Az új párunk elfogadtatása a gyerekeinkkel – Hogyan találj társat…? 11. rész

0
76

A társkeresésről szóló sorozatunkban már szó volt arról, hogy 40-50-60 év felett vagy akár még idősebb korban mire figyeljünk e folyamat során, hogy ne sérüljünk, hanem sok örömet kapjunk. Olvashattak arról, hol és kikkel ismerkedhetünk meg, mire számíthatunk az első személyes találkozásig, sikeres és kevésbé sikeres történeteket is bemutattunk. Így jutottunk el az előző két részben egy – sokak szerint – kényes kérdéshez: a pénzhez. Most azonban alighanem a legfontosabb megközelítésből beszélgettünk interjúalanyainkkal: ismerkedés szülőként, az új párunk elfogadtatása a gyerekeinkkel.

„Zsófi, olyan kár, hogy nem előbb ismerted meg az apukámat, akkor lehettél volna hamarabb az anyukám – a 10 éves Bence szavait, akit szülőanyja pár hónaposan elhagyott és az édesapja nevelte, az egész család megkönnyezte, az „új” nagymamát is beleértve. Ám ott vannak ugye a mostohákról a klasszikus mesék, és további szépirodalmi művek, illetve mozifilmek tucatjai, amelyek az ellenkezőjéről szólnak. Ezekben a kiskamasz hallani sem akar arról, hogy az egyedül maradt szülő bárki mást is szeressen rajta kívül, annyira féltékeny az új párra.  A szülők és gyerekek viszonya azonban nemcsak kicsiknél, hanem a felnőtteknél is megváltozhat, sőt megromolhat, ha új pár bukkan fel. Az 58 éves Moni például ezért nem találkozott még soha Károly 32 éves lányával, pedig már 8 éve házasok és tíz éve ismerkedtek meg. István 40-es lánya is azt mondja, hogy „nem bocsátja meg” az apjának, hogy a gyászév letelte után szinte azonnal elkezdett ismerkedni. Mire a férfi válasza: „Ez az én életem, nem szólhatsz bele.” Petra már felnőtt nőként mesélte el, hogy még pici gyerekekként a szülei válása után pár évvel nemhogy egy idegent, de az apját sem látta volna újra szívesen az anyja mellett. Ugyanakkor, miután maga is feleség és édesanya lett, teljesen elfogadta az apja akkor képbe kerülő új párját.

Társkereső sorozatunk e havi témája: ismerkedés szülőként, az új párunk elfogadtatása a kisebb, illetve a felnőtt gyerekeinkkel. Erről rengeteg cikk, interjú jelent már meg, ennek ellenére mindig van újabb mondandó és mivel a statisztikák szerint Magyarországon a megkötött házasságok közel fele válással végződik, majd sokan kötnek új házasságot, vállalnak közös gyereket, vagy nevelik társuk előző házasságából származó gyerekeit, mindig vannak, akiket frissen érint.

Mi a véleményed arról a 34 éves, három kiskamasz lánygyermekkel egyedül maradt asszonyról, nevezzük Klárának, aki azt vallja, hogy soha nem hozna idegen férfit a lányokhoz? Szerinted mikor érdemes bemutatni a gyerekeknek a párjelöltet? Megvétózhat-e egy jól induló kapcsolatot a gyerek? Mit szeretnél, tartanál jónak, hogy szólítsák az új társadat a gyerekeid és miért? Ha a párod és a gyerekek nem értik meg egymást, mit teszel?” – kérdeztük meg sorozatunk korábbi részeiben már nyilatkozó interjúalanyainkat és újakat is.

