Családias Mikulás futás – frissítve az eredményekkel

0
1660

Meglehetősen hideg, de legalább napsütéses idő volt tegnap, azaz december 2-án délelőtt a Mikulás futáson, amelyet harmadik alkalommal rendezett meg a budaörsi futóklub, a RunÖrs, Sáfár Norbert vezetésével. Három távon, az óvodásoknak meghirdetett 500 méteren, illetve 2,5 és 5 kilométeren lehetett indulni. Az uszoda előtti útszakasz és a közeli szervizút egy része csak rövid időre volt lezárva.

Kellemes családi esemény volt december 2-án, szombat délelőtt az uszodánál megrendezett futóverseny. A RunÖrs által, a Mikuláshoz kötődő  rendezvény jól sikerült, közel kétszáz embert mozgatott meg. A bemelegítést Zongor Kinga tartotta, és a szpíker Sziszkó, azaz Lukács Szilvia volt az, aki az informálás mellett lelkesen biztatta a versenyzőket. A meghívóban azt írtuk, hogy a jó hangulat garantált, így is lett.

A 10 órára meghirdetett óvodás futam pár perccel később kezdődött, hogy a kisbusz még el tudjon menni. Mintegy gyermek futott. A 2,5 és az 5 kilométeres távon rajthoz állókat egyszerre indították, a futamokat egy kerékpáros Mikulás vezette föl. A célba érők rendhagyó faérmet és egy kis mikulást kaptak.

A helyszínt és az eseményt a Budaörsi Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand, Budaörs Város Önkormányzata és a Közterület Felügyelet biztosította. A Zsámbéki-medence és térsége Gazdakör pedig friss gyümölccsel és 100 százalékos gyümölcslével járult hozzá a rendezvény sikeréhez. Az esemény tombolával zárult.

Idén az „Egy szív a gyermekekért Alapítvány” számára gyűjtöttek adományokat a helyszínen.

Az eredmények: 500 méter ovis futam lányok 1. Novai Panna 2. Lázár Zsanna 3. Gellért Csenge. Fiú: 1. Budai Balázs 2. nincs infó 3. Melis György. 2,5 kilométeren lányok 1. Lakatos Vanda 2.Takács Attiláné Heni 3. Nagy Rózsa Barbara. Fiúk 1. Szabó Kristóf 2. Szeitz Benedek 3. Vatamány Miron. 5 kilométeren lányok 1. Sass Diána 2. Filó Edit 3. Novai Éva. Fiúknál 1. Jávor Gellért 2. Molnár Patrik 3. Bozsó Bercel. Összesen közel 200 fő állt rajthoz.

 

 

 
 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here