Cégek és önkormányzat közösen a környezetünkért

0
109

Üzleti reggelire invitálta Budaörs legjelentősebb vállalkozásait az önkormányzat 2022. június 23-án a városházára, ahol új, a környezetünkért tenni akaró ötleteket vártak és kaptak A téma az URBACT III. Program keretében megvalósuló CITIES4CSR projekt volt, aminek indulásáról korábbi cikkünket ITT olvashatják. Ezúttal Szabó Sándor projektmenedzsert kérdeztük az esemény után.

Milyen szavakkal jellemeznéd a szervezetet, amit képviselsz most, 2022-ben? Milyen szavakkal jellemeznéd Budaörsöt? Milyennek szeretnéd látni, milyen szavakkal jellemeznéd a szervezetet, amit képviselsz 5 év múlva? Milyennek szeretnéd látni, milyen szavakkal jellemeznéd Budaörsöt 5 év múlva? – ezekkel a kérdésekkel invitálták a szervezők egyebek között a BTG., a Terrapark, az Intersport, az Auchan, az IKEA, a budaörsi ipari park innovációs cégének a CHIC-nek a vezetőit.

Wittinghoff Tamás polgármester nyitotta meg a rendezvényt. Egyebek között elmondta, hogy „a város működéséhez a fedezet a gazdálkodó szervezetektől van. Legfőbb forrás, az itt működő cégek. A központi költségvetéstől egyetlen fillért sem kapunk, hanem elvonnak tőlünk 3,5 milliárd forintot. Az, hogy az itt működő cégek jól érezzék magukat, fontos. Az idei év még nehezebb lesz. Új utakat próbálunk keresni. Nagy a baj, nemcsak a forróság kapcsán az energia válság, élelmiszer válság és a háború következményei miatt is. Választ kell találni a gazdasági szervezetekkel együtt. Sok esetben jellemző, hogy budaörsivé válik a gazdálkodó szervezet menedzsmentje is. Ennek a CITIES4CSR projektnek Milánó a vezetője. Az imént beszélt problémákra ad választ. A jövőbeni együttműködés nyitánya legyen, hiszen a cégek is akkor tudnak működni, ha a tágabb és szűkebb környezetük jó.”

Az ezt követően levetített kisfilmben Szabó Sándor az önkormányzat projektmenedzsere arról beszélt, hogy közös együttgondolkodás kell ezzel a projekttel, amiben megvalósul alulról jövő jó kezdeményezések sokasága.

A beszélgetést Szemerédi Dóra az Nhood Services Hungary Kft-től nyitotta meg, aki beszámolt róla, hogy az Auchannal együttműködve 2020-ban csatlakoztak a programhoz. Faültetéssel kezdték a munkát, majd edukációs kampánnyal folytatták. Azt hangsúlyozták, hogy egy apuka, anyuka mit tud tenni konkrétan a klímaváltozás problémáinak orvosolására. Plakát kampányt vittek az iskolákba, óvodákba. Sikeres országos együttműködés alakult ki az online térben, a megosztott posztokat több mint 93 ezer ember látta és több mint ezer komment érkezett. A faültetés következő fázisa nagyobb volumenű lesz, ősszel az Auchan áruházak területén közel ezer fával.

Választ kell adni a klímaválságra, a világjárványra és a kibombázott emberek életének megsegítésére – ezt már Farkas Benedek önkormányzati képviselő mondta. A társadalmi felelősség egyre nagyobb, az önkormányzatoknak ebben fontos szerepük van. Majd a projektből kiemelt, számos jó külföldi példát említett meg, például Milánóban a „négyszögletű toronyerdő”-t, amikor egy toronyházat fákkal ültettek be, a könyvmegállót vagy Pozsonyban a piacon egy tankonyhát. Az ötletelés zárt közben folytatódott.

Az esemény után tettünk fel kérdéseket Szabó Sándornak.

Hogyan kívánja folytatni Budaörs a programot?

Az augusztusban befejeződő CITIES4CSR projekt eredményeit tovább akarjuk vinni, és kiszélesíteni a kapcsolattartást és a közös együttgondolkodást a helyi cégekkel és civil szervezetekkel. Rendszeressé kívánjuk tenni az olyan programokat, mint a mostani. Egy munkatársunk az önkormányzatnál kifejezetten a cégekkel való kapcsolattartást és a CSR kezdeményezéseket fogja koordinálni. Hosszabb távú cél, hogy kialakítsunk egy CSR platformot, ami jó eszköz lehet a tematikus projektötletek gyűjtéséhez és megismertetéséhez.

Milyen tapasztalatokat szerzett eddig Budaörs a projekt révén?

A projekt jól szolgálta azt a célt, hogy az önkormányzat és a helyi cégek/szervezetek egymásra találjanak, megismerjük egymás terveit, elképzeléseit, betekintést nyerjünk egymás működésébe. Sokszor ez kihívás, hiszen az önkormányzat jellegéből és felépítéséből másként működik, mint egy rugalmas, dinamikus céges struktúra. Ezért kellett egy kezdő lökés, hogy beinduljanak a folyamatok, a közös tenni akarás és együttgondolkodás, és a CITIES4CSR projekt egyik nagy eredménye, hogy megadta ezt a lökést helyi szinten.

Hogyan valósult meg a logóban megfogalmazott “Egymásért közösen” szlogen és mit jelent a logó?

A világban számos komoly kihívás van jelen, sajnos egyre több és nagyobb, melyeknek helyi vetülete van. Ezeknek a kezelése közös érdekünk, közösen kell ezekre a kihívásokra válaszokat adni, például közös projektekkel, közös megvalósítással: ezt fel kell ismerni, csak közösen lehet „egyről a kettőre jutni”. A logóban a kis palánta azt szimbolizálja, hogy el akarunk valamit ültetni, indítani és évek alatt megpróbálunk közösen lépéseket tenni a városi CSR kultúra felvirágoztatásáért, nyugaton számos jó példa van már erre

Mennyire voltak nyitottak a cégek a mostani üzleti reggelin és a projektben való közreműködésben? 

Több meghívott cég is jelezte, hogy programütközés vagy nyári szabadság miatt nem tud eljönni a rendezvényre, de végül is szép számmal voltunk, és a többiek is azt jelezték, hogy érdekli őket ez a lehetőség és a későbbiekben szívesen részt vesznek benne. A „kiscsoportos” asztali foglalkozásoknál zajló intenzív ötletelések, diskurzus és utána a személyes beszélgetések egy kávé vagy süti mellett mind azt mutatta meg, hogy igény és nyitottság van egymás ötleteinek a megismerésére és folytatni kell ezt a folyamatot újabb cégek/szervezetek bevonásával.

Az önkormányzat sajtóanyaga az eseményről ITT olvasható.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here