Továbbra sem lassít a budaörsi ingatlanpiac

0
832

A budaörsi árak lekörözik a megyei szintet, hiszen az ingatlanárak Pest megyében 20%-kal alacsonyabbak, ezzel szemben Budaörsön 33%-kal magasabbak a lakóingatlanok átlagos Ft/m2 árai az országos szinthez viszonyítva – derül ki az ingatlannet.hu lapunknak készített legfrissebb elemzéséből.

2016-ban a lakásépítési kedv új erőre kapott, a kiadott építkezési engedélyek száma 232%-kal emelkedett éves viszonylatban, amivel európai szinten a második helyen végeztünk. Az áremelkedés tekintetében első helyen állunk az Eurostat adatai alapján, míg az Unióban 4,3%-kal, addig hazai viszonylatban 11,6%-kal drágultak a lakások a tavalyi év során. A kínálat is dinamikusan bővült, 2016-ban 22%-kal nőtt a magánszemélyek által eladni kívánt ingatlanok száma 2015-höz képest.

A lakosság szerint nem áll meg a piac

A felmérések szerint a budapesti lakáspiaci index dinamikusan emelkedik, az országos átlag azonban stagnált éves viszonylatban. A vidékiek körében kisebb elbizonytalanodást tapasztaltak egy ingatlanpiaccal kapcsolatos felmérés során, összességében viszont optimista kilátások jellemzőek. A fővárosra vonatkozó áremelkedési várakozások emelkedtek, tavaly októberben a válaszadók 28%-a, idén januárban már 47%-uk számít drágulásra. A telkek piacán kisebb mértékű változást feltételeznek a megkérdezettek, szerintük az előző évhez képest mintegy 8%-kal növekedtek az árak. Budapesten ennél dinamikusabb – 12%-os – drágulást érzékeltek a szegmensben, a szakértők véleménye szerint a következő évben 4-6%-os áremelkedésre lehet számítani.

Van, aki csak újlakás után érdeklődik

A hazai lakáspiac egy kiegyensúlyozott irányt vett, a használt lakások mellett nő a kínálatban jelenlévő újlakások száma is. Utóbbiakkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy több projekt kivitelezése már megkezdődött, az átadásra viszont az év második felében és a következő években lehet számítani. A piacon jelenlévő érdeklődők 23%-a csak újépítésű lakást keres, a fennmaradó részüknél a használt társaik is számításba jöhetnek. Mindkét csoport esetén többséget alkotnak azok, akik egy éven belül tervezik a vásárlást, a választás során felmerülő szempontok közül kiemelkedik az ár, emellett fontos a műszaki állapot, utóbbi tényező a használt lakásoknál nagyobb hangsúlyt kap.

A budaörsi árak lekörözik a megyei szintet

Az ingatlanárak Pest megyében 20%-kal alacsonyabbak, ezzel szemben Budaörsön 33%-kal magasabbak a lakóingatlanok átlagos Ft/m2 árai az országos szinthez viszonyítva. 2015-ben országosan több mint 30%-kal emelkedtek a lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai, ehhez képest idén már nem volt megfigyelhető ilyen mértékű száguldás, a bővülés mindössze 7,5%-os volt. Ez a jelenség Pest megyében és Budaörsön nem érvényesült, a lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai 2015-ben 4-11%-kal emelkedtek, a tavalyi év során megyei szinten 8%-os, Budaörsön pedig 9%-os volt a drágulás mértéke.

Átlagárak változásaiA lakóingatlanok átlagárainak változása (Ft/m2)

A Budaörsön eladó családi házak négyzetméterenkénti átlagárai az országos szintnél több mint 90%-kal magasabbak, a téglalakások 4%-kal, a panelépítésű társaik pedig 40%-kal maradnak el az említett árszínvonaltól. A fővárosi agglomeráció egyes városaihoz képest is jelentősek az eltérések, magánházat 15-85%-kal borsosabb Ft/m2 áron vásárolhatunk, a lakások piacán pedig 35-80%-kal magasabb négyzetméterenkénti árak mutatkoznak Budaörsön.

 

ÁtlagárakÁtlagos ingatlanárak Budaörsön és néhány agglomerációs városban (Ft/m2)

Forrás: Ingatlannet.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here