Valóban lelógott a rántott hús a tányérról

0
2504

Miért pont rántott hússal ünnepelte a 18. születésnapját a Friedmann ház, alias Teri néni étterme? Mert ez az az étel, amit Budaörsön biztos, hogy mindenki szeret.

És persze nemcsak itt. Tegnap – ahogy azt ITT beharangoztuk – az Ifjúság utcában annyiban kaptunk mást, mint egy szokásos rántott szelet, hogy lelógott a tányérról, ahogy előzetesen Friedrich Antal, a cég ügyvezetője megígérte. A jó ötlet a bevétel szempontjából is sikert hozott, hiszen csütörtök délben újra annyian jöttek ebédelni, hogy a sorban állást sem bánta senki a tálalópultnál. A rántott karajból, illetve  szezámos rántott csirkemellből és a sok magvas rántott pulykamellből több mint 500 szelet ment el.

Az igazán finom rántott hús (ha borjúból készül, akkor más néven bécsi szelet) titka a citromos pácban rejlik, mert nagyon omlós lesz tőle. Ha otthon szeretnénk elkészíteni, íme a recept négy személyre: 8 szelet hús csont nélkül, 1 kisebb citrom leve, liszt, tojás, zsemlemorzsa (ha van, akkor a házi), tej, só, a sütéshez olaj  A húst kiklopfoljuk, a citrom levében 30 percet pácoljuk, majd kivesszük a pácból, sózzuk, 10 percet állni hagyjuk. Panírozásnál a  felvert tojásba tegyünk egy kicsi tejet, mintegy 2 evőkanálnyit, majd forgassuk meg a húst a lisztben, utána a tojásban, végül a morzsában. Bő olajban, de közepes lángon süssük ki, néhány percig, míg aranybarna nem lesz.

Fotók: Borhegyi Éva

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here