Szinte vita nélkül zajlott le a mai képviselő-testületi ülés, ezekről döntöttek

0
28

Szinte vita nélkül zajlott le június 22-én, szerdán Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testületének az ülése, bár a jogilag független, de ellenzéki érzelmű polgármester féléves jutalmáról is döntöttek. Löfler Dávid, a Fidesz képviselője azonban a napirendnél nem kért szót, hanem az ülés elején az ügyrendi kérdések között javasolta, hogy ne is tárgyalják ezt meg, mert szerinte Wittinghoff Tamás az idén tavasszal az országos politikai választási kampánnyal töltötte az idejét, nem a városvezetési feladatokkal. Ezt a polgármester visszautasította, de érdemben ekkor a szervezeti és működési szabályzat szerint sem ő, sem más nem reagálhatott, arra csak a napirendnél lett volna lehetőség, ahol azonban a fideszesek már nem firtatták.

Az első napirendben a költségvetéssel kapcsolatban, az előző testületi ülés pénzügyi módosításainak rendeletbe foglalása történt meg.

A döntés értelmében 25-30%-os emelésre lehet számítani a gyermekétkeztetésben, miután legalább 3 év telt el úgy, hogy az önkormányzat nem emelte az árat, de főleg a magas infláció miatt most szükségessé vált. Akiknek szociális okból eddig ingyenes volt, azoknak továbbra is az lesz.

A közterületek használatáról kellett dönteni, mert egyre többször fordul elő, hogy a háza egy részét valamikor közterületre építette az adott ingatlan tulajdonosa, vagy a kerítést húzta kijjebb. Ezek hátterében nem szándékosság áll, hanem a régi telekpapírokat digitalizálták és úgy derültek ki. Az önkormányzat most azt szabályozta, ha nincs szükség az ilyen közterületre, akkor a rendezés érdekében megveheti az ingatlantulajdonos. Fontos, hogy közterületre nem érvényes az elbirtoklási szabály!

Megszavazták, hogy a jelenleginél többet fog a város fizetni a helyi ingyenes kisbusz járatért a szolgáltatónak, mivel emelkedtek az üzemanyagárak.

A Pitypang bölcsőde épületének felújításáról is szavaztak, ami 16 plusz férőhely kialakításával jár. Előzménye, hogy 2021-ben egy bölcsőde kivitelezésére jelentős összegű támogatást nyert az önkormányzat. Az építőipart érintő alapanyagárak rendkívüli emelkedése azonban szükségessé teszi, hogy a beruházás az önkormányzat további saját forrásokat vonjon be.

A Szerelő u. 15. telken átmennek azok a gázvezetékek, amelyek a Farkas réti úti Pagony ovi bővítésére szolgáló telekre vezetnek, ezért az önkormányzat átvállalja az ottani telektulajdonos ezzel kapcsolatos költségeit.

Jelenleg a Templom tér 15. alatti ingatlanban található a Tanoda és Telekuckó is. A Tanoda át fog költözni a Farkasréti út 2/c-be, a Telekuckó azonban egyelőre marad. Az önkormányzat célja az, hogy a frekventált Templom téren itt is inkább olyan turistacsalogató hely vagy bolt legyen, amilyen a Szertár, a Major vagy a Postart. Arról is döntöttek a képviselők, hogy a Tanoda 10 millió forintot kapjon a most kapott ingatlan felújítására, ami mintegy 25-30 négyzetméterrel nagyobb és jobb elrendezésű is, mint a korábbi helyük.

Budaörs részt vesz a TOP Plusz pályázaton a mentőállomást energetikai korszerűsítéséhez. Szerette volna az önkormányzat az Illyés gimnázium épületét is szigetelni – tudtuk meg az ülés előtt -, de a tankerület nem járul hozzá az önrészhez, ami a 400 millió forintból 200 millió lenne, így arról le kellett mondani.

