Az új budaörsi bűnmegelőzési előadó

0
2772

Az új budaörsi bűnmegelőzési előadó azokra a szabályokra tanítja meg az óvodás kortól az iskola végéig a gyerekeket, melyek segítségével nagyobb biztonságban lesznek. A nyolcadikosokkal már arról is beszél, hogy nem csak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak.

Szeremlei Csilla rendőr főtörzsőrmester az új bűnmegelőzési előadó július 1-től a Budaörsi Rendőrkapitányságon, és már több programot tudhat a háta mögött. Hívták már óvodába, és a Csiki pihenőkert nyomozós táborában is közreműködött egy héten át, ahol a nyomozókutyás bemutató és a helyszínelők érdekességei mellett az ő „szakterülete” is teret kapott, például az utcai közlekedés szabályainak a gyakoroltatása. Saját bevallása szerint munkájában a szervezési rész nem okoz gondot, de azért óriási kihívás, hogy 21 település tanintézményébe kell eljuttatnia a bűnmegelőzési és drogprevenciós foglalkozásokat.

Fontosnak tartja, hogy ősszel az Ovi-Zsaru programot Budaörsön is bevezetik, amelynek lényege, hogy az óvodás korú gyermekeket – meghatározó vizuális ingerre építve – játékos formában tanítják meg azokra a szabályokra, melyek segítségével nagyobb biztonságban lesznek az utcán vagy bárhol, és ha egy igazi, egyenruhás rendőrtől hallják ezeket, jobban megjegyzik. Az általános iskolások számára Csilla életkor szerint három fajta előadást tart. Az alsósoknak elsősorban közlekedési ismereteket, 5. és 6. osztályban az osztályfőnökkel egyeztetett problémákról beszélget az osztállyal. A 7. és 8. évfolyamon a drogprevenció és az internet veszélyei a főbb témák. De ekkor már beszélnie kell a gyerekeknek arról, hogy nem csak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak, ezért a nagyobbaknak szóló előadásokon a bűncselekmények következményeiről is szó esik.

Szeremlei Csilla tizenöt éve dolgozik a rendőrség kötelékében és négy éve foglalkozik bűnmegelőzési tanácsadással. „Sok osztály munkáját volt alkalmam megismerni, aminek során rájöttem, hogy az utóbbi az, ami igazán nekem való, ehhez érzek magamban elhivatottságot. Szeretek, és a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy tudok is a gyerekekkel bánni, az ovisokkal csakúgy, mint a kamaszokkal. Mindig mondom a gyerekeknek, hogy én is sokat tanulok tőlük, így szinte partneri viszonyba kerülünk egymással.” Nem véletlen az sem, hogy kreatív hobbijai vannak, mint például az ékszer- és szappankészítés, hiszen a kreativitásnak nagy szerepe van a munkájában. Amit a rendőrségnél el is ismernek: a 2015/16-es tanévben az Év Iskolarendőre díjat kapta, 2014-ben pedig a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány részesítette elismerésben.

A budaörsiek legközelebb augusztus 26-án az Idesüss nyárbúcsúztató városi rendezvényen találkozhatnak majd vele, ahol a Szabadság út lezárt szakaszán a rendőrségi sátorban várja az érdeklődőket. Egyebek között a Bikesafe programmal, melynek keretében a kerékpár regisztrációja ingyenes. (Ám érdemes akár előre időpontot kérni, hogy biztosan sor kerüljön ránk!)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here