Akit az órák ketyegése soha nem zavar

0
3040

Percekig csak nézte az órát, nem nyúlt hozzá. Érzékelhető volt, hogy egy személyes, bensőséges kapcsolat van kialakulóban a még néma óra és a mester között. Én meg őt figyeltem, Gáspár Tibort, akinek a műhelye itt van a budaörsi lakótelepen. Sokan ismerik, hiszen jártában-keltében szívesen megáll gondolatokat cserélni az emberekkel, legyen szó régi vagy éppen leendő ismerősről. „Ka-ti, – ka-ti…” – szólalt meg először az ingaórám, azután mi is beszélgetni kezdtünk.

– Mesélne egy kicsit az életéről? Például, hogy mióta foglalkozik az órákkal?

A Magyar Optikai Műveknél (MOM) voltam ipari tanuló, a gimnázium után, ahol műszerész lettem és ott kezdtem az órákkal is foglalkozni. Volt egy kiváló mesterem, tőle tanultam meg mindent, amit csak lehet. Sajnos már nem él. A gyárban voltak gyártó és szerelő részlegek, különféle szakirányokkal és nekünk, tanulóknak minden osztályon meg kellett fordulnunk. Én eleinte a geodézián dolgoztam, ahol földmérő műszereket gyártottunk, éjjel-nappal, de voltam a szemüveg lencsét készítőknél is. És bár elsősorban műszerész lettem, amolyan másodállásként, hogy jobban keressek, kerültem az órásokhoz, ahol a sógorom volt az osztályvezető. Ez a talpon álló kandallóóra például, amit itt lát, ott készült, benne van a gyár dátum bélyegzője, hogy 1952-ben készült. Később az óragyártás megszűnt a MOM-ban.

– És önnel mi lett, hova került?

Miután 22 évet lehúztam a MOM-ban, még mindig olyan kevés volt a fizetésem, hogy abból soha nem tudtam volna lakást venni, ezért kiléptem és az Aranykalász Tsz.-nél helyezkedtem el, Ráckevén. Villanyszerelő részlegvezető lettem. Abban az időben jól kerestem, de később már ott sem.

– Hogy került vissza az órákhoz?

Az órákról soha nem feledkeztem el, amikor csak volt rá időm és hétvégeken ezzel foglalkoztam. Nemcsak itt a műhelyben, hanem otthon is sok-sok órám van. Nagyobbak és karórák is, de az utóbbit ma már sajnos nem tudom megjavítani, mert nem látok már jól és a kezem a sok munkától  darabos lett. Azelőtt szabadkézzel tudtam hajszálrugót egyengetni.

– Amikor beállította az ingaórát, ahogy ránézett azt érzékeltem, hogy létrejött egy személyes kapcsolat ön, és az akkor még néma óra között.

Igen, ez így van. A bácsi, aki kitalálta az első órát, azért tette, hogy ne csak ő, hanem a többiek is láthassák az időt és ez nagyszerű dolog volt tőle.

– Van-e itt a műhelyben olyan óra, amit ön rakott össze és esetleg még a tok is a saját munkája?

Van bizony és amíg csak élek, ez az óra mindig eszembe fogja juttatni, hogy én készítettem, minden darabját én faragtam és bármerre is költöztem, ez az óra engem elkísért. A többi itt látható óra a világ minden tájáról származik. De egy újat összerakni vagy egy elromlott órát megjavítani, ugyanolyan jó érzés. A pontatlan órát egy beteghez tudnám hasonlítani. Mint például én, ez a göthös ember, akinél az orvosok kitalálják mi a bajom. Van, amikor  hosszadalmasan. A legutóbbi betegségemet 2,5 hónap alatt ismerték fel a kórházban, az utolsó napon tudtam meg, hogy Parkinson-kóros vagyok. De visszatérve az órákra: ha egy hibás órának keresem a baját, megtalálom, elhárítom és újra életre kel, az csodálatos.

