadták volt férje új párját. „Azt hiszem, hogy nem én nyertem az összehasonlításban. Éva szinte azonnal úgy ölelte a fiamat és a lányomat és az unokáimat magához, hogy a saját gyermekei és unokái mellé még kapott öt új családtagot. A családi rendezvényeken csak ők a meghívottak, a régi, közös baráti körből kimaradtam. Lettek természetesen új barátaim, akik nagyon sokat segítettek abban, hogy ma már tudok mosolyogni, viszont elszoruló szívvel emlékezem a régi életemre, szedegetem össze az emlékmorzsákat. Ehhez lelki segítőket is igénybe vettem, és velük közösen kielemezve az életemet, a válási döntésem után a gyerekeimtől kapott megvető reakciókat, a következő eredmény jött ki: egészséges légkörben neveltem a gyermekeimet, sok lehetőséget, segítséget megkaptak, jól szituált emberekké váltak, megállják a helyüket a világban, jól nevelik az unokáimat – tehát jó anya voltam! Ma már nem keresem az igazamat, megbékéltem magammal, hogy jó döntéseket hoztam és bizakodóan tekintek a jövőm felé.”

Maradjunk annyiban, hogy ez így valahol megint csak nem normális állapot, főleg, hogy felnőttekről van szó, hiszen inkább a kamaszok szoktak ennyire „ellenazonosulni”. De persze az éremnek két oldala van, sőt, olykor három és mindegyik oldalról újabb történet bukkan elő. Azt viszont Mariann nagyon jól látja, hogy ez az egyensúlyvesztés új lehetőség számára az új lépésekhez. 

(Folytatjuk)

Sorozatunk cikkei:

Az új párunk elfogadtatása a gyerekeinkkel – Hogyan találj társat…? 11. rész

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here