Ünnepi koncerttel készül a tízéves KataPult Kamarakórus

0
759

A KataPult Kamarakórus 2008 februárjában alakult meg Budaörsön Ihász Kata vezetésével, akivel az elmúlt tíz év mérföldköveiről és a közelgő, február 22-én tartandó ünnepi koncertjükről beszélgettünk.

A kamarakórus tehát tíz évvel ezelőtt alakult, többségében budaörsi, illetve Budaörs környéki fiatalok részvételével. Első fellépésük 2008 év végén volt az 1. Számú Általános Iskola adventi koncertjén, ahová azóta is minden évben visszajárnak, hiszen több tagjuknak is ez az iskola teremtette meg a zenével való ismerkedés kezdeteit. Az évek során több kórustalálkozón és fesztiválon is részt vettek.

„A fesztiválok közül a Budapesti Vándor-Révész Fesztivált emelném ki, ahol két alkalommal szerepeltünk, valamint 2013-ban részt vettünk a Keszthelyi Dalünnepen, ahol sok magyarországi kórussal léptünk fel együtt, és a két napos fesztiválon egyházi és világi műsort is adtunk. Itt történt meg a kórusunk minősítése is, amelyet jelentkezés alapján a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének objektív zsűrije végez egy adott pontrendszer alapján.

Az előadásunk után a kórusunk megkapta az arany minősítést a kamarakórus kategóriában” – osztotta meg lapunkkal Ihász Kata, a kamarakórus vezetője.

„Ezen kívül ki kell emelnem még a 2015-ös Europa Cantat Pécsett megrendezett nemzetközi kórusfesztiválját, amely szakmailag és emberileg is sokat jelentett számunkra. Itt részt vettünk egy workshopon is, amely koncerttel zárult, és az egész fesztivál nagyszerű hangulatban telt” – tette még hozzá a kórus vezetője.

A kórus tízéves születésnapja alkalmából tematikus műsorral készülnek: népszerű filmzenékből állítottak össze egy válogatást, amelyekből egyes darabokat hangszerkíséret nélkül, míg másokat Pál Izabella zongoraművész kíséretével adnak elő. Az előadást filmvetítéssel is színesítik. Jubileumi koncertjüket tehát február 22-én 19:00 óra kezdettel tartják a PostART-on.

A kórus munkásságát a közösségi oldalukon lehet nyomon követni, valamint itt várják azon fiatalok jelentkezését is, akik kedvet éreznek a csatlakozáshoz.

Fotó: Regőczy László