Budaörsi táncosok sikere Orlandoban

0
142
Orlando után, Cartagena előtt
Utoljára 2017. decemberében tájékoztattunk arról, hogy a budaörsi táncos pár, Nagy Edit Lilla és Pék Máté az amerikai Orlandóban járt, a World Latin Dance Cup versenyén.

A pandémia által akadályoztatott rendezvények és az egymást követő két alkalommal Mexikóban való versenyzést követően ismét az Amerikai Egyesült Államokban versenyezhetett a páros, amelyhez a Nemzeti Tehetség Program által nyújtott anyagi segítséget. Az orlandoi, World Salsa Summit Championship egy új helyszínen megrendezett verseny – amelyet eddig Miamiban tartottak – hét napon keresztül, számos ország versenyzőjének adott otthont, többek között Magyarországnak is.
A páros két, fél-profi, „rising star” kategóriában indult. Edit és Máté a „bachata classic” versenyben első helyezést ért el, míg a páros „salsa on2” vagy másnéven mambo kategóriában – egy olasz és egy mexikói páros mögött – a harmadik helyen végeztek.

A páros még alig ért haza a januári versenyről, de két héten belül máris egy új –  számukra eleddig ismeretlen – helyszínre utazik, a kolumbiai Cartagenaba, ahol a World Latin Dance Cup versenyén fognak részt venni, szintén két kategóriában. Ezt a távoli országba való kijutást szintén a Nemzeti Tehetség Program támogatja.
Reméljük, hogy Cartagenában is nagy sikereket érnek majd el, emellett pedig átvehetik majd a szintén e szervezet által, a pandémia idején, 2021. júniusában, online megrendezett versenyén elért két első helyért járó kupát is.

 

Írta: Gál Andrea

 

 

 

 

Írta: Gál Andrea

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here