Kezdjük az ötven felett járó Zozóval, akiről tudjuk, hogy ő nevelte a válás után a gyermekeit és bár folyamatosan keresi, tartósan még nem találta meg a neki megfelelő nőt. „Nos, ha nincs szüksége testi, lelki társra, akivel megoszthatja a napi gondjait, teendőit, akivel együtt élhet családi életet, valamint egyedül el tudja tartani a három gyereket és a háztartást, akkor lelke rajta” – válaszolta az első kérdésre. Hozzátéve: „Azt azért megjegyzem, hogy nem árt, ha látnak férfi mintát is a gyerekek, és nem csak havonta egyszer egy vasárnap, amikor apukával találkoznak. Feltéve, ha nem özvegy a nő. és persze ha leszbikus, akkor más a helyzet”. A többire reagálva: „Életkor és habitusfüggő. Ismerni kell hozzá a gyereket, a hozzáállását ahhoz, hogy az egyedül maradt szülője párt keres. Vannak nehéz esetek, amikor a gyermek még kisebb és nem tudja feldolgozni a szülők válását, ezért dafke is keresztbe tesz, vagyis viselkedésével felhívja a figyelmet arra, hogy nem szeretné, ha a szülő új kapcsolatba kezdene bárkivel is. És vannak a jó fej gyerekek, akik megértik, belátják, hogy a szülei nem tudtak valami miatt tovább együtt élni és elfogadják ezt a helyzetet. Nagymértékben függ ez a harmadik féltől is, mennyire szimpatikus, empatikus, mennyire beszél a gyerek nyelvén, mennyire akartja elfogadtatni magát a gyerekkel. Igazán jó és bevált módszer nincs erre.  Általában az egyedül maradt anyák problémája ez, és inkább választják a gyereküket – sokszor helytelenül -, és maradnak egyedül. És később elmondhatják, hogy feláldozták magukat a gyerek miatt. Ennél nincs rosszabb, ezt hallani gyerekként vagy felnőttként az anyádtól.”

A megszólításról: „Szerintem a család 1 anya, 1 apa és a gyerek(ek). Az új társ nem az apja (anyja) a gyereknek, így az esetek legnagyobb részében nem akarja apának szólítani az új párt anya oldalán, miért is tenné. Szólítsa keresztnevén vagy becenevén, abból nem lehet gond. Az új társ pedig ne apja/anyja akarjon lenni a gyereknek, hanem a barátja, segítője, szükség esetén támasza. Persze ez is életkor függő, ha már nagyok a gyerekek vagy már felnőttek, akkor nincs mindig szükségük erre a támogatásra.”

Ha a párod és a gyerekek nem értik meg egymást, mit teszel? – faggattuk tovább Zozót. „Mindenki mást tesz, helyzete válogatja. Van, aki erővel lenyomja a gyerek torkán a kapcsolatát, mert neki az jól működik és szüksége van rá. Az okosabbak leülnek, megbeszélik miből adódnak az ellentétek, kompromisszumokat kötnek, akár bekapcsolhatnak egy mediátort is.  A lényeg, hogy feltárják azokat valós vagy vélt sérelmeket, félelmeket és problémákat, amelyek az ellentéteket okozzák. E nélkül nehéz lesz tovább együtt élniük.”

Anita négy gyermeke közül a legkisebb idén érettségizett, a nagyobbak már egyetemre, főiskolára járnak. Férjével évekkel ezelőtt váltak el, majd volt egy tartós kapcsolata, mára az is véget ért, de az ötvenes éveiben járó, csinos nő mindkét férfival jó viszonyban maradt. A gyerekei pedig szemmel láthatóan rajonganak az édesanyjukért. Alaptézis, hogy szeretem, tisztelem, becsülöm a gyerekeimet, ezért mindent eszerint teszek. Ha válás után az anya talál egy társat, mielőtt bemutatja, biztosnak kell lenniük mind a kettőjüknek abban, hogy valóban szeretnének együtt lenni és a gyerekekkel is szeretnék ezt az együtt létet. Csak ekkor lehet bemutatni őket egymásnak. De hogy ne legyen a gyerekekben sem zavar, a papával való kapcsolatot előbb le kell zárni. Így ha a gyerekek majd azt látják, hogy édesanyjuk harmonikusan, boldogan él, és érzik, hogy az újonnan jött embernek ők is fontosak, akkor ők is boldogok lesznek. Vannak persze élethelyzetek, amikor kicsúszik, hogy „te nem is az apukám vagy”, de odafigyeléssel ezek általában megoldhatók. Viszont ne szólíttassuk az új társunkat, papának, miért is kellene? Viszont az új társ újfajta férfi mintát hozhat a családba. Amit aláhúznék: a megismertetésnél a fokozatosság nagyon fontos , és ha jó a két felnőtt között a kapcsolat, a gyerekek is élvezni fogják, hogy bővül a család. És drukkolok mindenkinek, hogy valóban így sikerüljön ezt meglépni!”

