A hermanosoké volt a színpad

0
356

Nem könnyű több száz ember elé kiállni a reflektor fénybe – mondta tegnap este Turcsik Viktor a Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, a sötét nézőtérről látva talán kicsit hunyorgott is a művelődési ház színpadán, az iskola ötszáz diákja mégis minden ősszel megteszi, a többiek pedig a kulisszák mögül segítenek nekik.

     A Miénk a színpad, a hermanosok már hagyománynak számító színházi estje az idén 18 produkcióval két estét is betöltött. Természetesen megelevenedett Szent Márton története, ha már az időpont közel esik a neve napjához, de láthattunk népmeséket (például, hogy Rigócsőr király miként neveli meg a rátarti királylányt), több tanító néni választása esett Janikovszky Éva örök érvényű, kacagtató írásaira a gyerekek és szülők, pedagógusok kapcsolatáról és sorolhatnánk.

A rendezvény lényege, hogy kicsik és nagyok, alsósok és felsősök megmutatják a tanáraiknak és a szüleiknek, hogy csapatmunkában milyen remek produkciót tudnak összehozni. A színdarab kiválasztása, megtervezése, és a közös próbák mellett ugyanis a díszletkészítés is az ő feladatuk. A felkészülés így sok időt és lelkesedést vesz igénybe, és az utóbbiból az új kisiskolásoknak és a lassan elballagóknak is úgy tűnik, van bőven.

A lámpaláz ellenére a legkisebbek is ügyesen mondták szövegüket, és amikor az apró baki miatt a nevetéstől alig tudták folytatni az előadást, a nézők jól megtapsolták őket.
Turcsik Viktor már többször hangsúlyozta, hogy minden produkció tapsot érdemel, hiszen hosszú felkészülés előzte meg és minden megnyilatkozás őszinte és bátor, és bár nyílván vannak olyan gyerekek, akik később is a színpad világát választják, a többségnek ezek a fellépések a nagyon fontos emlékek közé kerülnek.

Fotók: Herman