Nagy gratula a táncosoknak: Editnek és Máténak!

0
1997

Orlandóban is dicsőséget szerzett a budaörsi Nagy Edit Lilla és párja Pék Máté  a World Latin Dance Cup világversenyén

Immár 5. alkalommal vett részt, képviselve hazánkat a híres World Latin Dance Cup versenyén, Pék Máté és a budaörsi  Nagy Edit Lilla verseny- és divattáncos pár, 2017. december 13-től 17-ig. Éppen hazaérve a csehországi Liberecből, ahol hét versenyszámban aranyat, 2 versenyszámban ezüstöt és két versenyszámban bronzérmet szereztek, pár napon belül a világ másik végére utaztak.  Az eddigi amerikai Miami helyszín helyett az idei évtől kezdve 5 éven át Orlando ad majd teret e rangos versenynek. Sok újítást bevezettek a szervezők. Volt megnyitó ünnepségre, ahol a nemzetek versenyzői zászlóval vonultak be a színpadra, meghallgatva egymás himnuszait. A több napon át tartó verseny megfeszített tempóban zajlott a sok kategória és a még több versenyző miatt. A verseny végeztével záróünnepség keretén belül adták át az első három helyezettnek az immár jellegzetessé vált kupákat.

A fiatal magyar páros az idén is kitűnően szerepelt. A tavalyi két bronzérem után az idén két  ezüstöt hoztak el és  reméljük  jövőre majd akár két első helyezésnek örülhetünk.

Salsából a világbajnok mexikói Eduardo Javier Padilla Vizcarra készítette fel a gyerekeket, akivel év eleje óta dolgoznak együtt. A Spanyolországban élő  táncos-edző 8 alkalommal járt Budapesten, míg Máté és Edit háromszor utazott Barcelonába, hogy felkészüljenek mind a nyáron megrendezett Világjátékokra, mind pedig az orlandói  World Latin Dance Cupra.

Bachatából – edző híján – saját maguk állították össze a verseny kűrjüket és az aranyéremtől  mindössze  0,3 pont választotta el őket. Megfogadták jövőre még keményebben dolgoznak. Sok sikert kívánunk ehhez nekik!

Írta: Gál Andrea

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here