„Sok ígéretes párkapcsolat fut zátonyra, mert a férfi és/vagy a nő előző házasságából született gyerekek nem fogadják el az új társat” ezt már a 40 feletti Miller Gertrúd párkapcsolati tanácsadó jegyezte meg, aki saját életéből is merített, amikor sorra vettük a kérdéseket, hiszen az első férjének már voltak gyerekei, amikor összejöttek, akitől óvodás lánya mellett vált el és talált új társat. „Személyes tapasztalatom az, hogy amennyiben szeretjük a párunkat, biztos, hogy igyekszünk megszerettetni magunkat a gyerekekkel is, és – bár vannak nehezebb és könnyebb esetek, de – odafigyeléssel ennek sikerülnie kell. Ha meg nem szeretjük eléggé, akkor jobb, ha nem is bonyolódunk bele abba a kapcsolatba! De itt merül fel az első kérdés, hogy mikor érdemes bemutatni az új kedvesünket a gyermeknek. Minél korábban, hogy ne mástól tudja meg, vagy várjunk, amíg biztosan együtt maradunk? A válasz természetesen sok mindentől függ, de leginkább a gyermek hozzáállásától. Nyitott-e rá, hogy megismerje anya/apa új párját, vagy nem igazán. Emlékeim szerint a volt férjem gyerekeit, akik akkor már bőven nagykorúak voltak, három hónap után ismertem meg. Ez elég ideálisnak tűnik. Kisebb gyermek esetében azonban, ahogy telik az idő, érdemes mérlegelni, hogy valóban komolyak-e a szándékaink. Ha ugyanis nem, akkor komoly sérülést okozhat neki, ha – miután valóságosan vagy csak részben – elveszítette az egyik szülőjét, rövid időn belül elveszítheti a családjába belépő, újonnan megkedvelt személyt is. Ez már sok lehet. Vajon a kisgyerekkel vagy a nagyobbakkal van-e könnyebb dolga az új partnernek? Nem feltétlenül igaz, hogy minél idősebb, annál könnyebben megérti a helyzetet, sőt! Az én kislányom 5 éves lesz, és igen hamar elfogadta az új társamat. Azonban egy kamasz gyereknél a felnőtté válás kezdete önmagában kemény feladat. Ezért kortól függetlenül azt gondolom, hogy a mozaikcsaládok életében a türelemnek igen fontos szerepe van, és ez még inkább igaz ott, ahol mindkét félnek vannak saját gyerekei. Hiszen attól ők még nem lesznek jó barátok, mert egyidősek, mi, felnőttek sem barátkozunk csak azért valakivel, mert korunkbeli. És igen, sokszorozódva beléphet a képbe a féltékenység, nemcsak az új párral szemben, hanem annak gyerekeivel szemben is. Általában is igaz, de amikor gyerekek is érintettek benne, még inkább, hogy csak akkor érdemes egy új kapcsolatba belekezdeni, ha a régi valóban lezárult. Lehetnek közös dolgaink még, és a gyerekek szempontjából fontos, hogy a szülők jóban maradjanak, de érzelmileg mindenképpen túl kell lennünk a váláson, mert a negatív érzelmek is kötődések. Nagyon káros, mégis gyakran érhető tetten, hogy az elhagyott fél, mint szülő is elkezd kompenzálni, mindent megtesz, hogy túl szorosan kösse magához a gyerekét. Miközben nem veszi tudomásul, hogy a gyermek nem lehet az ő lelki támasza, illetve egyik szülőé sem lehet, hiszen akkor a másik szülővel kerül szembe, ami komoly lelki problémákat okozhat neki. Felnőttnek felnőtt támasz kell, ha eljön az ideje és a megfelelő ember, akkor egy új társ; de addig is, a vitás kérdéseket a szülőknek egymás között, a gyereket kihagyva belőle kell rendezni. Amennyiben a csemeték azt látják, hogy a szüleik boldogok, és ugyan már nem együtt, hanem más-más párkapcsolatban, de harmonikusan élnek, az bizony az ő életükre is pozitív hatással van. Tehát ne ostorozza magát senki, csak azért, mert mozaik családba kényszerítette a gyermekét, hiszen a fejlődése szempontjából ez még jót is tehet neki, mert előbb megtanulhatja az elfogadást, az alkalmazkodást, ami a családon kívüli kapcsolataira is pozitív hatással lesz. S mire felnő, belé ivódik: nem kell félni az újrakezdéstől, hanem a javunkra kell fordítani az abban rejlő lehetőségeket.”

