Május 10-én rántott hús nap lesz Teri néninél

0
3588

Miért pont rántott hússal ünnepli a 18. születésnapját a Friedmann ház, alias Teri néni étterme? Mert ez az az étel, amit Budaörsön biztos, hogy mindenki szeret. És persze nemcsak itt. Május 10-én az Ifjúság utcában annyiban kapunk majd mást, mint egy szokásos rántott szelet, hogy lelóg majd a tányérról – mondta lapunk kérdéseire válaszolva Friedrich Antal, a cég ügyvezetője. Akit arra kértünk, hogy amilyen röviden csak lehet, foglalja össze az étterem elmúlt közel két évtizedes fejlődését.

Springman Andrásné született Friedrich Terézia – ahogy Teri nénit Budaörsön inkább ismerik -, és az unokaöccse Friedrich Antal a Budaörsi Repülőtér mellett dolgoztak együtt, ahol a környéken dolgozókat étkeztették, amikor a lakótelepen a korábbi ABC (illetve rövid ideig bútorbolt) egykor állami, majd privatizált tulajdonosa befektető társat keresett. Az épületet kívül-belül átalakították és hamarosan a bejáraton túl is kígyózó, hosszú sorból lehetett tudni, hogy hamarosan ebédidő van. Az önkiszolgáló étterem mellett kezdetben hidegtálakat készítettek, majd megnyílt a cukrászat is, és néhány év múlva alig volt a városban olyan komolyabb rendezvény, ahova ne a Friedmann ház vitte volna a cateringet.

A  nyitás utáni következő komolyabb felújításra 2012-ben került sor, amikor emiatt nyáron néhány hétig egy sátorban üzemeltek, de nem zártak be, nem hagyták cserben a visszatérő vendégeiket. A családi vállalkozás – ami mintegy 30 embernek a munkahelye –  sikerrel válaszolt a gazdasági válságra és a piac beszűkülésére is. Az étterem ugyanis a korábbinál nemcsak elegánsabb, hanem elsősorban több funkciós lett. Ez utóbbi azt jelenti, hogy négy részre osztható a tér: a legnagyobb értelemszerűen a gyorsétterem (Teri néni étterme). A kínáló pultokban 11-től fél 3-ig folyamatos a választék, így mára lényegesen rövidebb lett nyitáskor a sorban állás. Az étterem mellett, azonos légtérben van a kávézó, ahol a saját cukrászat termékei és italok kaphatók. És kialakítottak egy 60 fő befogadására alkalmas konferencia termet, amit egyre többen fedeznek fel céges és családi rendezvényekre. Más helyszínekkel szembeni nagy előnye, hogy az étterem és a konferencia terem a mozgatható válaszfalakkal különül csak el, így egybe nyitható, igény szerint bővíthető vagy szűkíthető. S mivel egy rendezvény esetében mindig az egyik legbizonytalanabb pont, hogy hányan jönnek el, ehhez itt rugalmasan alkalmazkodni lehet.

Mint írtuk, az éttermet a névadó és unokaöccse együtt kezdték, de Teri néni fokozatosan és mára teljes egészében átadta az irányítást Antalnak. Róla külön cikket is írhatnánk,  de itt és most csak annyit, hogy másfél éve  lett tagja az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesület vezetőségének, és nagyon komolyan hisz abban, hogy mind a vendéglátásban vállalkozók, mind az e szakmában dolgozók érdekeit képesek képviselni, egyebek között a hatóságokkal szemben.

Visszatérve az étterem fejlődéséhez: bár kisebb-nagyobb felújításokra minden évben sort kerítenek, az előrelépést a korábbiakhoz inkább az új szolgáltatások jelentik. A legfontosabb, hogy az egészséges táplálkozás jegyében reformételek is felkerültek az étlapra, amit cukorbetegek vagy fogyni vágyok is fogyaszthatnak, és hölgyeknek és uraknak különböző kalóriát tartalmaznak; illetve a gluténra érzékenyek számára már gluténmentes ételeik is vannak.

A tányérról lelógó, retro rántott hús május 10-én persze nem a vonalaikra vigyázóknak szóló ajánlat,  de 18 évben egyszer talán ők is megengedhetik maguknak, hogy pusztán csak élvezzék az ebédet.

Kapcsolódó cikkeink:

A Friedmann ház 2018 évi terveiről

Friedrich Antal mesterszakács lett

Friedrich Antal a séfklubról

A Friedmann ház felújításáról

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here