Bajnoki aranyak a Budaörsi Triatlon Klubnál – frissítve!

0
1836

Vanek Gábor: „Soha ennyi kerékpáros bukás nem volt az egyesületünk történetében”

A Budaörsi Triatlon Klub Egyesület versenyzőire tavaly, a riói olimpia idején figyeltünk nagy büszkeséggel, de azóta is kitűnő eredményeket értek el, mind a felnőttek, mind az ifjúsági korosztályban. Vanek Gábor elnök segítségével a bajnoki aranyakat, ezüstöket, nemzetközi helyezéseket foglaltuk össze.

 

Emlékeznek? Tavaly a riói olimpián három budaörsi sportoló lehetett ott, mind a hárman triatlonosok, Kovács Zsófia, Vanek Margit és Tóth Tamás. Mi történt velük és a Budaörsi Triatlon Klub többi sportolójával azóta? – kérdeztük az egyesület elnökét, Vanek Gábort, aki a két igen eredményes versenyző, Ákos és Margit édesapja.

 „A nyár folyamán lezajlottak a triatlon országos bajnokság keretén belül megrendezett versenyek, ahol kitűnő eredményeket értünk el. A felnőtt elit mix-váltóban csapatunk első lett (a csapat tagjai: Bicsák Flóra, Bujdosó Ferenc, Fuchs Dóra, Vanek Ákos), az utánpótlás korúak, vagyis az ifjúsági és junior korosztály összevont csapata pedig második helyezést ért el a kategóriájában (Kiss Gergely, Nyers Kamilla, Papp Tamás, Ramor Korinna). Váltó versenyszámban az elit férfi csapatunk második lett (Király András, Kovácshegyi Bence, Papp Tamás)”- mondta az elnök.

A klubcsapatok versenyében a budaörsi klub elit női csapata első lett (Bicsák Flóra, Fuchs Dóra, Kovács Zsófia, Nyers Kamilla, Ramor Korinna), az elit férfi csapata pedig bronzérmes (Bujdosó Ferenc, Király András, Kovácshegyi Bence, Tóth Tamás, Vanek Ákos). A junior-ifjúsági korú fiúk csapata úgy lett ötödik a kategóriájában, hogy öt fő helyett csak hárman indultak a versenyen, és a három legjobb eredmény számít. Férfi senior csapatuk számára ezen a versenyen az ezüstérem csillogott szépen (Cseke Csaba, Harangi Ariel, Horváth Zsolt, Pozsgay Gábor).

Június végén Baján rendezték az egyéni országos bajnokságot a különböző korcsoportok részére. Itt az ifjúsági korosztályban Ramor Korina negyedik, Nyers Kamilla hatodik helyezést ért el, ám csapatban Fuchs Rékával bajnokságot nyertek. A felnőtt abszolút versenyben Fuchs Dóra negyedik és Bicsák Flóra hatodik helyen végzett, mindketten 1997-ben születtek, nagy jövő áll előttük.

A férfi elit futamot a közelgő vihar miatt úszás nélkül rendezték meg, ez a legjobb úszókkal rendelkező budaörsi csapatnak sajnos nem kedvezett. Ennek ellenére Kiss Gergely az ifiknél ezüst érmet hozott haza, a junior korosztályban Papp Tamás pedig nyolcadik lett. Vanek Ákos a felnőtteknél a hetedik, Bujdosó Ferenc U23-ban (a 23 évesek között) hatodik helyen végzett, de csapatban Straub Róberttel együtt egy újabb ezüsttel zártak.

A nemzetközi szereplések közül érdemes megemlíteni, hogy a 2001-es születésű Kiss Gergely bekerült a válogatott csapatba, amely a Litvániában megrendezett ifjúsági európai bajnokságra utazott, s ott a budaörsi fiatalember tizenharmadik lett egyéniben, ami nagyon szép eredmény, tekintve, hogy először szerepelt EB-n. A junior EB-n Papp Tamás képviselte a budaörsi színeket és a középmezőnyben végzett.

