Szombaton a Templom téren folytatódott a Budaörs Fesztivál

0
530

A hagyományos Budaörs Fesztivál menetrendje szerint a szombat egész napos programsorozatot nyújt: a gyerekek szórakoztatására vásári játékok, délelőtt gyerekkoncertek, délután és este felnőtteknek szóló koncertek és persze az elmaradhatatlan kirakodó vásár. 

Délelőtt 10 órától az Eszterlánc Mesezenekar adott koncertet.

Utánuk a Tűzmadarak előadása volt, majd szintén egy koncert, a Belvárosi Betyárok zenéltek.

Már korán kint voltak az árusok a Szertár kávézó előtti parkolóban, illetve hátul, az Esze Tamás utcában.

És a szórakoztató kísérő programokat biztosító vásári komédiások, játékmesterek:

De kitelepült a Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár és az önkormányzat is a klímavédelmi projekttel, többek között a rajzpályázatra beküldött gyerekrajzokkal és a Babtérben készült animációs filmmel, amit szintén gyerekek készítettek.

Volt arcfestés és állatsimogató:

13 órakor a színpadon fellépett a Bernbachtaler Alphornbläser, vagyis egy havasi kürt zenekar, akik a bretzfeldi küldöttséggel érkeztek a pénteki névadó ünnepségre.

Danny Bain és Ágoston Béla különleges zeneszerszámokkal kísért, érdekes és tréfás mesékkel kötötték le a gyerekek figyelmét.

16 órától salsa klub tagjai táncoltak a színpad előtti területen, vidám hangulatot teremtve maguk körül.

Áron András & the Black Circle Orchestra koncertjére már sokan összegyűltek azok közül is, akik az esti fellépőkre voltak inkább kíváncsiak.

 

Este pedig jött még  Bohemian Betyars majd a 30Y…

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here