– Bennem az óra azt az érzést kelti, hogy szól az emberhez a kis hangjával: itt vagyok, halló!

Igen. Ha körbe néz itt a műhelyben, nagyon sok órát lát és mind ketyeg. Engem ez soha nem zavar, de ha észreveszem, hogy valamelyik leáll vagy „csámpásan” jár, abban a pillanatban elkezdem keresni, hogy melyik az. Képzelje, körülbelül három hónapja folyton egy svájci női karóra hangja szól a fejemben. Előtte zúgott a fülem, most meg ketyeg, de szerencsére szabályosan. Az volna rossz, ha „sántítana” és nem tudnék vele mit csinálni.

– Húh. Ez kicsit ijesztő. Volna kevésbé ijesztő története is az órákkal kapcsolatban?

Székesfehérváron élt egy idős bácsi, én még gimis voltam, aki megkért, hogy nézzem meg, el tudnám-e indítani az óráját és sikerrel jártam. Nem ütős volt, hanem ingaóra. Amikor az öreg meglátta, hogy milyen szépen működik, nekem ajándékozta. Hazacipeltem és ez az óra azóta is szépen jár a fejem felett, csendesen, lassan járó ingája van. Vagy egy másik: a városházán volt – vagy talán még van is – egy negyedütős óra a házasságkötő teremben, amit egy bácsi, akit a háború után kitelepítettek és ezt az órát nem akarta csakúgy hátrahagyni, bevitte a tanácsházára ajándékba. Éveken keresztül ott álldogált a folyosón. Amikor az 1990-es években önkormányzati képviselő lettem, megláttam. Megkérdeztem a polgármestert, hogy kié, mert szerettem volna megvenni, de nem lehetett. Felajánlottam, hogy megjavítanám. Kiszedtem a belsejét, hazavittem és a műhelyemben két hónap alatt megcsináltam. Nálam járt a szerkezet 3-4 hetet, visszavittem és adtam rá 15 év garanciát is. Azóta még nem hívtak, hogy baja lenne.

– Budaörsön sokan tudják, hogy itt dolgozik?

Nem tudom, mert most már nem hirdetem magam. A betegségem kicsit meggátol, hogy ugyanúgy dolgozzam, mint azelőtt. Azért van itt a műhelyben az ágy is, hogy le tudjak kicsit pihenni, ha szükséges. Van azonban rossz történetem is. Itt a házban megcsináltam egy háború előtti, több mint százéves ingaórát. Egy év után újra megállt. Az egyik fogaskerék annyira elkopott, hogy nem ment tovább és ezekhez már nem lehet venni, ezért dísz maradt.

– Vállalkozóként dolgozik?

Igen, amikor nyugdíjba mentem vállalkozó lettem. Aktív koromban is vállalkozó voltam, csak akkor másodállásban. A baj az, hogy a munkámból alig marad pénz. Ha keresek 100 forintot, abból 70-et elvisznek az adók és az egyebek.

– Megkérdezhetem, mennyi idős?

74 éves vagyok. Ha meghalok, értem egyetlen könnyet sem fognak ejteni. Hacsak azért nem, mert nőből van az illető, és sír egy kicsit, ha lát valakit, aki meghalt.

– Nem hinném, hogy ez így lenne. Mitől keseredett így el?

Jár az ember esze azokon a dolgokon, amiken nem kellene. Már nem politizálok, bár keményen politizáltam, SZDSZ-es voltam. Nagyon hittem abban annak idején, hogy még jobbá tehetjük a világunkat. De azok az emberek, akik azt ígérték, hogy a jó változást hozzák, pont az ellenkezőjét csinálták.

– Hagyjuk is a politikát! Ha ezt a cikket olvasva valaki szeretné megjavíttatni az óráját, keresheti önt?

Nyugodtan. Elemet nem cserélek, de főleg a nagyobb órákat szívesen megjavítom.

Írta: Pollák Judit