Tóth Tamás olimpikonunk az idén elsősorban az Ázsia Kupasorozatban jeleskedik, Japánban két versenyt nyert. Az itthon, Tiszaújvárosban megrendezett világkupa futamon pedig hatodik lett. Ez a nemzetközi verseny egyébként a legfontosabb esemény a magyar élvonal számára, melyen Kovács Zsófia hetedik, Vanek Ákos a tizenkettedik lett. A világkupa sorozatokat tekintve az is fontos eredmény a magyar sportolóktól, hogy részt vehetnek rajtuk, hiszen ebben a sportágban a kiemelkedő nemzetek: Ausztrália, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok.

Jelenleg a budaörsi klub legeredményesebb versenyzője Kovács Zsófia, aki a legmagasabb szintű világkupa versenyeken indult, és ezeken jellemzően tisztességgel helytáll.

„Nagy várakozás előzte meg idén is a Mix-Váltó Világbajnokságot Hamburgban. Vanek Margit (rá még visszatérünk) nélkül nem várhattuk a 2014-es dobogós helyezésünk megismétlését, de jó helyezést reméltünk. Sajnos az első napi egyéni világbajnoki futam során Kovács Zsófi egy kerékpáros bukásba keveredett, amit egy deszkából ácsolt rámpa beszakadása okozott. Ilyenre még nem volt példa és Németországban tudtuk volna legkevésbé elképzelni az ilyen rendezői hibát. Zsófi másnap sérült vállával hősiesen küzdött, de hátrányba került, amit a többiek nem tudtak csökkenteni és tizennegyedik helyen zártunk” – tette hozzá a fentiekhez Vanek Gábor.

Kovács Zsófia részt vett a Kitzbühelben rendezett Európa bajnokságon is, ahol egyéniben és csapatban is kilencedik lett. Utóbbi fontossága abban rejlik, hogy a mix-váltó már a tokiói olimpiára felvett új versenyszám,  amelyben nő, férfi, nő, férfi sorrendben négy versenyző teljesít egy-egy igen rövid távú és nagyon gyors triatlont, váltó formában.

„Soha ennyi kerékpáros bukás nem volt az egyesületünk történetében” – teszi még hozzá a csapat elnöke. – „Kovácshegyi Bence Olaszországban, a Caldaroi versenyen bukott az eleredő esőben, Oláh Csongor edzéseken három alkalommal, szerencsére nem súlyosan. A fonyódi Ifjúsági EB válogatón Nyers Kamilla az élbolyban tekerve csúszott az árokba. Borenich Gábort kerékpár versenyen gázolta el egy szabálytalan gépkocsivezető, a vállában súlyos sérülést okozva. Ugyancsak edzésen egy szabálytalanul kanyarodó gépkocsival ütközött Bujdosó Ferenc, melynek következtében bal könyökét és jobb kézfejét törte, ami a versenyszezonja végét jelentette már június végén, reméljük, ősszel a felkészülést már teljes értékű munkával meg tudja kezdeni. A hamburgi világbajnoki futamon Kovács Zsófi bukását már említettem. Tóth Tamás a Yokohamában rendezett világbajnoki versenyen, Vanek Ákos pedig a Weerti Európa Kupán az előtte történt bukást még ki tudta ugyan kerülni, de a megállást követően az élbolyra már nem tudott felzárkózni. Komoly versenyek várnak még az idén élversenyzőinkre, reméljük már a szerencse is mellénk áll.”

Ígértük, hogy visszatérünk még Vanek Margitra: az olimpikonunknak idén júniusban megszületett a kisfia, Iván, ezért most a család került az életében az első helyre, és visszatérését a sportversenyekre jövőre tervezi.  

