Lee Olivér: “Ha tegnap piros pulcsiban voltam, holnap pedig feketében, attól még ugyanaz a magyar-kínai-budaörsi srác van mindkét pulóverben”

0
1269

“Amikor az Ébner György közben kiírtam a kis válogatás-kazettáimat, nem sejtettem, hogy ebben a pillanatban streaming szolgáltatón keresztül fogok Mastodont hallgatni és a CD csak egy névjegykártya vagy szuvenír szerepét tölti majd be” – hangzik el az alábbi cikkben. Szombaton este az ék zenakar lép fel a PostART-on, és ezt tudják már egyre többen. Azt azonban csak inkább Lee Olivér gyermekkori barátai, hogy a félig kínai származású zenész, az együttes alapítója itt Budaörsön nőtt fel. Vele beszélgettünk.

 

Egykori lakhelyedhez igen közel játszol. Mást jelent-e számodra a budaörsi közönség, mint akármelyik másik és ha igen, mennyiben?  Másként játszol-e ismerősöknek, mint ismeretleneknek?

Nyilván más érzés ott játszani, ahol felnőttél, azonban Budaörs is, én is olyan sokat változtam azóta az idő óta, amikor az Ébner György közben a gyermekszobámban nyúztam a gitárom. Tény, hogy gyakorlatilag 100 méterre nőttem fel attól a helytől, ahol most fogunk játszani. Az igazán különleges ebben a helyzetben az, hogy ez a helyzet mindig szíven üt. Jóleső nosztalgia fog el, de a közönséget annyira nem érzem másnak. Biztosan van valami finoman érzékelhető különbség, de amikor felmegyek a színpadra Budaörsön, akkor nem vezérel olyan extra motiváció, hogy most aztán megmutatom az itthoniaknak. Ugyanannyira igyekszem a maximumot kihozni az előadásból, mint máshol, másoknak.

Van-e Budaörsön bármennyire is egységes arcú zenei kultúra vagy van-e haladás ebbe az irányba szerinted? Van zenei sokféleség – a ma itt élő St. Martintól kezdve, a néhai Sapszon Ferencig vagy az iskolások és felnőtt énekkarosok ezreit tanító Szakály Mátyásig, illetve itt vannak a fúvósok, a templomi kar,  de itt volt az egykori Kék Csillag, vagy éppen Vikidál Gyula stb. -, de van-e, volt-e közöttük együttműködés, kialakult-e valamilyen arculat?

Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a Budaörsön élő sok muzsikus egymásra találjon és valamilyen módon együtt tudjon működni. Évek óta üzemeltetjük a Kunyhó nevű helyet a Víg utcában. Ez több mint zeneiskola vagy próbahely. Találkozóponttá vált a helyi zenészeknek, nagyon büszke vagyok rá és szeretném, hogy minél több emberhez eljusson, hogy már van egy hely itt is, ahol bárki próbálhat, hangoskodhat, gyakorolhat, találkozhat más zenészekkel.

Jellemezhető-e a ti zenétekre fogékony közönség korosztállyal, foglalkozással, nemmel vagy bármi mással? Mikor kezded érezni, hogy szeretsz egy közönséget és miből érzitek, hogy a közönség szeret titeket? Volt-e az ékkel olyan, hogy utáltatok egy közönséget?

Abszolút jellemezhető. A közösségi média (Facebook, Instagram stb.) gyakorlatilag az arcunkba tolja, hogy kik azok, akik hallgatnak, szeretnek minket és eljönnek a koncertekre is. Tanulságos információk ezek. De fontos, hogy nemcsak arról van szó, hogy van a csodálatos zenész a színpadon és van a közönség, hanem együtt teremtjük meg a hangulatot, együtt csinálunk egy átlagos estéből felejthetetlent vagy feledhetőt. Minél jobban játszunk, annál jobban szeret minket a közönség, és mi is még jobban szeretjük ettől a pillanatot. Ettől aztán még nagyobb elánnal játszunk és ha jól jön ki a lépés, akkor vigyorogva, feltöltődve megy mindenki haza. Közönséget még nem utáltunk. Soha. Helyzetet már igen, de az sem a hallgatóság hibája volt, hanem az volt az ok, hogy nem a megfelelő helyszínt választottuk a muzsikának, amit játszunk.

