A Mapei ügyvezetője azzal foglalkozik, amit képes befolyásolni

0
417

Az év végéhez közeledve ismertebb, a budaörsiek életére hatással lévő cégek vezetőit kérjük meg, hogy foglalják össze a legfontosabb 2021-es eredményeiket és mondják el, várhatóan mi okozza majd számukra a legnagyobb problémát a következő hónapokban, évben. Ezúttal Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

 Az idei év legnagyobb eredménye a Mapei számára, hogy sikerült az eredeti tervet, a 10%-os növekedést túlteljesíteni és több mint 20%-os árbevétel növekedést értek el. „Pedig sok akadály gördült elénk az év folyamán, mint például az alapanyagok beszerzésének a nehézsége” – mondta Markovich Béla lapunknak.  Az építőipar és építőipari termékek iránt az igény óriási, világszerte, ezért lépett fel termék- és alapanyag hiány és emiatt növekednek az árak is – folytatta az ügyvezető.

„Azonban mi nem hárítjuk át a teljes áremelkedést a partnereinkre, mert az nem lenne korrekt. Elvünk, hogy közösen viseljük a terheket, amíg a nyereségességünk nem látja kárát. Ezért inkább  a cég működési hatékonyságát erősítjük és ezzel kompenzáljuk a bevételkiesést.

Az árak mellett a forint/euró árfolyamának az alakulása okozott az idén nehézséget „amikor elment 370 fölé is”, hiszen a Mapei importőr.

„De hogy jót is említsek: sok új embert vettünk föl az idén, mind az értékesítés, mind pedig a vevőkkel kapcsolatos területekre. Értékesítőket, alkalmazás technikusokat, de a logisztika, fuvarszervezés oldalt is erősítettük, így kb. 20-25 fővel bővült a cég. Most már több mint 220-an v vagyunk.”

Az idei év termékújdonságai közül a Mapei ügyvezetője egy új ragasztót emel ki és egy új burkolattisztítót illetve „két új vakolatunk is van, amit jövőre vezetünk be a piacra.”

Az idén vezettek be egy újfajta képzést, a neve: Mapei Minősített Szakember Képzés. Eddig húszan végezték el, de csak azok kapják meg a Mapei Minősített Szakember oklevelet, akik megfelelnek a szigorú gyakorlati és elméleti vizsgán. „Az oklevél tulajdonosa egy évig a szakember ajánló rendszerünk élére kerül, s így sokkal könnyebben juthat munkához. S az ő munkájukat jobban propagáljuk természetesen.” Továbbá, mivel az építőipari szakemberek között sok a vállalkozó, a Mapei vállalkozásvezetésre is oktatja őket, valamint „tantárgy” az emberekkel való bánásmód, a kommunikáció. „Ami még fontos, hogy az idén már egész évben működtettük a Mapei TV-t. Minden kedden a Facebook live-on egyórás műsorban szakmai kérdésekkel foglalkozunk. Többezres nézettséget értünk el.”

Mitől tart a Mapei 2022-ben? „Az energia-áremelésre, a covid helyzetre, az alapanyagok beszerzési nehézségeire, azok áraira nem nagyon tudunk hatással lenni. De elvem, hogy csak azzal foglalkozom, amit képes vagyok befolyásolni: ilyen a cégünk működtetése, hogy minél többet és minél jobbat szolgáltassunk a piacnak, hogy érezzék, szükség van ránk, és velünk akarjanak dolgozni. Tudjuk, hogy lesz jövőre is alapanyag hiány. Vagyis az alapanyag beszerzési nehézségek mérséklődnek, de nem maradnak el, sajnos, ez megint nehézséget fog okozni. Előrejelzések szerint egyes területeken, például az epoxi termékek esetében az alapanyag szűkösebb lesz, és néhány olyan alapozónál, amiben elég sok diszperzió van. Ezeknek az ára is magasabb lesz, az előrejelzések szerint az alapanyag árak áremelkedése átlagosan 15 % körül várható. Ez is problémát fog okozni, de inkább úgy fogalmazok, hogy megoldandó feladatokat.”

„Terveink: még több embert szeretnénk a Mapei Minősített Szakember Képzésben látni. Jövőre is tervezünk új beruházásokat. Sóskúton a raktárfejlesztés mellett a gyártáskapacitást is növeljük, ez átnyúlik majd 2023-ra. Az építőipar növekedése nem fog megállni, de lassulni látszik, és mi a lehető legtöbbet akarjuk ebből kihozni, azzal, hogy a piac és a megrendelőink igényei szerint minél több szolgáltatást nyújtunk” – mondta még az ügyvezető.

A Mapei az egész világon úgy termel, úgy növekszik, hogy a lehető legkevesebb kárt okozza a környezetnek, és nemcsak szavakban támogatja a fenntartható fejlődést. Szerintük ez az emberrel kezdődik, hogy a lehető legtöbbet tegyék meg az egészségükért. „Vannak termékeink, melyek  az egészségre és a környezetre teljesen ártalmatlanok, nem tartalmaznak mérgező anyagokat, nem tartalmaznak illószeres anyagokat. Az egészségmegőrzés jegyében támogatunk sporteseményeket is, ilyen volt korábban a Mapei Szigligeti Félmaraton, a Mapei Edurace Családi Terepfutó Nap és jövő májusban a Badacsony Mapei Félmaratont és Trigo Maraton, illetve a Mapei Tour de Zalakaros kerékpáros versenyt támogatjuk.”

A sorozat eddigi cikkei:

Ránéztünk, hol tart a Terrapark ez év vége felé

A kihívások, a kitartás, a rugalmasság és a gyors döntések éve a FLYBY Steakhouse-ban

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here