Régi/új termékekkel ünnepli az IKEA a 80. születésnapját

0
258

Az IKEA idén ünnepli 80. születésnapját, ennek alkalmából hívták meg a média munkatársait július 20-án a budaörsi IKEA áruházba egy szűk körű, családias reggelivel egybekötött beszélgetésre, melyen a Budaörsi Napló is ott volt. Az eseményen Szabó Ágnessel, a budaörsi IKEA áruházvezetőjével idéztük fel az IKEA legfontosabb mérföldköveit, beszélgettünk kulisszatitkokról és a régi designok újra alkotási folyamatairól.

„1943-ban, a mindössze 17 éves Ingvar Kamprad megalapította az IKEA vállalatot, ami kezdetben háztartási cikkeket, többek között tollat, gyufát és pénztárcát árult postai megrendeléssel, majd 5 évvel később megjelentek a bútorok is a választékban. Az 1950-es években már a lapos csomagolás és a ma ismert szereld össze magad elvet követte vállalat, majd 1958-ban az első áruház is megnyitotta kapuit Älmhultban. Nagy utat tettünk meg a postai rendelésen alapuló kisvállalkozástól, amely mára világszerte 62 piac 460 IKEA értékesítési pontján van jelen. A kelet-európai országok közül először Magyarországon nyílt áruház, 1990-ben az Örs vezér terén, aminek megnyitóján Ingvar Kamprad is részt vett. Ezt követően 1999-ben Budaörsön, 2017-ben pedig Soroksáron nyitottunk áruházat. Szeretjük Budaörsöt és az itteni vásárlókat, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi önkormányzattal és a civil szervezetekkel, és igyekszünk minél többet visszaadni a városnak, ami otthont ad áruházunknak” – mondta a mai sajtóreggelin Szabó Ágnes a budaörsi áruház vezetője.  Majd munkatársaival bemutatta az IKEA új kollekcióját: a Nytillverkad kollekción keresztül egy kis csavarral alkottak újra néhány ikonikus terméket.

„Az IKEA-nál a múlt, a jelen és a jövő összekapcsolódik” – ezek már Fredrika Inger, az IKEA of Sweden ügyvezető igazgatójának a szavai.  „Terveink szerint a következő néhány évben több alkalommal vezetjük majd be választékunkba a régi termékeink közül azokat a gondosan kiválasztott és újraalkotott bútorokat és lakberendezési tárgyakat, amelyekről azt gondoljuk, hogy a fiatalabb korosztály tetszését is el fogják nyerni. Örömünkre szolgál, hogy új életet adhatunk ezeknek az időtlen dizájnoknak, amelyek egykor nagy népszerűségnek örvendtek a vásárlók körében.”

A Nytillverkad választékában megtalálhatók lesznek a mai kor emberének igényeire szabott bútorok, textíliák és kiegészítők. A kollekció hű marad az eredeti dizájnokhoz, viszont élénk árnyalatokat és új anyagokat használ, így a termékek valóban időállóak lesznek.

„Ez a kollekció feltűnő, színes és élettel teli. Mindegyik terméknek megvan a saját története. Ilyen például az egyik legikonikusabb termékünk, a LÖVET dohányzóasztal, amelyet először 1956-ban dobtunk piacra. A Nytillverkad kollekcióban LÖVBACKEN névre hallgat. Narancssárga, kék és világoszöld színben lesz kapható, kőrisfurnér asztallappal. Ezek a merész színek bármelyik helyiséget feldobják” – árulta el Karin Gustavsson, az IKEA of Sweden Nytillverkad kollekciójának kreatív vezetője.

Egy másik emblematikus termék a KRYPKORNELL minta, a svéd textiltervező, Sven Fristedt munkája. Először 1980-ban jelent meg BLADHULT mintaként, a KLIPPAN kanapé huzatán. A tipikusan skandináv, üde, többszínű minta ezúttal ágyneműkön, konyhai kiegészítőkön, méretre vágott anyagokon és párnahuzatokon köszön vissza. Vidámságot, ragyogó színeket és karakteres megjelenést kölcsönöz bármelyik helyiségnek.

A Nytillverkad családhoz tartozik továbbá a Karin Mobring által tervezett JERRY ülőke ihlette DOMSTEN ülőke, amelynek ülőrésze puha fenyőből készült, fémlábai pedig modern színekben pompáznak, valamint a BONDSKÄRET fogas, amely az eredetileg Rutger Andersson által tervezett SMED fogas merész újragondolása.

„Az egyszerű dizájn – beleértve a megjelenést és a praktikusságot – teszi igazán különlegessé ezt a kollekciót” – mondta Johan Ejdemo, az IKEA of Sweden dizájnmenedzsere.

A Nytillverkad hamarosan kapható lesz Budaörsön is, és a tervek szerint a következő években újabb új termékek bevezetése várható, melyek jellemzői: merész színek, friss anyagok és időtlen dizájn.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here