 

 

 

 

 

Az önkormányzati támogatásról

Tavaly ősszel a mix-váltó csapat tagjai (Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Ákos és Vanek Margit) a Budaörs Város Önkormányzata által alapított Testnevelési és Sport Díjat vehették át Wittinghoff Tamás polgármestertől, aminek örültek. Azt azonban nem érti Vanek Gábor, hogy egyesületük önálló szakosztályként miért nem csatlakozhat a Budaörsi Sport Clubhoz, amely biztosíték lehetne arra, hogy az elért színvonalon folytatódhasson a munka, és a triatlon népszerűvé válásának köszönhetően a gyerekek felé is nyissanak. Rosszul érintette őket továbbá, hogy a megigényelt támogatási összegnek is csak egy kisebb részét kapták meg az önkormányzattól a 2017. évi költségvetésből. „Az évek során ez volt a harmadik kísérletünk a BSC-hez való csatlakozásra, mindhiába. Fájó pont ez, mivel így gyakorlatilag lehetetlenné válik számunkra a tervszerű utánpótlás nevelés. Valószínűleg a támogatási pénzüket féltik az érdekeltek, hiszen a nemzetközi versenyeken eredményesebbek vagyunk, mint a BSC szakosztályai” – véli az elnök. (Ilyen tényszerű összehasonlítás eddig nem készült, de tegyük hozzá: a BSC felnőtt női asztali teniszezőinek nemzetközi versenyeken szerzett érmeiről szintén gyakran számolhatunk be lapunkban, csakúgy, mint és az utánpótlás korú karatésok előkelő helyezéseiről. Várjuk a BSC elnökének a reagálását is, mivel az önkormányzat sportért felelős munkatársa, Zsák András azt válaszolta megkeresésünkre, hogy ebben a kérdésben a két, önálló sportklubnak kell egymással megegyeznie. Azt ő is elismerte, hogy bár a BSC például az úszókkal a közelmúltban bővült, de minél több sportágat vonnának még be, annál több részre kellene osztani az ezzel várhatóan nem arányosan növekvő költségvetési keretet – a szerk.)

Ma, augusztus 10-én megkaptuk a BSC elnökének reagálását a fentiekre. Íme:

„A Budaörsi Sport Club nevében tiszta szívből gratulálok a Budaörsi Triatlon Klub idei és korábbi kiváló eredményeihez is. A triatlonosok sikerei még inkább színesítik Budaörs Városának sportéletét. Nem tartom szerencsésnek a különböző sportágak eredményességének összehasonlítását, hiszen az almát nem lehet a körtéhez hasonlítani, minden sportágban eltérő a hazai és a nemzetközi konkurencia, eltérő, hogy az adott sportágat hányan űzik, ebből eredendően milyen eredményeket lehet reálisan elérni. Még kevésbé tartom szerencsésnek, hogy városunkon belül működő sportegyesületetek, sportszervezetek egymásban keressenek konkurenciát. Véleményem szerint minden Budaörsön működő sportág ellenfelei a saját sportágukban keresendőek akár hazai akár nemzetközi szinten. A Budaörsi Sport Club elnöksége büszke  egyesületünk 7 szakosztályának elért kiváló eredményeire, csak a legkiemeltebbeket nézve: Bajnokok Ligája döntő, Felnőtt Európa- bajnoki érem, Utánpótlás Európa-bajnoki aranyérem, Világbajnoki érem, Világkupa érmek, a 7 sportágban 6-ban egyéni vagy csapatbajnoki Magyar Bajnoki Címek. A BSC továbbra is szurkol annak, hogy a budaörsi sportélet összes szereplője jó eredményeket érjen el a saját sportágában. Vanek Gábor elnök Úr korábban megkeresett azzal, hogy szeretnének szakosztályként csatlakozni egyesületünkhöz. Akkor egymás eredményeit messzemenően  elismerve abban maradtunk, hogy a 2017. márciusában újraválasztott elnökségünk napirendre tűzi ezt a kérdést, ez meg is történt. Ha a jövőben  a mostani anyagi helyzetünk javul, akkor semmi elől nem zárkózunk el. Jelenleg azonban a 7 jól működő és kiváló hazai és nemzetközi versenysport eredményeket elérő szakosztályunk helyzetének stabilizálása a fő feladatunk.  Bizonyos területeken természetesen további előrelépést is szeretnénk elérni.”

A Budaörsi Sport Club elnöksége nevében Somlyó Gergely elnök

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here