Abban a konkrét műfajban, amit az ék játszik, a zenész mennyire szolgáltató, mennyire alkalmazott lélekkurkász, és mennyire magának való filozófus? Mennyire játszol önmagadnak? És milyen mértékben írjátok a dalokat a közönségnek? S amennyire nekik, mit akartok kihozni belőlük, elérni náluk a zenétekkel?

Mindegyik megközelítés találó. A zene viszont szubjektív, mindenki mást kap. Van, aki egy jó rockkoncertért jön, valakinek szerelmi bánata van, megint más zenei csemegét keres. Annyiféle érzést válthat ki a zene és az előadás, hogy nehéz felosztani őket. Talán nem is érdemes számszerűsíteni az érzelmeket. Amikor játszunk, számunkra első a zene. Ha kerek egészet tudunk alkotni, akkor könnyebben kapcsolódik a közönség is. A dalokat viszont minden esetben úgy írjuk, hogy önazonosak, hitelesek legyenek. Olyan muzsika, amit mi magunk is szívesen hallgatnánk. Útjukra engedjük őket és ha nyitott szíveket és füleket talál meg, akkor elvégzi a dal a maga dolgát, mi pedig boldogok vagyunk.

Nem túl tradicionális ez a zene? Persze, nem annyira, mint az évezredes népzene vagy az évszázados klasszikus zene, de már a rock és annak válfajai is a 20. század hagyományává nőtték ki magukat. Másként: mennyire gyorsan követi le a zene változása a társadalmi folyamatok változását? A társadalom (a gazdaság miatt is) irdatlan változások küszöbén áll vagy már át is lépte ezt a küszöböt. Nem követel ez változást a zenei ízlésben, hordozókban, technikában, hozzáférésben, érzésvilágban stb.? Már érezhető, hogy változik, változni fog? Vagy az a jobb, ha az állandóságot képviseli? Milyen az állandóság és a változás aránya a zenében? Te/ti akartok változtatni a stílusotokon, ízléseteken, a közönséggel tartott kapcsolaton most vagy később?

Sokan leírják ma a rockzenét. Ha megfigyeljük a különböző zeneipari jelentéseket, látható, hogy nem ez az uralkodó műfaj ma és ez teljesen rendben is van. Nem lehet mindig ugyanaz a menő egyszerűen, de ettől még a műfaj létezik és megújul a társadalommal, korokkal együtt, szerintem. Hatalmas változások mennek végbe ezekben az időkben, én már elfogadtam, hogy nem lesz minden újra a régi. Lehet, hogy nem is baj, de nem akarok önjelölt prófétának felcsapni, ezért inkább kíváncsian figyelem és próbálok alkalmazkodni az új berendezkedéshez. A művészet mindig reagál a társadalmi változásokra, méghozzá nagyon gyorsan. Ez biztos. Korai lenne bármit is jósolni a zene jövőbeni helyzetéről, hiszen a pandémia kellős közepén vagyunk, miközben a technológia évről-évre dob ki az egész világot meghatározó újításokat. Amikor az Ébner György közben kiírtam a kis válogatás-kazettáimat, nem sejtettem, hogy ebben a pillanatban streaming szolgáltatón keresztül fogok Mastodont hallgatni és a CD csak egy névjegykártya vagy szuvenír szerepét tölti majd be. Sok minden változik, de a zene és az élőzene sajátos élménye állandó. Változik a formája, stílusa, a társadalmi megítélése, értékelése, de a tény, hogy a levegőben terjedő hanghullámok csodás dolgokat váltanak ki belőlünk emberekből, s ez egy pár ezer éve eléggé állandó. Ha tegnap piros pulcsiban voltam, holnap pedig feketében, attól még ugyanaz a magyar-kínai-budaörsi srác van mindkét pulóverben. Biztosan változni fog a mi zenénk is, hiszen folyamatosan változik! Enélkül rettenetesen unalmas lenne számomra, és szerintem mindenkinek.

Írta: P. V.

A szombati koncertre a meghívó: https://budaorsinaplo.hu/kivancsi-sziveknek-es-nyitott-fuleknek-az-ek-szombaton-a-postart-on/