Álarcosbál – meghökkentő előadás, de valahol mégiscsak egy orosz klasszikus műve

0
376

Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál című darabját Áprily Lajos eredeti fordításában mutatta be tegnap a budaörsi színház, de a vidéki földbirtokosok léha életét bemutató orosz klasszikus művet mai, vagy legalábbis a 20. század vége felére jellemző közegbe helyezve át. Ez a rendező részéről ugyan pluszt is adott hozzá, de azért vannak hátrányai is.

Önismeret és önfegyelem. Rendszerint e kettő hiánya okozza a galibák zömét a színdarabokban, akárcsak a valódi életünkben. A színház, mely tükröt tart elénk, újra és újra visszanyúl ehhez a műhöz.

Az 1835-ben íródott darabot Ápriliy Lajos eredeti műfordításában, de a jelen világunk környezetében, vagy legalábbis a 20. század vége felére jellemző, füstös, kocsmaszerű közegbe áthelyezve (volt játékgép, hűtő és mikrohullámú sütő, a szereplők fényes, susogós melegítőkben ülték és állták körül a kártyaasztalt) állította színpadra Pelsőczy Réka rendező, részben a budaörsi színház saját színészeiből, részben meghívott művészekből álló tizenegy fős csapatával.

Lermontov Álarcosbál című verses drámája a mai napig aktuális és tanulságos, napjaink Magyarországán ugyanolyan jelentőséggel bír a pénz, a vagyon, mint a 19. század Oroszországában. A játékszenvedély és az ital, a férfi-nő kapcsolatok szintúgy. A szerző nagyon fiatalon írta a darabot, az orosz romantika kellős közepén, ahol a párbajok mindennaposak voltak, de azt a társadalmi réteget, melyből ő is származott, a vidéki földbirtokosok léha életét jól ábrázolta e drámájában. Úgy tűnik, a történet lényege csak egy féltékenységből elkövetett emberölés, mégis, több van emögött, mint csupán egyetlen megbántott és érzékeny lélek vívódása. A véletlen műve csupán, hogy Arbenyin hűtlennek hiszi feleségét, de a tragikus végkifejlethez a haverok ármánykodása is nélkülözhetetlen. Az alapvető erkölcsi kérdéseken túl elgondolkozhatunk azon is, mennyit jelent a társunkba vetett bizalom a külsőségekkel szemben, hogy mennyivel fontosabb, mit gondol rólunk a többi ember. Lermontovra igen nagy hatással volt Byron is. A spleen, mint életérzés egyedi megjelenése a végtelen orosz tehetetlenségben ugyanúgy jelen van költészetében, mint a szerelem, melyről nehezen tudta eldönteni, hogy a boldogság, avagy a boldogtalanság forrása e földi életben.

A budaörsi feldolgozás elsősorban tragikomédia, amit a színészek előadásmódja is erősen láttat, mégis, egyes szereplők játéka annyira hiteles, hogy képesek komolyan megrendíteni a nézőt. Különösen igaz ez Böröndi Bencére, bár egy alkalommal a bemutatón földi menyétet mondott földi mennyét helyett („Bolond, aki azt hiszi, földi mennyét megleli egy nőben.”), noha nyert már szépkiejtési versenyt is. Tehetségét jól kamatoztatta. A mesterkéltség, mely részben kötelező ennél a tragikomédiánál, nála csak finoman volt érzékelhető, így a tragikus végjátékban, partnerével Sztarenki Dórával (aki néhány hónapja az RTL Klub szappanoperájában, a Barátok közt néhány epizódjából is ismerős lehet) főként az előadás vége felé igazi feszültséget keltettek a nézőkben.főszereplők