És vajon mit gondol a fentiekről Haraszti-Tatár Kata tanácsadó szakpszichológus? „Először is azt mindenképp szeretném hangsúlyozni, hogy minden eset nagyon egyedi, és nehéz általános érvényű szabályszerűségeket megfogalmazni, de persze van néhány alapelv, amelyre minden hasonló helyzetben lévő szülőnek érdemes lehet odafigyelnie. Ha új párkapcsolat alakul, az nagyon szimbolikus jelentőségű, hiszen egyértelműsíti az előző kapcsolat végét azok számára is, akik esetleg még titkon reménykedtek a folytatásban, legyen az a régi partner, vagy a gyerek(ek). Ennek okán ismét felkorbácsolódhatnak az indulatok, konfliktusok forrása lehet, az esetleg már beállt új családi rendszert ismét át kell alakítani. A legtöbb esetben tehát hoz magával nehézségeket, ha új párkapcsolatot alakít az elvált szülő, szóval ennek mentén meg lehet érteni azt a fiatal, 34 éves nőt, aki a három lánya nevelése – ami valljuk be, elég megterhelő feladat, mind érzelmileg mind fizikailag á mellett nem engedi ezt meg magának. Ugyanakkor másik oldalról nézve, nem elvárható a szülőktől, hogy saját szükségleteiket teljesen háttérbe szorítsák a gyermekeik miatt. Sőt, hosszú távon ezzel olyan lekötelezett helyzetbe hozhatja a gyerekeket, ami rombolja a kapcsolatot. Mert ha én pusztán a gyermekeim vélt igénye miatt lemondok a párkapcsolatról, a gyerekek az egyetlen forrásai a boldogságomnak, akkor mi lesz, ha kirepülnek? Meg tudom engedni nekik, hogy a saját életüket éljék? Persze ezek tudattalanul zajló folyamatok, és ismét megerősíteném, hogy minden eset egyedi, sok-sok sajátos tényezővel. Mindenesetre azt emelném ki ebből, hogy a szülő, ahhoz, hogy megfelelő érzelmi biztonságot adhasson a gyermekeinek, jó, ha tisztában van saját szükségleteivel, legyen szó akár énidőről, hobbiról, párkapcsolatról, és meg is engedi magának, hogy foglalkozzon ezek megvalósulásával. Ezzel egyrészt “tölti a saját érzelmi tankját”, másrészt példát is mutat a gyermekek számára az öngondoskodás fontosságáról.

