Ahogy helyi képviselőink látják az elmúlt másfél évet (5. rész)

0
478

Laczik Zoltán (Budaörs Fejlődéséért Egyesület)

Sorozatunkban önkormányzati képviselőket kértünk meg, hogy számoljanak be arról, miket tapasztaltak a környezetükben az elmúlt bő másfél év alatt a pandémia idején és mire számítanak nyáron és az év végéig. Bár politikai hovatartozásuk alighanem meghatározza nézőpontjukat, hogy mit emelnek ki, abban egyetértenek: „változóban van a világunk és benne Budaörs is változik”.

Amikor a számítógép billentyűzetén ezeket a sorokat írom, önkéntelenül arra gondolok: a Budaörsi Napló által felkért képviselők visszatekintései valamikor még történelmi kordokumentumok is lehetnek. Talán honismereti kutatók fogják elemezni, miként zajlott le 2020-2021-ben Budaörsön a koronavírus-járvány, annak minden vonatkozásával együtt, s milyenek lehettek a veszélyhelyzet szerteágazó hatásai. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen szubjektív beszámolókkal találkoznak, és ezekből alighanem vegyes kép áll össze.

Visszatekintve az elmúlt másfél évre, többféle érzés tolul fel bennem. Most, ezekben a napokban, éppen élvezzük a nyarat és a maszkviselés nyűge alóli fellélegzést, s talán kevéssé gondolunk arra a harmincezernyi honfitársunkra, akik ezt már nem tehetik meg. Annyi magyar áldozatra, mint Budaörs teljes lakossága! Várnám, hogy sorsukról, történetükről méltóképpen essen szó az országos közéletben. Láthassak például a mindannyiunk pénzéből fenntartott „közmédiában” olyan alkotásokat, amelyek feldolgozzák a hétköznapok tragédiáit. Tartok tőle, hogy hiába várok ilyesmit, hiszen úgy tűnik, hogy kellemetlen téma ez a kormányzat számára.

Nem feledkezhetünk meg azonban az áldozatokról, hiszen egyedi és megismételhetetlen emberek voltak. Érző szülők, testvérek, barátok, s nem kínos statisztikai számadatok. Miként máshol, manapság Budaörsön is sokak családjában, ismerősi körében is inkább az árnyék, mintsem a napfény a mindennapok meghatározója: gyászolnak, gyászolunk hozzátartozót, kollégát, ismerőst. Legyen ez a gyász itt minálunk közös!

Az egyik érzés tehát, ami engem áthat, az a társaink elvesztése miatti fájdalomé.

S akkor mindjárt előkerül egy másik érzés, az őszinte köszöneté. Kiemelten a budaörsi egészségügyi dolgozók iránt, de a helyi közigazgatás minden olyan munkatársát megilletően is, akik derekasan helytálltak az értünk való küzdelemben. Méltatlan lenne nem említeni a számos önkéntest, de ne feledjük azt sem, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselői és külsősök is részt vettek például az ételszállításban, a köztisztaság fenntartásában. Voltak, akik élelmiszer-adományokat gyűjtöttek és adtak át az időseknek, a BTG dolgozói gyakrabban takarították a köztereket, mások bevásároltak az idősek számára, vagy éppen figyelemmel kísérték a hogylétüket. A segítők sorát hosszasan lehetne folytatni. Ám legalább ennyire fontos aláhúzni azt a példás fegyelmezettséget, amellyel a budaörsi lakosok végrehajtották a járványügyi intézkedéseket – mindannyiunk védelmében.

Hatalmas köszönet illeti a tettre kész és felelősségteljes budaörsi polgárokat!

Végül nem hallgathatom el a felháborodás érzését sem. Ha egy kormány a járvány álcája mögé bújva elveszi az önkormányzatok bevételeinek jelentős hányadát, azt nehéz a pandémia elleni harc részének tekinteni. Európa nyugati felén nem elvontak a településektől, hanem külön forrásokat juttattak nekik, hiszen jelentősen megnőttek a feladataik.

Nálunk sajnos az állam a vírustámadás kellős közepén magához vonta a helyi gépjárműadót, továbbá lefelezte a településeket megillető iparűzési adót, újabb csapást mérve a rendszerváltás egyik vívmányára, az önkormányzatiságra. Ha ehhez hozzávesszük a korábban bevezetett másik jelentős állami sarcot, az ún. szolidaritási hozzájárulást, akkor Budaörs évi öt és fél milliárd forinttól esik el. Mennyi utcát, játszóteret, óvodát lehetne ebből az irdatlan összegből felújítani!

A kormányzati sarcok ellenére azért – igaz, nem csekély erőfeszítések árán – fejleszteni is tudtunk, bár kétségkívül nem olyan léptékben, mint szeretnénk. Választókerületemben például, az 1-es számúban, megépült a Mosoly utca- Hegyalja utca közötti gyalogoslépcső, a Szüret utcai támfal, vagy a Domb utcai parkolósáv, telepítettünk forgalomcsillapító műtárgyakat is, hogy csak kiragadott példákat említsek. Nem hagytuk tehát, s továbbra sem hagyjuk magunkat sarokba szorítani!

Igen, felháborítónak tartom a járvány mögé bújtatottan, vissza a múlt irányába, a letűnt tanácsrendszer felé tett hatalmi lépéseket. Egyszersmind azonban derűlátó is vagyok, Bródy János dalcímének parafrázisával élve: Lesz még magyar önkormányzatiság!

A sorozat korábbi részei: ITT és  ITT és ITT és ITT olvashatók.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here