A többi szereplő játékáról azt mondhatnánk, sikerült megformálniuk a mulatozós, züllött ifjúságot, de például Ódor Kristóf nem is ment messzebb ennél Zvjovgyics herceg szerepében, ami bizony nem igényelt tőle nagyobb erőfeszítést. Hasonlóan igaz ez Papp Endrére, de ő legalább természetesnek hatott. Chován Gábor viszont számomra igen jelentéktelen figurának tűnt, bár nem hiszem, hogy annak szánták. Bercsényi Péter kifejezetten alulmaradt a karakterének juttatott jelentőséghez képest. Páder Petrát is illik még megemlíteni, aki szerepe szerint a félreértések fő okozója. Összességében nem igazán tudok róla se jót, se rosszat írni, de például egy jelentben a díványon fekve fejjel lefelé kellett egy hosszabb monológot elmondania, amit igen jól megoldott.herceg

Az alkotók jól használták ki, hogy a budaörsi színházteremben nincsenek rögzített széksorok, az előadótér száznyolcvan fokos elforgatása remekül pótolta az épített háttér hiányát a három ajtóval, melyeket lehetett csapkodni az előadás éppen aktuális hőfokának megfelelően. Kálmán Eszter munkája, a díszlet telitalálat (a falon az orosz nemzeti zászló, a fiatal Putyin arcképével) a Michac Gábor által megálmodott jelmezek szintén, híven tükröznek egy mai kaukázusi közösséget, amely Oroszországon kívül lehet a világ bármely pontján, ahol a nyugati civilizációt tekintik utánozandó példának. A nyitó berendezés a háttere minden jelenetnek, de ez nem rontott a történet megértésén. A költségtakarékos megoldások részben előnyösek voltak tehát, hátrányait viszont ötletesen megoldották a fények használatával és zenei betétekkel, utóbbit Vajdai Vilmosnak köszönhetjük, aki zenei szerkesztőként működött közre.putyin

A modern színházcsinálás hatásvadász elemeinek azonban negatívumai is vannak. Elsősorban az, hogy a hallott, míves, magázódó párbeszédek nagyon nem illettek a látott fiatalok szájába. Ezért vagy meg kellett volna legalább jelképesen tartani a korhűséget, vagy bizony hozzá kellett volna nyúlni, át kellett volna írni az eredeti fordítást. Továbbá a nyitó jelenet kocsmai/kávéházi /játéktermi hangulatot ugyan jól visszaadta a gépből és a szereplők cigarettájából áradó füst, de a szaga az amúgy is rosszul szellőző, igen meleg nézőtéren számomra nehezen elviselhetővé tette a szünet nélküli, kétórás bezártságot. Vitathatatlan a füst művészi értéke egy züllött életeket bemutató előadásban, de semmiképpen nem ér annyit, hogy rosszullétet váltsanak ki vele, mondjuk a várandós vagy asztmás nézőkből.

Mindebből arra jutottam, hogy inkább a fiataloknak szól ez az előadás, a 14 és 24 év közötti korosztálynak, akiknek úgy kell lebutítani és trendivé alakítani egy darabot, hogy például a kártyajáték tétje egy autó és nem a birtok, annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek az orosz romantika érettségi tételének megértéséhez. Látom és elfogadom, hogy egyre meghökkentőbb és ettől modernebb színház felé halad a világ, hogy fenntartsák az ingergazdagságtól felfokozott nézők idegrendszerének az érdeklődését, de ettől még nekem nem igazán tetszik.

Összegzésképpen elmondható, hogy a lehetőségek keretein belül egy érdekes, pattogó ütemű, változatos megoldásokkal sűrűn tarkított bemutatót láttunk, ahol vitathatatlan a rendező és a külcsínért felelős alkotók leleményessége. Kiemelném még a díszlet csipketerítőkkel teli látványvilágát, amely a móka mellett (hiszen jutott csipke a bokszzsákra és a hűtőszekrény belsejébe is) mégis egy erős összekötő kapocs a 19. századdal, ami nem hagyja felednünk, hogy amit látunk-hallunk valahol mégiscsak egy orosz klasszikus műve.

Fotók:Petőházi Emese

Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál

2017. április 21.

Budaörsi Latinovits Zoltán Színház