Kamaraerdőbe az adventi gyertyagyújtással együtt jött a Mikulás is

0
1329

Gyerekműsorral, igazi Mikulással, vacsorára pedig székelykáposztával és sült kolbásszal várta ma délután Kamaraerdőben a Kamaraerdei Közösségi Ház és a részönkormányzat a családokat a közösségi házhoz.

A Mikulás érkezése már 1993 óta hagyomány itt, és 7 éve a budaörsi adventi programokat is gazdagítja az autópálya másik oldalán lévő településrész. Most ez a kettő időben szinte egybeesik, így Kamaraerdőbe már advent első hétvégéjén megérkezett a Mikulás is. Mint Kisfalvi Pétertől, a körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk (persze csak miután kibújt a piros ruhából) 150 darab mikuláscsomagot osztottak ki, továbbá 50 liter forralt bor, 60 liter székelykáposzta, 25 kilogramm (a Hacienda étteremben helyben sütött) kolbász fogyott el. Mint képeink is tanúsítják, nagy volt az érdeklődés és a résztvevők jól érezték magukat. Az adventről és a gyertyagyújtásról Csaba atya mondott néhány szót.

A rendezvényért köszönet illeti a Kamaraerdei Közösségi Ház munkatársait és a Kamaraerdei Részönkormányzatot, akik pedig mindazoknak a segítőknek és támogatóknak mondanak köszönetet, akik a 2017. december 2-án tartott Adventi ünnepség megrendezéséhez munkájukkal hozzájárultak. „Kissé megkésve ugyan, de sohasem feledve, ez úton is köszönetet mondunk mindazon állami szerveknek, civil szerveteknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik adományaikkal, munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. Hálával és köszönettel tartozunk minden egyes támogatónknak, melyek: Budaörs Város Önkormányzata, BTG Kft., Hacienda étterem, Éberling Vidámpark, Kamaraerdőért Érdekvédelmi Egyesület, Budaörs Rádió, Budaörsi Napló, Budaörsi Televízió, Buda Környéki Televízió, Ve-Kata Kft., Nektár színház, Botosánka Trió és Budaörsi Gazdakör” – mondta Kovácsné Lupás Adrienn az esemény fő szervezője.

Írta Kiss Annamária – képek Stanitz Péter

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here