A Lélegző Budapest projektben való részvételünket erősítették meg jóváhagyó szavazással a képviselők. Erről ITT írtunk bővebben.

Úgynevezett Reno Pont létrehozásáról döntöttek, ami egy információt terjesztő, tanácsadó iroda lenne, mert többeknek feltűnt, hogy Budaörsön az emberek nem használják ki a magáningatlanok korszerűsítésére vonatkozó pályázatokat, talán azért, mert nincsenek jól informálva.

Az Epipen egy olyan gyógyszer, amit allergiás roham esetén kell beadni, és amivel megelőzhető a tragédia. A képviselők jóváhagyták, hogy a budaörsi oktatási intézményekben az Egészségügyi Központ szakemberei tájékoztassák ennek használatáról az óvónőket, illetve létrehoznak „egy forró drótot”, amit kétes esetekben hívhatnak, hogy eldöntsék, beadják-e, mert az allergiás reakciók mással is összetéveszthetők.

Sürgősségi indítványként tárgyalta a testület az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete által benyújtott pályázatot az ebrendészeti feladatok ellátására kiírt pályázatra. A testület döntése értelmében egyéves időszakra kötik meg az egyesülettel a megállapodást.

Zárt ülésen döntöttek arról, hogy idén kinek adják a Budaörs Egészségügyi Díjat.

Az előterjesztések ITT érhetők el.

A napirend előtti hozzászólásokat Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) nyitotta meg. Jelezte, hogy az Orchidea utca-Csiki utca kereszteződésénél a kamera nem működik. Kérte, hogy a Csiki utca és a Szabadság út sarkához helyezzenek el közlekedési tükröt a biztonságos kanyarodás érdekében. Elmondta, hogy a Tárogató játszótéren a lakók szeretnének egy csúszdát is, a képviselő javasolta, hogy ha a Szabadidő park felújítása során maradna használható csúszda, azt a Tárogató játszótérre helyezzék ki. Lőrincz Mihály műszaki ügyosztály vezető elmondta, hogy a kamera rendszer rádióvezérlés hálózatának felújítása már folyamatban van. A közlekedést segítő tükör kihelyezésében is együttműködnek, illetve jelezte, hogy eddig sem dobták ki a még használható játék eszközöket, most sem fogják és a játszótérre felhasználják majd. Hauser Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a lakók köszönetét tolmácsolta a BTG gyors és hatékony munkájáért. Köszönetet mondott a Láng utca járdafelújítás kapcsán is.

 

 

 

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kérte a műszaki ügyosztály vezetőjét, hogy vizsgálják meg a Szivárvány utca-Baross utca kereszteződésénél lévő jelzőtábla áthelyezésének lehetőségét. Nemrég a kereszteződésnél a jelzőlámpa nem működött és ilyenkor a tábla zavarja a kanyarodó autók számára az út beláthatóságát. Felhívta a figyelmet, hogy a kerületében lévő általános iskolában a felújított focipálya balesetveszélyesen meghibásodott. Jelezte, hogy a Bretzfeld utcai körforgalom és a bevásárló központ közötti úton még mindig nem helyeztek ki szemetesládákat. A műszaki ügyosztály vezetője válaszában megerősítette, hogy megvizsgálják a jelzőtábla áthelyezésének lehetőségeit.  A meghibásodott futópályáról tudnak, jártak kint és már csak az időpont egyeztetés van hátra a javítási munkálatokhoz. Biró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) Löfler Dávid képviselő úr múltkori aggálya kapcsán – miszerint az országgyűlési választás utáni 30 napon belül a jelölteknek a kihelyezett plakátjaikat el kell távolítaniuk –  jelezte, hogy a kormány propaganda plakátjai a mai napig kint vannak a Lévai utcai oszlopokon. Löfler Dávid válaszában arra hivatkozott, hogy a szolgáltató feladata az oszlop plakátok leszedése.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here