A partner bemutatását mindenképp jó, ha megelőzi a kapcsolat elmélyítése. Közös élmények, beszélgetések, amelyek nyomán biztosak lehetünk benne, hogy hosszabb távon el tudunk köteleződni egymás mellett. Ha a szülő és gyermek között bizalom teli, őszinte kapcsolat van, és megfelelően, az életkorának megfelelő szinten előkészítettük a találkozást az új partnerrel, akkor ez lehet egy örömteli esemény, de nagyon sokféle reakció előfordulhat. Emiatt is jó, ha már előre tudunk erről beszélni a gyermekkel, és meghallgatjuk, megmutathatja a valós érzéseit ennek kapcsán. Mindenképp fontos tisztázni az új partner szerepét, hangsúlyozni, hogy nem a másik vér szerinti szülő helyét veszi el a gyermek életében.

Hosszú folyamat lehet, amíg kialakul a bizalom teli viszony a gyermek és az új partner között, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszútávon működni tudjon a párkapcsolat.

Korábban is említettem, hogy az új családi rendszer kialakításának elengedhetetlen pontja, hogy egyértelműsítsük a szerepeket. Emiatt érdemes lehet kerülni, hogy két személyt is ugyanúgy szólítson a gyermek. Semmiképp sem ajánlott ráerőltetni, hogy például apának hívja az új partnert, de persze van olyan történet, ahol ez később, a gyermek saját indíttatásából így alakult, és jó volt így mindenkinek. Kezdetben jó mondjuk a keresztnév használata, aztán ez is alakulhat, ahogy maga a kapcsolat is formálódik.

Az jó, ha a fejünkben van, hogy azzal, hogy egy új embert hívunk be a családba, a gyermekeknek eggyel több irányba kell alkalmazkodnia. Más szokások, más szabályrendszer, ami már a szülők különválásával is kettéválhatott, most bekerülhet még egy újabb vonal. A konfliktusok elkerülhetetlenek, tovább színezi a helyzetet, ha közös gyermek is születik. Segíthet egyrészt, ha mindig igyekszünk elérhetőek lenni a gyermek számára, odafigyelni a szükségleteire, kielégíteni a kapcsolódási igényét, fenntartani a bizalmat kettőnk között, megadni a lehetőséget, hogy hallathassa a hangját, megfogalmazhassa a nehézségeit, félelmeit, ellentmondását. Ha esetleg a konfliktusokban a szülő azt érzi. hogy folyamatosan présben van, és választania kell, hogy az új partnernek vagy a gyermekének ad igazat, ki mellé áll, vagy ha állandósulnak a konfliktusok, érdemes lehet szakember segítségét kérni. A családterápiás helyzet alkalmas arra, hogy biztonságos közegben mondhassák ki a családtagok a nehéz érzéseiket, és a tanácsadók támogatják őket abban, hogy közösen keressenek megoldásokat.

Annyit tennék még hozzá, hogy az talán a legfontosabb alapszabály ezekben a helyzetekben, de talán akár ki is terjeszthető ez a szülő-gyermek kapcsolatra általánosságban is, hogy az őszintétlenség, a mismásolás, a titkolózás eltávolít, megrengeti a bizalmat, és ezáltal a biztonságot. A gyermeknek joga van, hogy a saját szintjén tudomása legyen az őt érintő történésekről. A másik oldalon a szülőnek pedig joga van a boldogsághoz, és ha ehhez, mint a legtöbb embernek párkapcsolatra is szüksége van, akkor hajrá! Társadalmilag is vannak előremutató kezdeményezések az egyedülálló szülők támogatására, például Budapesten már működnek Egyszülős Központok. Emellett minden különélő, elvált vagy azt tervező szülőnek ajánlom Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok – A gyermekközpontú válás lépései című könyvét, amelyben a válást érintő minden kérdésről szó esik, köztük a mostani, párkapcsolati témáról is” – ajánlotta Haraszti-Tatár Kata.

Folytatjuk

A családi fotó csak illusztráció!

Sorozatunk cikkei:

Hogyan találj társat…? 10. rész – A házassági szerződés

Hogyan találj társat…? 9. rész – A pénz

Hogyan találj társat…? 8. rész Akik évek óta keresik

Hogyan találj társat…? 7. rész – Bizalom és hűség

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here